A Fészek Művészklub története 1901-ig nyúlik vissza. Már a neve is betűszó: Festőművészek, Építőművészek, Szobrászok, Zenészek, Énekesek és Komédiások klubja. A patinás intézmény nagy hagyományú kortárs zenei koncertsorozattal, irodalmi estekkel, filmklubokkal és kiállításokkal, valamint a kifejezetten ezekbe a terekbe készített színházi előadásokkal, évente körülbelül ezer rendezvénnyel, ma is komoly jelentőséget képvisel Budapest kulturális életében. A jelenről és a közeljövőbeli tervekről Galambos Tiborral, Lukáts Andorral és Török Ferenccel beszélgettünk.
Galambos Tibor koreográfus 1970-ben lett a FÉSZEK igazgatóhelyettese, két évvel később igazgatója, 1990 óta pedig ő tölti be a választmány által ötévenként megválasztott igazgató-főtitkári tisztséget, Lukáts Andor színművész a színházi tagozat alelnöke, Török Ferenc filmrendező pedig a Fészek Művészklub elnöke.
Az örökség és a színházi tervek
– Mi az, ami ebből a 119 éves történetből, a múltból átöröklődött, és ebből a hagyományból ma is érvényes?
– Galambos Tibor: A FÉSZEK megalakulásának 25. évfordulójára megjelent egy könyv, amelynek a zárszavát Heltai Jenő írta. Ez így fejeződik be: „Nem szabad megfeledkeznünk arról, amiből hitem szerint igazi értékét merítette a FÉSZEK: a szabadság szelleméről. Forró kívánságom, hogy soha ki ne adják a kezükből, hogy ezen a gyönyörű helyen az idők végezetéig művésznek és embernek, szabadnak érezhesse magát mindenki.” Ahányszor elolvasom, mindig meghatódom.
– Lukáts Andor: Nem is csoda. Megrendítően szépek ezek a mondatok. A szabadság az élet minden területén, de különösen a művészetben nagyon fontos.
– GT: Most is az az előnyünk és legfőbb érdemünk, hogy a Fészek egy független, a legmagasabb művészi értékeket befogadó, valamennyi művészeti ág képviselőinek bázist nyújtó egyesület.
– LA: És politikamentes.
– GT: Alapvetően igazad van, de a művészet mindenkor társadalomkritikát kell, hogy megfogalmazzon. Azok, akik ide „beszorultak”, azért vannak itt, mert valami miatt máshonnan „kiszorultak”. Az ok pedig általában az, hogy szabadnak akarták érezni magukat. Azt is fontos azonban leszögezni, hogy nálunk kizárólag a művészi minőség számít. A FÉSZEK sosem volt gazdag egyesület, ma különösen nem az, de ahogyan a múltban tettük, úgy a jelenben is minden erőnkkel az értékteremtést, értékmentést segítjük elő.
– LA: Úgy érzem, hogy a hagyományokat azzal tudjuk megerősíteni, ha fiatalok járnak ide nézőként és alkotóként.
– GT: Én pedig bízom abban, hogy a folytatás lehetőségét a megújult, megfiatalított elnökség meg tudja teremteni.
– Jelenleg is 10-12 független színházi társulat játszik itt. Mi várható a közeljövőben?
– GT: Január végén volt a Maladype új bemutatója, az Yvonne. Andor pedig mint a színházi tagozat alelnöke vállalta, hogy az itt játszó társulatok előadásait végignézi, és értő tanácsaival segíti a munkájukat.
– LA: Többször jártam náluk próbán. Az első alkalommal nagyon koncentráltan beszélgettek valamiről, amit bár én nem értettem – nevek sem hangzottak el a drámából –, de az nagyon erősen érződött, hogy ők benne vannak valamiben, és tudják, hogy merre tartanak. Én kétszer játszottam a darabban, ezért meglehetősen jól ismerem a művet, de bementem még kétszer, és ugyanez történt. Ami viszont egyértelműen látszott, hogy az általuk felépített váz nagyon erős, folyamatosan haladnak előre, és el fog jönni egy pont a próbafolyamatban, amikor kibomlik az előadás. Mint egy ág, amit télen csak nézünk, és aztán tavasszal hirtelen Yvonne-virágba borul. Egy nagyon izgalmas produkció képe sejlett fel – és ennél többet ne is áruljunk el, győződjenek meg róla a nézők maguk: a darabot havonta három alkalommal játssza a Társulat a Fészekben.
Nagyon izgalmas lenne felújítani a Sanyi és Aranka Színházában komoly sikerrel zajlott beavató sorozatot, amely a görög tragédiákra fókuszált. Ezekről a darabokról ma már keveset tudunk, pedig ez az alapja a színháznak.
Szintén a Sanyi és Arankában működött egy nagyon népszerű, szabadegyetemhez hasonló, és nem csupán filmre vagy színházra, hanem más társadalomtudományokra is fókuszáló előadás-sorozat. Emellett szeretném a hírszínház műfaját is feleleveníteni, amit korábban Halász Péterrel csináltunk.
