Nicolai Gedda a 20. század második felének legsokoldalúbb tenorjai közé tartozik, aki közel 50 évet felölelő pályája során minden szerepet elénekelt, amit az opera- és dalirodalomban valaha lírai tenor hangra írtak.
1925. július 11-én született Stockholmban egy tizenéves német pincérnő és egy munkanélküli orosz-svéd férfi gyermekeként. A szülők árvaházba akarták adni, de az apa nővére, Olga Gedda magához vette őt. Nevelőanyja néhány év múlva férjhez ment az Oroszországból származó Mihail Usztyinovhoz, így a kis Nicolai a svéd mellett az orosz nyelvet is elsajátította gyermekkorában.
Usztyinov 1929-ben egy lipcsei ortodox templomban kapott kántori munkát, így a család öt évig, Hitler hatalomra kerüléséig Németországban élt. Gedda ez idő alatt anyanyelvi szinten megtanult németül, iskolai tanulmányai során pedig az angol, a francia és a latin nyelvet, sőt önszorgalomból az olaszt is elsajátította.
Nevelőapja révén a zenével is korán kapcsolatba került: Usztyinov énekelni és zongorázni tanította, és a templomi kórusban is felléptek együtt. Ennek ellenére
a középiskola elvégzése után banktisztviselőként kezdett dolgozni, és csak kiegészítésképpen vállalt esküvőkön éneklést.
A sors azonban a művészi pálya felé terelte, ugyanis egy banki ügyfelén keresztül megismerkedett Carl Martin Öhmannal, a neves svéd tenorral, aki egy meghallgatás után azonnal tanítványául fogadta a fiatal Geddát. 1950-től a Stockholmi Konzervatóriumban folytatta tanulmányait, és egy év múlva a Svéd Királyi Operaház színpadán debütált Adolphe Adam A lonjumeau-i postakocsis című operájának címszerepében.
Előadásmódja lenyűgözte a közönséget, különösen a belépőáriája briliánsan kiénekelt magas D hangjával aratott sikert. A darabot Walter Legge, az EMI zenei kiadó producere is hallotta feleségével együtt – aki nem más volt, mint Elisabeth Schwarzkopf –, és ezt az üzenetet küldte a milánói Scalába Herbert von Karajannak és Antonio Ghiringhelli intendánsnak:
„A legjobb Mozart-énekest hallottam életemben. A neve Nicolai Gedda.”
A fiatal tenor 1953-ban már a Scala színpadán találta magát Don Ottavio szerepében, Karajan vezényletével. Ugyanebben az évben az EMI leszerződtette készülő Borisz Godunov-felvételére, aminek sikere a legnagyobb operaházak kapuit nyitotta meg Gedda előtt.
A Párizsi Operaházban Weber Oberonjában, a londoni Covent Gardenben a Rigolettóban debütált. Salzburgban Mozart-operákkal (Don Giovanni, Szöktetés a szerájból, Così fan tutte) aratott nagy sikereket, és eleinte ez a repertoár volt meghatározó számára.
A New York-i Metropolitan Operában 1957-ben mutatkozott be Gounod Faustjaként, amiről így írt a The New York Times:
„Testtartása egyenes, mozgása lendületes, de megjelenésénél is lenyűgözőbb az az intelligencia, ahogyan használja a hangját.”
A következő év januárjában Samuel Barber Vannessájában Anatol szerepét énekelte a darab ősbemutatóján. A Metben összesen 26 évadban, 367 alkalommal lépett fel, többek közt az olasz (Nemorino – Szerelmi bájital, Pinkerton – Pillangókisasszony, Riccardo – Álarcosbál), a francia (Don José – Carmen, Des Grieux – Manon, Hoffmann – Hoffmann meséi) és az orosz (Lenszkij – Anyegin, Dmitrij – Borisz Godunov) operairodalom legjelentősebb tenorszerepeiben. 1983-ban a Traviatával búcsúzott a New York-i közönségtől.
Bár rendszeresen turnézott Európában is, a szocialista országok sokáig nem szerepeltek az úticéljai között. 1969-ben látogatott először Magyarországra a kiváló magyar szoprán, Ágai Karola rábeszélésére, akivel a Met Lammermoori Lucia-előadásában dolgoztak együtt. A Magyar Állami Operaházban a Faustban és a Rigolettóban léptek fel Gedda első látogatásakor, és a siker hatására a tenor visszatérő vendég lett. 1969 és 1983 között összesen 12 előadásban hallhatta a magyar közönség egyebek mellett a Traviatában, a Bohéméletben és az Anyeginben.
„Vele egész előadáson létrejött az a bizonyos pingpongjáték: ütöttem a labdát, aztán visszakaptam. Máskor hiába ütöm a labdát – az csak lepattan. Pedig a kölcsönösség lenne a mi művészetünk lényege” – mesélt Ágai Karola a közös munkájukról.
Gedda karrierjét a dalestek is végigkísérték, repertoárja a német Liedtől francia és orosz szerzők műveiig terjedt. Moszkvai debütálásán például orosz nyelvű dalokkal nyűgözte le a közönséget. Csaknem kétszáz lemezfelvételt készített, ezzel övé az egyik legalaposabban dokumentált énekesi pálya.
Hangszíne egyedülálló szépségű, énektechikája kifogástalan volt, a zenei megformálás pedig hibátlan szövegmondással párosult – utóbbiban nagy szerepet játszott kiváló nyelvérzéke is. „Nincs még egy tenor, aki ilyen kiválóan képezi a hangot, mint Nicolai Gedda” – mondta róla Luciano Pavarotti.
A színpadnak az 1990-es évek elején mondott búcsút, de nagysikerű dalesteket egészen 2001-ig vállalt, és a fiatal énekesgeneráció tanításával is foglalkozott. Utolsó lemezét 2003-ban készítette Mozart Idomenojából.
Háromszor nősült életében, harmadik feleségével közösen jelentette meg Életem és művészetem című önéletírását 1999-ben. A pár a svájci Tolochenazba visszavonulva töltötte nyugdíjas éveit.
Gedda halálhírét 2015-ben tévesen felkapta a nemzetközi sajtó. 2017-ben azonban a családja is megerősítette, hogy az énekes 91 éves korában, 2017. január 8-án elhunyt.
(Via The New York Times, Opera News, Operavilág, Wikipedia)
