Makszim Vengerov: „Azért kezdtem vezényelni, hogy jobb szólista váljon belőlem”

Makszim Vengerov - fotó: Hering Orsolya / Papageno
Makszim Vengerov Beethoven-programmal lép fel a MÁV Szimfonikus Zenekar partnereként február 22-én a Müpában. A kiváló hegedűművésszel – aki ezúttal karmesterként is bemutatkozik – a koncert előtt készítettünk exkluzív interjút.

– Többször lépett már fel hazánkban, ezúttal azonban nem csak szólistaként, de karmesteri szereben is láthatjuk. Miért fordult a vezénylés felé?

– Akár hiszi, akár nem, a karmesterség gyermekkorom óta foglalkoztat. Édesapám zenekari művész volt, oboán játszott, édesanyám pedig kórusvezető. Nagyon sok időt töltöttem velük a különböző próbákon, már akkor lenyűgözött a zenekari hangzás.

Ide kapcsolódik:
Ránki Fülöp és Devich Gergely társaságában lép pódiumra Makszim Vengerov

– Később mégis a hegedű mellett döntött.

– Hangszert kellett választanom. Természetes, hogy felmerült az oboa, de a zongora, és a hegedű is. Szerettem a középpontban lenni, és úgy döntöttem, hogy a hegedűvel még egy nagy szimfonikus zenekarban is ki lehet tűnni. (Nevet.) Más kérdés, hogy fontosnak tartom, hogy a hegedű hangja áll a legközelebb az emberi hanghoz, ami a legcsodálatosabb hangszer.

Makszim Vengerov – fotó: Hering Orsolya / Papageno

– Mikor kezdte komolyabban foglalkoztatni a karmesterség?

– Olyan 23 éves voltam, amikor már nagyszabású versenyműveket játszottam, mégis azt éreztem, hogy nem tudok elég jó partnere lenni a zenekarnak, mert nincs meg hozzá a kellő tudásom. Fejlődni szerettem volna, fel akartam nőni a feladathoz, valójában még jobb szólista akartam lenni.

– Hogyan tette meg az első lépést?

– Nagyon sokat köszönhetek Msztyiszlav Rosztropovicsnak, aki 17 éven át volt a mentorom, és aki szintén egy vonós hangszer mellől ragadt karmesteri pálcát. Mindig tudott valami újat mondani, én pedig közben hangszerelést tanultam, szimfóniákat tanulmányoztam és versenyművek különböző felvételeit hasonlítottam össze. A legtöbbet Brahms műveiből tanultam, a kamarákból, a szimfóniákból és persze a D-dúr hegedűversenyből. Lényeges volt, hogy úgy álljak előszőr színpadra karmesterként, hogy nem másolok, hanem megvan a saját elképzelésem.

Makszim Vengerov – fotó: Hering Orsolya / Papageno

– Beethoven zenéjével milyen a kapcsolata? A MÁV Szimfonikusokkal a Hármasversenyt játssza majd, illetve a VII. szimfóniát vezényli.

– Két fantasztikus darabról van szó, nagyon várom, hiszen a zenekarral már voltak közös projektjeink, Ausztriában csináltunk mesterkurzust, de Devich Gergellyel és Ránki Fülöppel még nem játszottam együtt. Ami Beethovent illeti, bár szinte az összes szonátát játszottam, egyértelműen a Hegedűverseny az, ami számomra meghatározó. Mindössze 18 éves voltam, amikor először felkérést kaptam, hogy adjam elő, de nem vállaltam. Öt évvel később pedig már mindenki nevetett rajtam, hogy még egyszer sem álltam vele színpadra. Ekkor készítettem belőle az első lemezfelvételt is, a Daniel Barenboim vezette Staatskapelle Berlin közreműködésével. Nagyon nem voltam megelégedve az eredménnyel, mert úgy éreztem, hogy Barenboim nagyságrendekkel jár előttem. A Maestro megértette az aggodalmam, és végül nem jelent meg a lemez.

– Tíz évvel később, 2006-ban pedig már Rosztropoviccsal rögzítette az anyagot.

– A Londoni Szimfonikusokkal dolgoztam együtt. Rosztropovics ismét nagyon sokat segített. Az első tétel kapcsán például úgy éreztem, hogy kellően lassan játszom, de ő azt mondta: „Makszim, sokkolni fog, amit mondok. Ennél gyorsabban nem is játszhatnád. Vegyél vissza a tempóból…”. Ezt a pillanatot egy életre megjegyeztem, azóta pedig tudom, hogy nincs egyetlen örökérvényű megoldás, hanem napról napra újra kell értelmezni a műveket.

– Tudja, hogy február 22-én ön, másnap pedig a szintén novoszibirszki születésű Vagyim Repin ad Budapesten koncertet? Barátok vagy vetélytársak?

– Öt éven keresztül mindkettőnknek Zakhar Bron volt a mestere. Vagyim három évvel idősebb mint én, 11 évesen pedig megszerezte első nemzetközi eredményét, a Wieniawski-verseny első díját, ami számomra nagyon inspiráló volt, hogy tovább dolgozzak. Azt hiszem, hogy máig egy egészséges versenyszellem van kettőnk között.