Idén az „idő”, jövőre az „újjászületés” adja az Opera január elsejei koncertjének mottóját. E szó sokféle arcát csodálhatjuk meg ünnepi köszöntőben, kortárs és már klasszikussá vált zenében, új versben, valamint erre az alkalomra készített koreográfiában, sőt, festményben is. Mi most a nyitány zeneszerzőjét faggattuk.
Kovács Zoltán Erkel- és Istvánffy Benedek-díjas zeneszerző darabjai nagy részét a hangszeres zene és a versenyművek teszik ki, de az énekhang is jelen van az életművében: novemberben mutatták be például a Missa Pannonica című oratóriumának kibővített változatát.
A cikk eredetileg az Opera Magazinban jelent meg.
„Az Erkel Színházban sorra kerülő újévi hangversenyen elhangzó Három a tánc… című darabom egy tizenöt perces szimfonikus zenekari mű, melynek első verzióját a Magyar Művészeti Akadémia egy Erkel Ferenc emlékére rendezett, 2018-as hangversenyére írtam” – mondja a komponista. A január 1-jén elhangzó mű ennek a kompozíciónak egy átdolgozott, új adaptációja lesz. Az apparátust a hagyományos nagyzenekari összeállítás adja, de különlegességként cimbalom is szerepel a hangszerek között.
Ezzel a darabommal Erkel Ferenc zenei nyelvezetének egyik fontos komponensét, a verbunkos stílust szerettem volna új életre kelteni – így kapcsolódom a koncert mottójául szolgáló újjászületéshez.
„Ez a stílus az elmúlt évszázadban háttérbe szorult, hiszen a Bartók és Kodály által felfedezett és összegyűjtött magyar népdal és népzenei kincs valóban letisztultabb és egységesebb zenei nyelvet mutatott. Ezzel együtt, a verbunkos zene olyan mély nyomokat hagyott – különösen a romantika időszakában – a magyar műzenében, hogy talán méltatlanul értékelődött le és felejtődött el napjainkra.
Maga a zenei stílus születése a 18. századra esik, amikor a Habsburg elöljárók és hivatalnokok magyar parasztlegényeket toboroztak katonai szolgálatra. Érdekesség, hogy a mulatsággal, tánccal egybekötött verbuválás talpalávalóját valójában a cigányzene adta. Éppen ennek a különleges szituációnak köszönhető a verbunkos zene egyik legjellemzőbb tulajdonsága: hogy sokfajta kultúra keveredik benne. Ez a sokféleség azonban szerencsére nemhogy taszította volna a későbbi korok neves szerzőit, hanem éppen inkább vonzotta. Talán nem véletlenül, hiszen az együttélés egyik természetes hozadéka volt az együtt zenélés gyakorlata is.
Az a tény, hogy Erkel Ferenc a verbunkos zene segítségével – amit más stílusjegyekkel ötvözött – ilyen sajátosan egyéni, magasrendű operai nyelvet tudott teremteni, bizonyítja számomra, hogy ennek a stílusnak ma is lehet létjogosultsága. A Három a tánc… című zenekari művem is e rendkívül izgalmas zenei közegből építkezik, s annak egyfajta 21. századi átértelmezéseként, újragondolásaként bontakozik ki.
Kovács Zoltán 1991 óta első fagottosa az Opera Zenekarnak, de a januári koncerten zeneszerzői minőségében lesz jelen, így inkább „külső fülként” hallgatja a próbákat, azaz kívülről figyeli a zenészek játékát, és segít a hangzás beállításában, vagy válaszol az esetleges kérdésekre. Már ha felmerülnek ilyenek, hiszen a hangverseny karmesteréhez, Vashegyi Györgyhöz is régi szakmai kapcsolat fűzi: ő dirigálta ugyanis annak a II. Fagottversenynek a bemutatóját, amit október végén újra hallhatott közönség. Az opera kedvelőinek is csak ezen alkalommal kell nélkülözniük az Artisjus-díjas fagottos játékát, hiszen szinte mindegyik más este játszik a hallgatóságnak a zenekari árokban vagy épp a színpadon.