Terveim között szerepel a Mario és a varázsló színrevitele. Nagyon aktuálisnak érzem Thomas Mann történetét, hiszen 10-15 éve ebben élünk. Cipolla egy ócska krakéler, aki elhiteti, hogy valamit tud, miközben csak egyetlen dologhoz, az átveréshez ért. Szeretnék egy olyan előadást csinálni, aminek vállaltan erős a mindenkori áthallása – ez ugyanis a történet miatt kikerülhetetlen. Találtam egy 17 éves fiút, aki maga a ragyogó tisztaság, ő lenne Mario, és van egy fantasztikusan tehetséges roma lány, akit a párjának szeretnék, én pedig Cipollát játszanám. A másik rendezői tervem Ionesco két abszurdja, A kopasz énekesnő és a Különóra. Márciusban egy Ingmar Bergman és Woody Allen New York-i találkozásáról szóló Bolgár György-darabból születik itt felolvasó-színházi előadás, illetve, talán az sem elképzelhetetlen, hogy a Színművészetin Jordán Tamással vitt színészosztályom arra vállalkozó tagjaival felújítsunk egy különleges, hangszerek nélkül, csak vokálisan előadott Bolerót.
– Török Ferenc: Nagyon boldog leszek, ha a Mario és a varázsló elkészül. Ez egy pszichedelikus darab, ami a nézőket már a ruhatárban behúzza…
– LA: Rendezd meg!
– TF: Én nem megrendezni akarom, én el akarom szenvedni nézőként! Úgy, ahogy eddig még soha.
– GT: Jó-jó, de addig is amíg kiszenveditek magatokból a Mariót, ajánljuk az olvasók figyelmébe Makranczi Zalánt! Előadásában ugyanis Szókratész védőbeszéde februártól havonta egy alkalommal a Fészek Kupola-termében kel életre. Ugyancsak sorozatban játsszuk februártól az Ördög ürgéje közérzeti kabarét, és repertoáron marad a Négy N is. Ínyencségnek pedig hadd említsek egyet a márciusi kedvenceim közül: 19-én GreCSÓKOLlár est lesz a színházteremben!
Ami a filmet illeti
– A film nem tartozott itt a kiemelt műfajok közé. Miért tudott megerősödni a helyzete a programban?
– TF: A már említett összművészeti megközelítés miatt. Egyre kevesebb a mozi Budapest belvárosában, a Fészek pedig tökéletesen alkalmas hely egy remek filmtörténeti filmklubra: a termek adottak, és rendelkezésre áll a megfelelő technika. Az elmúlt húsz évben 220 hagyományos moziból maradt kb. tíz – ha a plázamozikat nem számoljuk. A Fészek-beli filmklub több akar lenni, mint egyátlagos művészmozi. Azt szeretnénk, ha ezek az alkalmak találkozási ponttá válnának, akár úgy is, hogy más-más művészeti ág képviselőjét hívjuk meg a vetítés utáni beszélgetésre. A film maga is Gesamtkunstwerk, színészek, képzőművészek, zenészek, táncművészek dolgoznak benne, a beszélgetésekben így például egészen új, szakmai és személyes szempontok is felmerülhetnének, és a Fészekben is egyfajta kohéziós erőként működhetne. Emellett azt is szeretnénk elérni, hogy legyen egy profi utómunka-stúdió, ahol az itt frissen felvett színházi előadásokat vagy a hatalmas archív dokumentációt fel tudjuk dolgozni, digitalizáljuk, átmentjük a jövőnek. Óriási kincsről van szó, ami a 20. századi magyar kultúra legmeghatározóbb művészfiguráit érinti.
– Mi az, amitől a Fészek a filmrajongók számára kultikus hellyé válhat?
– TF: A hétfői filmkluboktól: a zongorával kísért némafilm vetítésektől, illetve a filmtörténeti
klasszikusokat és kultfilmeket felvonultató csütörtöki sorozattól. Fontos az exkluzivitás, és az is, hogy a társművészetekkel összekössük a filmeket. Ennek jegyében jött létre az a némafilmes sorozat, amelyben Darvas Kristóf egyedülálló módon, élőben, az itteni csodálatos Bösendorfer zongorán kíséri a klasszikus némafilmeket. Nagyon pontosan felkészül a filmekből, ugyanakkor zeniálisan improvizál. Nemcsak azt lehet megtanulni egy ilyen estén, hogy milyen fantasztikus színész volt Chaplin vagy éppenséggel Buster Keaton, hanem az élőzene ezeket a csodás filmeket átélhetőbbé teszi. Ez a komolyzene és a filmtörténet iránt érdeklődőknek egyaránt érdekes lehet.
És van még egy fontos dolog azon kívül, hogy itt a különböző művészeti ágak képviselőivel lehet rendre találkozni: a Fészek minden korosztálynak szól, gyerekektől a nyugdíjasokig! Ide tényleg járni kell!