A Keresztény Évad egyik fénypontjaként lesz látható-hallható Händel Messiása, méghozzá egy egyedülálló, Mozart által készített átiratban. A decemberi bemutató részleteiről és a színpadra állítás nehézségeiről az alkotópárost, Anger Ferenc rendezőt és Zöldy Z Gergely díszlettervezőt kérdeztük.
– Az előadás szervesen illeszkedik az intézmény tematikus évadába. Van jelentősége annak, hogy éppen az év utolsó hónapjában debütál a mű?
Anger Ferenc: Händel Messiása a zeneirodalom egyik legemblematikusabb, legnépszerűbb és egyben legtitokzatosabb darabja, melynek alapját egy olyan szövegáradat képezi, amely főként az ószövetségi próféciákból merít. Az utalások egyértelműen a megváltóra, Jézus eljövetelére, későbbi kálváriájára és a mennybemenetelre vonatkoznak. Az Opera vállalása, hogy a János- és a Máté-passió után ez az oratórium is színpadra kerüljön, számunkra kihívás és felelősség is egyben.
– Mit értenek ezen?
AF: A mű nem színpadra, hanem koncertszerű előadásra készült, ugyanakkor annak ellenére nagyon erős benne a dramaturgia, hogy nem beszélhetünk konkrét cselekményről illetve párbeszédekről sem. Szent szövegek sokaságáról van szó, amivel együtt a zenei anyag a fantázia útján hívja a legintimebb belső találkozásra a hallgatóságot.
A cikk eredetileg az Opera Magazinban jelent meg.
Zöldy Z Gergely: A szakrális szövegekhez társuló éteri zenének sokkal inkább van lebegő emelkedettsége, mint előre tartó dinamikája. Emiatt a sajátosság miatt kellett elengednünk a realista térképzés rutinszerűségét és a klisés színpadi mozgás földhözragadtságát. Teret akartunk adni a kórusnak és az általa bezengett levegőnek, ugyanakkor mégsem klasszikus-statikus oratorikus formát képzeltünk el. Az efféle formabontás persze nem rizikó nélküli.
AF: Egy olyan szakrális témával dolgozunk, amiről nem csak a közönségben ülőknek, de az alkotó csapat minden tagjának is megvan a saját elképzelése, ezért a történetmagyarázás helyett egy intuíciókon alapuló képi sorozatot hoztunk létre, ami csupán egy reflexió. Úgy gondolom, hogy a vizuális megvalósítás is pontosan ezt támasztja alá.
ZZG: A díszlet igyekszik szó szerint a háttérben maradni és legfeljebb annyi közlést adni, mint amennyit az énekelt szöveg. Azaz inkább az elmerengést segíti. Az általunk megalkotott tér-dramaturgiai koncepció szerint olyan neutrális háttereket választottunk, amik ehhez a légnemű történethez bizonyos képzettársítási lehetőségeket adhatnak. Az emberek fölé magasodó falak sorra eltűnnek, hogy aztán újabb menedékek és akadályok tűnjenek fel. A látványvilág tehát elég szikár, de épp ez az, ami a színpadon botorkáló személyeket a megfelelő kontextusba helyezi. Ezekről a tévelygő, kereső emberekről szól az előadás.
– Mozart nem csak lefordította a szövegeket, de módosított is a zenei anyagon. A színpadra alkalmazás szempontjából előnyére változott az oratórium?
AF: Szeretném kihangsúlyozni, hogy Mozart szerette és nagyra becsülte Händel munkáját, ennek értelmében egyetlen kottafejet sem változtatott, nincs harmóniai vagy szerkezeti különbség a két anyag között. Ritmikailag a leghűségesebb módon fordította le a szövegeket, ami pedig a zenei szövetet illeti, csakis praktikus szempontokat vett figyelembe, amikor elhagyott egy-egy tételt, vagy éppen a kórus bevezetőjét a négy szólistának utalta át. Mozart zenei elképzelései inkább a hangszerelésben mutatkoznak meg, vagyis feldúsította a zenekart, aminek következtében a barokkot elhagyó, sokkal inkább az ő műveire jellemző sűrűbb, ha lehet így mondani operaibb hangzás jött létre. Ez természetesen a színpadra állítást is megkönnyíti.
– Volt korábban olyan munkája, amelyből meríteni tudott a mostani rendezői koncepció kialakításához?
AF: A szakrális témát tekintve korábban Poulenc A kármeliták című operáján dolgoztam itt az Operában, illetve Puccini egyik egyfelvonásosával, az Angelica nővérrel foglalkoztam, de utóbbiak ízig-vérig színpadi művek. Be kell vallanom, hogy magam is meglepődtem, hogy Händel oratóriuma milyen nehezen adta meg magát, és mennyire szükség volt arra az inspiratív, nagyon szoros és kezdeményező közös munkára, amit a vizualitásért felelős csapattal végeztünk.
– Nem először dolgoztak együtt. Hogyan kell elképzelnünk az együttműködést?
ZZG: Én általában a librettót szedem szét elemeire, hogy a történet mélyén megtaláljam azokat a támpontokat, amelyekre a vizuális koncepciót építhetem. Ezeket az analíziseket közben Feri (Anger Ferenc – a szerk.) is elvégzi, csak egy másik szempontból, ő kiválóan érti a kottát és a zenét. Nekem csak szubjektív fülem van ehhez, de ő abban is pontosan látja a konstrukciót, és térképként tudja használni. Szóval kiborítjuk az asztalra, hogy ki mit gondol a darabról, és megtaláljuk a közös nevezőket.
A Messiás esetében ez a szokásosnál hosszabb alkotási folyamat volt. Fogást szerettünk volna találni a történeten úgy, hogy közben elkerüljük a túl egyszerű, megszokott megoldásokat, ezért korunk társadalomelméleti aspektusaitól Baktai Ervinen és a keleti filozófiákon át a legszemélyesebb létélményekig rágtuk keresztül magunkat. Számomra is hatalmas élményt jelentett.
– Az est karmestere az a Kesselyák Gergely lesz, aki operarendezőként is tevékeny. Befolyásolta ez a közös munkát?
AF: Kesselyák Gergely olyan karmester, aki rendkívül érzékenyen, alázattal fordul a színpadi történések felé, a saját munkáimban pedig arra törekszem, hogy a zene elsődlegessége legyen alapvetés. Nagyon sokat egyeztetünk a zenei és a rendezői megvalósítás irányvonalairól, de az előbbiekből fakadóan a kölcsönös megértés és a gördülékenység jellemzi a munkáinkat.