Január 20-tól újabb tematikus műsorral bővül a Papageno Rádió esti kínálata. A Portré keretében rendre a legnagyobb mesterek életművéből hallhattok majd válogatást hétfőnként 22 órától.
- hirdetés -

A Papageno Rádió Portré című műsorának ismétlése szerdán 15, pénteken pedig 14 órától hallható.
Csak néhány hete annak, hogy a neves walesi bariton, Bryn Terfel Budapesten adott nagy sikerű koncertet, és bár az élményt mi is megírtuk egy összefoglalóban, a Portré január 20-i első adásában ismét őt idézzük, méghozzá a Bad Boys című árialemezről válogatva. Hogy mit várhatunk? Vagányságot, lázadást és provokativitást.
Reméljük, ti is szeretni fogjátok azt az újabb 60 percnyi tematikus zenét, amit ezentúl magatokkal is vihettek, hiszen a rádió már mobilapplikáción is elérhető, amit androidra itt, iphone-ra pedig itt tudtok letölteni.