Ők 2019 legsikeresebb hazai karmesterei, együttesei és kórusai

Lautita Kóruscsalád

2019-ben itthon és külföldön is számos díjjal ismerték el és ünnepelték koncerteken karmestereinket, együtteseinket és kórusainkat. Lentebb ezeket az eredményeket foglaljuk össze, hogy az év utolsó napjaiban büszkén tekintsünk vissza és egyben előre is.

Tematikus blogunkban minden eddigi, kórusokkal kapcsolatos cikkünket elolvashatja.

  • Hontvári Gábor rendkívül sikeres esztendőt tudhat maga mögött. A fiatal dirigenst kinevezték a würzburgi Mainfranken-Theater első karmesterének, illetve két németországi versenyen is második helyezést ért el.
Ide kapcsolódik:
Második díjat nyert Hontvári Gábor a német főiskolák karmesterversenyén
Ide kapcsolódik:
Fischer Ádám: „A jó karmester jó politikus is egyben"
  • Liszt Ferenc-díjjal tüntették ki Hámori Máté karmestert, az Óbudai Danubia Zenekar művészeti vezetőjét.
  • Artisjus-díjat kapott Kovács János karmester és a MÁV Szimfonikus Zenekar az előadói díjak komolyzenei kategóriájában, az együttes egyik koncertfelvételét pedig harmadik hellyel jutalmazta az Orosz Zenei Tanács. A zenekar idén októberben az amszterdami Concertgebouw-ban adott sikeres koncertet.
Ide kapcsolódik:
Daniel Boico: „Készen állok, hogy megbecsültebbé tegyük a MÁV Szimfonikusokat”
  • A Gramophone tavasszal a hónap felvételének választotta a Budapesti Fesztiválzenekar Mahler VII. szimfóniájának lemezét.
  • Sikeresen tért haza a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara háromhetes ázsiai turnéjáról, ahol az együttes Kobajasi Kenicsiró meghívására és vezényletével koncertezett.
Ide kapcsolódik:
A leköszönő japán császár is ellátogatott a Rádiózenekar tokiói koncertjére
Ide kapcsolódik:
Évfordulókat ünnepelnek Vashegyi György együttesei a Zeneakadémián és a Müpában
Erdei Péter – forrás: atempo.sk
  • Állva tapsolták a Nemzeti Ifjúsági Kórust a Brit Kóruskarnagyok Szövetségének éves konferenciáján Birminghamben, ahol egyedüli külföldi együttesként vett részt.
  • Több hazai kórus is kategóriagyőzelmet aratott az észak-macedóniai kórusversenyen. A Kodály Zoltán Ifjúsági Vegyeskar az első díj mellett elhozta többek között a legjobb repertoárért járó különdíjat és a romantikus művek legjobb előadásáért járó elismerést is. A Bartók Béla Nőikar szintén megnyerte a kategóriáját, míg a Farkas Ferenc Énekegyüttes és Veszprém Város Kórusa a második díjat hozta el. A miskolci Szent Naum Kórus kategóriája 3. helyét érdemelte ki.
Ide kapcsolódik:
Nemzetközi konferenciára kapott meghívást a 20 éves Aurin Leánykar
  • Kortárs és szakrális zene kategóriában is első helyezést ért el, illetve a nagydíjat is megkapta a Magnificat Leánykar a pozsonyi International Festival of Advent and Christmas Music 2019 kórusversenyen.
  • A Normandiában megrendezett Iskolai Kórusok II. Európai Fesztiváljának első díját hozta el a kecskeméti Miraculum Gyermekkórus.
  • Prágában nyert arany minősítést a Marczibányi téri Kodály Iskola Leánykara.
  • A Cantemus kóruscsalád Gyermekkara a moszkvai Húsvéti Fesztiválon lépett fel sikerrel, a Vegyeskar pedig Japánban turnézott.