Papageno Radio
Címlap Pauk György ismét mesterkurzust tartott a Zeneakadémián - Beszámoló

Pauk György ismét mesterkurzust tartott a Zeneakadémián – Beszámoló

A londoni Royal Academy of Music professzora december 5-én ismét kamarazenei mesterkurzust tartott a Zeneakadémián. Az eseményről a művész egykori tanítványa, a Pannon Filharmonikusok jelenlegi koncertmestere, Varga-Deák Márta írt szubjektív beszámolót lapunknak.

Pauk György művészete a mai napig hordozza az érthető, beszédes, rácsodálkozó játék izgalmas elemeit. A kurzus alatt a hangszerén nyilvánosan 12 éve nem játszó művész egyre magabiztosabb, egyre meggyőzőbb előjátszásai magyarázat nélkül is napnál világosabbak voltak. Hozzászólásainak visszatérő elemeiként ugyanakkor, a hangok súlyának, testének kialakítását, a vonókezelés egyenletességét, illetve variabilitását, a karakterek, hangszínek éltető, lelket adó erejét, a zongora basszusának tiszta artikulálását, a magától értetődő játék mellőzését és a frázisok közti  lélegzés fontosságát emelte ki.

Ide kapcsolódik:
Pauk György: „A zeneszerző és a hangszeres közösen vállalják a felelősséget"

A felsorolt eszközök tárgyalására a felvonultatott darabok bőven adtak lehetőséget, hiszen az ifjú zenészek lelkesedve bocsájtották vitára zenei magánvéleményüket Brahms, Beethoven, Mozart és Smetana zenéje kapcsán a hegedűművészként világhírű életpályát magáénak tudó, tapasztalt kamarazenésszel.

Brahms klarinéttriója nagy kihívás elé állítja a muzsikusokat a hangszerek tónusának eltérő jellege miatt. A klarinét vezető szerepének megtartása az alsó regiszterekben nem egyszerű feladat a szonórus csellóval szemben. A nagy ívek kivitelezésénél kiderül, hogy mennyire urai hangszerüknek a játékosok. Rögtön hallható, hogy milyen mértékben képes valaki a technika eszközeit a zenei folyamatok szolgálatába állítani, gondoljunk csak a fekvésváltásra, vagy a pedál használatára. A jázék során kiemelkedő pillanatok adódtak Egyed Hunor (klarinét), Dolfin Balázs (gordonka) és Szilasi Dávid (zongora) érzékenységének, pianossimoinak és időhasználatának köszönhetően. Később Beethoven F-dúr gordonkaszonátájában Pauk lényegi elemként emelte ki a különbséget a sforzato és fortepiano között, mely értelmezés az elsőt az akcentushoz hasonlítja, utóbbit pedig egy halkulással vegyített, gesztus jellegű kiemelésként fogalmazza meg.

Mesterét, Weiner Leót idézte, amikor a sostenuto megvalósításához a zongorán való „omlasztást” ecsetelte a tömör, sötét hangszín és a drámai jelleg elérése érdekében. Pauk arra ösztönözte a muzsikusokat, hogy merjenek élettelibb, merészebb előadást létrehozni. A zongora a megfelelő részeknél bátran vegye fel a szólista attitűdöt, skáláit, futamait értelmezze, a csellista változatos súlykezeléssel hangképzését színesítse. Blahunka Flóra (gordonka) és Horváth Ábel (zongora) játéka az új javaslatok beépítése mellett végig kiegyenlített és alázatos maradt. Ugyancsak a con spiritot hiányolta Pauk tanár úr Mozart G-dúr szonátájának első tételéből. Rámutatott, hogy bár „nincs benne a kottában, de a zene azt mondja”, hogy az íveket, vonalakat fel kell építeni. A hangszín szerepét nagyra értékeli a visszatérés előtti előkészítésben is – ugyanúgy, mint az egész darabban -, és a tempó lassítása ellenében favorizálja. Haraszti Violetta (hegedű) és Minya Flóra (zongora) azonnal tapasztalhatta is a szóbeli gondolatok audiovizuális átültetését, amikor Pauk György előjátszott nekik – enyhén túlzó, de – annyira beszédes, érdekes és érthető módján.

A számomra eddig ismeretlen Smetana-trió igazi csemegének tűnt a kurzus végére. Sasazuka Midori (hegedű), Gál Kinga (gordonka) és Niinomi Takuya (zongora) is látható odaadással adta elő a darab első és második tételét. A vastag szövetben nem könnyű tiszta és érthető frázisokat alkotni. Pauk György vagány mozdulata, ahogy a G-húron elkapott egy egyvonalas „h”-t tízből tízszer, ismét arra buzdította a növendékeket, hogy merjenek színeket adni a leírt anyaghoz. A karakterek fontossága a második tételben is központi kérdés, hiszen a báj a lényegi szervező erő.

S hogy én mivel lettem gazdagabb? A kotta a szerző szándékát tükrözi, de csak foszlányai annak, amit ő maga átélhetett. Az előadó dolga, hogy a térképet élménnyé varázsolja az út menti virágokkal, fákkal, házakkal, emberekkel, történetekkel. Erre hívott Pauk György mindenkit, aki jelen volt ezen a napon a Zeneakadémia X. termében. Ehhez az utazáshoz adott ő útjelzőket és nagyítós szemüveget, hiszen Aranyosi Ervin szavaival élve a

hegedűd néhány szál dróttal,
csak szép, de mégis hallgatag,
ha nincs ki játsszon a vonóval,
a csodás dallam benn marad…

(Részlet a Hegedű és hegedűművész című versből.)

Promóció

- hirdetés -

Olvassa és hallgassa a Papagenót mobilon is!

X
X