Papageno Radio
- hirdetés -
Címlap Aki utat tört az afroamerikai énekeseknek – 93 éves Leontyne Price

Aki utat tört az afroamerikai énekeseknek – 93 éves Leontyne Price

Papageno Fanfár
Iratkozzon fel hírlevelünkre és hetente elküldjük Önnek a világ legfontosabb kulturális híreit!

Leontyne Price nem csupán hangi kvalitásai miatt írta be magát a 20. századi operatörténetbe: első afroamerikai énekesként vált a Metropolitan Opera vezető művészévé, és nemzetközi viszonylatban is sikeres karriert épített. Az egyik legnagyobb Verdi-szopránként tartják számon.

- hirdetés -

Mary Violet Leontyne Price 1927. február 10-én született a Mississippi állambeli Laurelben. Édesapja asztalosként, édesanyja bábaként dolgozott, de gyönyörű énekhangja volt. A kis Leontyne korán érdeklődni kezdett a zene iránt, ötévesen zongorázni tanult, és a helyi templom kórusának tagja lett. Nagy inspirációt jelentett neki, amikor tinédzser korában eljutott Marian Anderson szólóestjére.

Marian Anderson énekesnő első afroamerikaiként 1955-ben tagja lett a New York-i Metropolitan Operának.

Zenei középiskolába járt, ahol zongorázott és az iskolai kórus tehetséges tagja volt. Egy ohiói egyetem zenetanári szakára felvételizett, azonban az intézmény igazgatója azt tanácsolta neki, hogy inkább a hangját képezze tovább. Miután sikeresen megszerezte diplomáját, 1948-ban ösztöndíjas hallgatóként jutott be a New York-i Juilliard Schoolba.

Olyan nagyszerű alakítást nyújtott Verdi Falstaffjában egy iskolai produkció keretén belül, hogy Virgil Thomson zeneszerző beválogatta készülő operájának szereplőgárdájába. A darab három hétig ment a Brodwayen, nem sokkal később pedig Price újabb felkérést kapott: Gershwin Porgy és Bess című művének női főszerepét énekelhette. A produkcióval két éven keresztül turnéztak az Egyesült Államokban és Európában is, a fiatal énekesnő alakítása mindenhol lenyűgözte a közönséget.

A Porgy és Bess nemcsak a hírnevet hozta meg számára, itt ismerte meg leendő férjét, William Warfield basszbaritont, Porgy megformálóját. 1952-től 1973-ig voltak házasok. Kapcsolatukra árnyékot vetett, hogy Warfield Price-nál korábban került ki a szereposztásból.

1955-ben megkapta a Tosca címszerepét az amerikai NBC televíziós produkciójában, és később A varázsfuvolában és a Don Giovanniban is szerepelt. Operaházi debütálására 1957-ben került sor: Madame Lidoine szerepében (Francis Poulenc: A kármeliták) mutatkozott be a San Franciscó-i Operában.

1958-ban a Bécsi Operaházban debütált Aidaként, Herbert von Karajan vezényletével, aki a jövő művészének nevezte őt. Néhány hónap múlva a londoni Covent Gardenben és a Veronai Arénában is énekelt. A milánói Scalában 1960-ban hallhatta először a közönség Aida szerepében. Ő volt az első afroamerikai énekes, aki főszerepet kapott az opera fellegvárában.

A New York-i Metropolitan Operában 1961-ben állt először színpadra Verdi Trubadúrjában. Az előadást 35 percen át tartó ováció fogadta – bár Price később ezt 42-re kerekítette –, ami egyedülálló az operaház történetében. „A hangja sötét és gazdag a mélyebb hangoknál, tökéletesen vált a regiszterek között, és hibátlanul tisztán és bársonyosan énekel magas hangfekvésben is” – írta róla a New York Times kritikusa.

Az 1960-as években olyan szerepekkel bővült a repertoárja, mint Cso-cso-szán (Pillangókisasszony), Liu (Turandot), Minnie (A nyugat lánya), Tatjana (Anyegin) és Fiordiligi (Cosí fan tutte). Karrierjében mérföldkövet jelentett Samuel Barber Antonius és Kleopátra című operájának bemutatása, melynek női főszerepét kifejezetten neki írta a szerző.

A következő évtizedben egyre kevesebbszer lépett fel operában, helyette koncerteket és szólóesteket vállalt. Saját bevallása szerint belefáradt a politikai és faji feszültségbe, amely akkoriban hazáját jellemezte. A Metbe és a San Franciscó-i Operába alkalmanként visszatért, így A köpenyben (Puccini), a Manon Lescaut-ban (Puccini) és az Ariadné Naxoszban (Richard Strauss) című darabban is hallhatta a közönség.

1981-ben öt év kihagyás után újra Aidát énekelt, melyben Luciano Pavarotti volt a partnere. Két évvel később, a Metropolitan Opera 100. születésnapja alkalmából rendezett koncerten Álarcosbál-duettet énekeltek együtt.

Utolsó operafellépésére 58 éves korában, a Metben került sor: ikonikus szerepével, az Aidával búcsúzott a színpadtól. 1961-es debütálása óta 201 alkalommal, 16 szerepben énekelt a New York-i operában.

Szólóesteket és koncerteket egészen 1997-ig vállalt, 2001-ben pedig egyetlenegy fellépés erejéig visszatért a színpadra. A szeptember 11-i terrortámadás áldozatainak emlékére rendezett koncerten énekelt James Levine zongorakíséretével.

Művészetét számtalan díjjal ismerték el. 1964-ben megkapta Lyndon B. Johnson amerikai elnöktől a Presidential Medal of Freedom díjat, 1985-ben pedig a szintén rangos National Medal of Arts kitüntetést ítélték oda neki.

Hússzor kapott Grammy-díjat – köztük életművéért is –, amivel ő tartja a rekordot az operaénekesek körében.

Hosszú pályafutása során szinte minden emblematikus szerepét (Leonora – A trubadúr, Aida, Tosca, Leonora – A végzet hatalma stb.) lemezre vette, de szólóalbumot olyan áriákból is készített, melyeket operaszínpadon sosem énekelt.

2017-ben szerepelt Az operaház című dokumentumfilmben, ahol a Lincoln Center 1966-os megnyitása kapcsán kérdezték.

Nagy hatást gyakorolt az utána következő generációkra. Plácido Domingo a legkiválóbb Verdi-szopránnak nevezte, de Renée Fleminget, Kiri Te Kanawát, Jessye Normant és Sondra Radvanovskyt is inspirálta.

(Via Bach cantatas, Biography, Wikipedia)

Promóció

- hirdetés -

Olvassa és hallgassa a Papagenót mobilon is!

X
X