95 éve született Szirtes Ádám színművész

Szirtes Ádám

„Azért jöttem én színésznek, mert érzelmileg olyan feltöltött lettem” – fogalmazott Szirtes Ádám, aki 1925. február 10-én született Tápiósápon, és 1989. július 27-én hunyt el Budapesten. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész nevét az 1948-as, még színművészeti főiskolásként forgatott Talpalatnyi föld című film tette ismertté.

Életünk, életem! című, lánya, Szirtes Ági visszaemlékezése szerint már a hetvenes évek végén elkezdett, de befejezetlenül maradt, végül 1998-ban posztumusz, Závada Pál által szerkesztett önéletrajzában így beszélt szülőföldjéről: „olyan ez a vidék, amilyen én is vagyok. Szürke, nem különleges. Szlovákokat telepítettek ide, valamikor ők tették termőfölddé ezt a homokos tájat. En félig szlovák, félig magyar vagyok”. A „nyomornak egy mély lépcsőfokán” élt gyerekként. „Tizenkét évesen summás leltem, annak minden keservével. Mondtam is egyszer Illyésnek: – Gyula! Ez nem így volt, ahogy te írod a Puszták népében! Mi nem énekeltünk. Tetvesek és éhesek voltunk, juhhodályban laktunk, sok volt közöttünk a beteg. A béresek közelébe nem is engedlek. Azok fizetést kaptak, lakásuk volt, ennivalójuk. Hogy van akkor ez? Azt mondta, hogy ófrancia műveltségen nőtt fel, és belecsempészte a francia humort. De hát akkor az igazságot ki írja meg? Nem azt mondta, hogy gyere el, mondd el, hanem azt, hogy: – Majd te megírod.”

Szíjgyártó- és bőröndösinas lett belőle Pesten, aztán jött a háború, és hazament. „Irtó jól tudsz kapálni, irtó jól tudsz focizni, de még jobban tudsz bolondozni” – mondta neki a háború után egy falubelije, így indult az apai ellenkezés ellenére a Színház- és Filmművészeti Főiskolára. Nehezen találta meg az épületet, nehezen vették fel, és kezdetben nem tűnt úgy, hogy alkalmas lenne a pályára. Tanárai mégis láttak benne valamit, kapott fél év próbaidőt, hogy finomodjon. Munkás-paraszt származásúként nem volt egyedül, nem csupán ő beszélt tájszólással, nem csupán ő nem tudta, mi az a violinkulcs. Másodéves volt, amikor Bán Frigyes kiválasztotta a Talpalatnyi föld férfi főszerepére. Piros Góz Jóska karaktere különösen közel állt hozzá: „Góz Jóska az életem egy darabja. Azt szeretem benne, hogy tüzes, harmatos ember, talán azért, mert én is harmatos fiatal voltam.”

A főiskola elvégzése után 1950-től egy-egy évadot töltött a Bányász és a Honvéd Színházban, majd Néphadsereg Színházában. 1952-től a Miskolci Nemzeti Színház, 1957-től a Nemzeti Színház, 1974-től a győri Kisfaludy Színház, 1976-tól 1985-ig a Thália Színház tagja volt, de nyugalomba vonulása után is folyamatosan játszott. Színpadon volt Zuboly, Balga, Tiborc és Petur bán, pályája azonban a filmen teljesedett ki.

A sematikus karaktereket is átlelkesítette valamiféle őszinte daccal, különleges emberábrázoló képességéről olyan filmekben győződhetünk meg, mint a Föltámadott a tenger, a Simon Menyhért születése, a Körhinta, a Katonazene, a Húsz óra, a Hideg napok, az Árvácska, a Tiszta Amerika vagy az Álombrigád. Ablonczy László 1988-ban azt írta róla a Film Színház Muzsikában: „Szirtes Ádám történelmünk és jelenidejűségünk legendáriumát teremtette meg szerepeivel. Bakon ülő szerelmes szívű legény; világháborút járt összeroppant katona, igazáért harcoló közügyi ember; járt mezítláb és csizmában, viselt bakancsot és félcipőt. Szirtes Ádám azért nagy művész, mert nemcsak a saját hovatartozandóságából építkezik. (…) Szirtes Ádám szerepeiben megélt sorsa a mi életünk is.”

„Hát hányféle ember is vagyok én? Sokféle ember… Szerintem hetvenféle vagyok. Nehéz ember vagyok. És rafinált ember is. Ezt a pályát nem lehet csak teli szívvel csinálni, rafináltan is kell” – fogalmazott Szirtes Ádám egy nagyinterjúban, pedig semmi nem ált tőle távolabb, mint a rafináltság.