„Parasztszínészként skatulyázták be, pedig igazi zseni és született arisztokrata volt. Nagyvonalú herceg, akit mindenki szeretett, mindenhol szívesen látták, s aki idegösszeomlást kapott attól, hogy nem arra használták, amire való” – így foglalta össze Soós Imre tragédiáját Törőcsik Mari, aki a Körhinta című filmben játszott együtt a színésszel.
Soós Imre 1930. február 12-én született nyolcgyermekes szegényparaszti családban Balmazújvárosban, és 1957. június 20-án máig tisztázatlan körülmények között hunyt el Budapesten a különleges tehetségű színművész. A Körhinta után a magyar Gérard Philippe-nek nevezték a külföldi lapok, de épp úgy, mint Törőcsik, Soós sem utazhatott ki Cannes-ba a filmmel.
Már gyerekként, a földeken színházasdit játszott, és állítólag azért jelentkezett a színművészeti főiskolára, mert meglátott egy újsághirdetést, amit a szél sodort elé. Pesten alig találta az intézményt, többször eltévedt, a csizma feltörte a lábát, és mezítláb szavalta el Petőfi Szülőföldemen című versét. Már növendékként megismerte az ország: az 1951. február 27-én bemutatott Lúdas Matyi címszerepében. Mint a korszakban sok más, paraszti környezetből kiemelt, tehetségesnek tartott fiatal, ő is szenvedett attól, hogy műveletlennek, tudatlannak tartotta magát, hiszen a családi körülmények miatt nem járhatott iskolába, mindössze öt elemit végzett. Tízévesen járt először moziban, az volt rá olyan hatással, hogy színész akart lenni. A diploma után Debrecenbe helyezték, bár Pesten szeretett volna maradni. A döntés oka politikai volt: Soós és a vele együtt lakó Szirtes Ádám politizálása áthallatszott a szomszédhoz, aki szemet vetett a két fiatal albérletére. Igaz, gyakran járt Pestre, mert olyan filmeket forgatott, mint a Kiskrajcár, az Ifjú szívvel, A harag napja és a Liliomfi.
Három évet töltött Debrecenben, kiváló alakításokat nyújtott, köztük a sztereotípiák ellenében rá osztott Rómeó szerepében, de nem érezte otthon magát az alföldi városban. 1954-ben Jászai-díjat kapott, a következő évben pedig felkerülhetett Budapestre, a Madách Színház tagja lett. Kollégái között sok irigye volt, rajongói ostromolták, és minden munkát elvállalt, hogy bizonyítson. Nem mindenben volt öröme, a sematizmust érintő keserűség érezhető ebben a nyilatkozatában: „Mindegyik mai témájú filmemben vízparton sétálok (Duna, Balaton) a szerelmemmel. Mindig holdvilágnál. Egyik filmemben sem csókolom szájon a szerelmemet. Legjobb esetben is ez a nézőre van bízva. Háttal vagyunk fotografálva. Összehajló fiatal pár. Mindegyikben sportolok, mégpedig kiválóan. Mindegyikben esztergálok, lakatos munkát véletlenül sem űzök, és újítok. Mindegyikben megmakacsolom magam, hogy a végén néhány lelki beszélgetés után, belássam hibámat, és fejlődjek egyet!”
Nem bírta a terhet, a gyógyszerek és az alkohol rabja lett. 1956-ban elhagyta az országot szerelme, Ferrari Violetta, ekkor öngyilkosságot kísérelt meg. A pszichiátrián ismerkedett meg dr. Perjési Hedviggel, akivel szenvedélyes, szélsőséges szerelmet éltek át. „Június 20-án este 9 órakor XII., Alkotás utca 49/a szám alatti ház I. em. 1. ajtó lakásán holtan találták Soós Imre 27 éves színművészt és feleségét, dr. Perjési Hedvig 29 éves orvosnőt. A helyszínre kiküldött rendőri bizottság megállapította, hogy Soós Imre a garzonlakás teakonyhájában feleségével együtt világítógázzal öngyilkos lett. A bizottság a helyszínen búcsúlevelet nem talált. Megállapították, hogy öngyilkosság történt, mivel a lakás belülről voilt bezárva, és mindketten a kis méretű teakonyhában belülről, az ajtóinak támaszkodva várták a halál bekövetkeztét” – írta a korabeli sajtó. Az is felmerült, hogy véletlen baleset volt, véletlenül adagolta túl az altatót. Ma is él a legenda, hogy véres körömmel találták meg az ajtónál, körme alatt pedig idegen bőrdarab volt, de nyomozást nem folytattak. Szól még a fáma búcsúlevélről, a szerepálom Hamlet monológjánál nyitva maradt Shakespeare-kötetről.
Szirtes Ádám így vallott róla: „Soós Imre egyszer azt mondta: Te, tudod mit mondanak rólunk? Hogy mi nem is vagyunk tehetségesek, hogy mi csak népi káderek vagyunk, hogy mi csak véletlenül kerültünk ide. Tévedései vagyunk a népi demokráciának. Ilyenkor én nagyon dühös voltam és azt mondtam: Ide hallgass, Imre, ezt mi nem hihetjük el, mert akkor tényleg tehetségtelenekké válunk! – Ő gyengébb idegzetű ember volt, mint én. De nemcsak ez tette be nála a kaput, nemcsak társadalmi okok, bár igaz, hogy igen fájt neki, amikor nem vitték ki a moszkvai VIT-re. Mert hátha berúg! És hát Magyarországot képviseli… Az tény, hogy Imre, a halála előtt, nagyon ivott. És akkor valaki jött és mondta, hogy te, hát majd én elintézem, és utánuk mégy a VIT-re. Mennyi a telefonszámod? És akkor Imre azt mondta: 000-000. Meg aztán szerelmes volt Ferrari Violettába. Ahogy Ferrari kiment az országból, ő elkezdett inni. Egyszóval azt elérték, hogy az Imrét megbontották, engem nem tudtak úgy megbontani…”
