1902. január 31-én született Aradon, és 1959. augusztus 14-én hunyt el Budapesten a 20. század első felének egyik legnépszerűbb színésze, egyik férfiideálja, Jávor Pál, aki volt Kukorica Jancsi, Liliom, Orlando, Mercutio, Horatio, Petrucchio és Peer Gynt, játszott nagy drámákat és könnyed vígjátékokat, a mozinak köszönhetően azonban egészen más sztereotípiák, az elegancia, a mulatás, a vonzó sztár képe kapcsolódtak hozzá.
Az Országos Színészegyesület iskolájában tanulta a mesterség alapjait, a pályát Czakó Pál várszínházi társulatánál kezdte, majd a Renaissance Színház tagja lett. Néhány vidéki év — Székesfehérvár, Kaposvár, Esztergom, Veszprém, Szeged — után visszatért a fővárosba. Így írt róla Egyed Zoltán: „az emberek érezték rajta a fiatal, vidéki tigrist, aki sárga foltos fekete vadállat komplexumában oly illedelmesen és tetszetősen, de mégis oly karmokat meresztően tud nyújtózkodni a színpadon a még ismeretlen közönség kegyeiért”. Játszott a Magyar Színházban, a Fővárosi Operettszínházban, a Vígszínházban, 1935-ben pedig a Nemzeti Színház szerződtette.
Szerepelt az utolsó magyar némafilmben, de sztárrá a hangosfilmek tették a fess Jávort, tekintete, kis bajsza, a mámoros szemmel énekelt magyar nóták és egyéb slágerek az ismeretlen fiatalemberből országos idolt csináltak. A szerepkör azonban, amit a film követelt tőle, éles ellentétben állt a benne szunnyadó drámai természettel.
Erősen szemben állt a Nemzeti Színház jobboldali szellemű vezetésével. A német megszállás másnapján elkezdődtek a zaklatások, a kihallgatások, letiltották a színpadról, a filmről. 1944 októberében Sopronkőhidára hurcolták, az amerikaiak Pfarrkirchenben szabadították fel. 1945-ben tért haza, Major Tamás nem vette vissza a Nemzetibe. A Művész Színházban lépett ismét színpadra, de egy évvel később, a mellőzöttség és egy színházi ügynök csábítása miatt az Egyesült Államokba távozott.
Amerikában játszott magyar színtársulattal, sikertelenül próbálkozott Hollywooddal, volt pincér és portás. Felesége ezt az időszakot pokoljárásként írta le. 1957-ben tért haza. Rövid ideig még játszott a Petőfi és a Jókai Színházban, illetve a Kamara Varietében. 1959-ben újra szerződtette a Nemzeti Színház, de betegsége miatt már nem léphetett fel.
