A február óta megjelenő Senki többet? blog bejegyzéseiben sokszor találkozhattak már olyan esetekkel, amelyek olvastán alighanem többen is csóválták a fejüket, hogy ugyan miféle különös, sokszor furcsa, néha akár egészen érthetetlen, vagy akár még elképzelhetetlen történetek is esnek meg a műkereskedelem világában. Most, a szilveszteri nagy vigasságok idején egy még ezek között is kirívó árverési történettel zárjuk az évet.
Az Australia Council for the Arts nevű szervezet alapvetően művészeti projektek támogatására jött létre a déli félteke kontinensnyi országában. A szervezetnek van egy Visual Arts and Craft szekciója, és ezen belül is egy New Works (Új munkák) elnevezésű programja, amely kifejezetten új képző- és iparművészeti alkotások létrehozásának a segítésére szakosodott. Ide fordult 2011-ben támogatásért az 1970-ben Mauritiuson született, de Sydney-ben élő Denis Beaubois konceptuális művész, mondván, egy tervezett projektjéhez 20.000 ausztrál dollárra lenne szüksége. Nyilván kellően meggyőző tervet adott be a döntnökök elé, mert megkapta a kért összeget.
Amikor Beaubois felvette a pénzt, a két, egyenként száz darab ausztráliai százdollárosból álló pénzköteget úgy, ahogyan volt, címmel látta el, és az ily módon általa „megalkotott” Currency (Valuta) című művet azon nyomban be is adta a Melbourne-i Deutscher and Hackett árverezőház művészeti árverésére.
A cég komolyan vette a „műtárgyat”, vagyis ahogyan azt kell, az aukció előtt annak rendje és módja szerint felbecsülték annak alsó és felső becsértékét, így a katalógusba szabályszerűen az került be, hogy Denis Beaubois: Currency (2011), kétszáz darab ausztrál százdolláros, becsérték: 15.000–25.000 ausztrál dollár.
Az árverésre 2011. augusztus 31-én került sor. A tételhez érve az árverés vezetője az aukciók bevett szokása szerint valamivel az alsó becsérték alatt nyitotta a liciteket, hogy kedvet csináljon a reménybeli vásárlóknak a versenybe történő beszállásra. Így aztán volt is érdeklődés a 20.000 ausztrál dollárra, vagyis elindult a szokásos, licitlépcsőnként emelkedő összegeket bemondó versengés a tételért. Végül aztán a 17.500 ausztrál dolláros ajánlat után több már nem érkezett, vagyis az árverésvezető ezen az áron leütötte a tételt.
Mármost ez tehát azt jelenti, hogy a művész (illetve egészen pontosan az Australia Council for the Arts, akik a pénzt adták az „alkotáshoz”) veszített az üzleten, hiszen a licitet megnyert vevőnek átadott valóságos 20.000 ausztrál dollárért cserébe mindössze 17.500-at kaptak (illetve végül kézhez még ennyit sem, amennyiben a ház, ahogyan ez a legtöbb árverező cégnél így van, a beadótól is levonja az üzlet közvetítői díját).
Ugyanakkor a Currency vevője sem járt különösebben jól, hiszen neki az aukciósház 22 százalékos jutalékával megemelve végül is 21.350 ausztrál dollárt kellett kifizetnie a kétszáz darab százdolláros bankóért. Az egyetlen tehát, aki valamit is nyert a bolton, az az aukciósház, hiszen ők 3850 ausztrál dollárt zsebeltek be a tranzakció lebonyolításáért (ami természetesen nekik is költségekkel járt, vagyis az ő tiszta bevételük is ennél nyilván kevesebb volt).
Mi a művészet? Mi a művészet értéke? Mitől értékes egy „értékes” műalkotás? Mi az összefüggés a művészi érték és a piaci érték között? Ki nyer és ki veszít a műtárgypiacon?
Gyakran felmerülő – ha úgy tetszik művészet-, illetve műkereskedelem-filozófiai – kérdések ezek sokakban a legkülönfélébb műalkotások adásvétele kapcsán. Nos, Denis Beaubois ezzel a különös „művészi akciójával” alighanem igencsak egzakt válaszokat adott ezekre a kérdésekre. És ahogyan Örkény István írja az egyik egypercese végén: „Aki ezen elgondolkozik, s ügyel rá, hogy gondolatai ne kalandozzanak összevissza, hanem helyes irányban haladjanak, nagy igazságoknak jöhet a nyomára”.
Ezekkel a „nagy igazságokkal” forduljunk rá mi is az újesztendőre, benne terveink szerint majd további hasonlóan érdekes, különleges, hihetetlen műkereskedelmi történésekről szóló Senki többet? blogbejegyzésekkel.
Addig meg BÚÉK minden kedves Olvasónak!