Megszokás és csúcsminőség – Daniel Barenboim vezényelt a salzburgi Mozart-héten

Daniel Barenboim és a Bécsi Filharmonikusok - fotó: Wolfgang Lienbacher / Mozart-hét

Barenboim mindig azonos önmagával. Aki az ő koncertjeire vált jegyet, nem csalódik, akár zongorázik, akár vezényel, magas színvonalon teszi. A szép, kristálytiszta hangzás az elsőrendű szempontja, keze alatt a zenekar képes a legmagasabb esztétikai követelményeknek is megfelelni. De annak, aki újszerű megközelítésre, szellemi izgalmakra vágyik, nem biztos, hogy Barenboim lesz a megfejtés.

Én mindkét verziót értékelem, attól függ, hogy aznap épp mi szerepel a műsoron. Ha egy ismertebb darabról van szó, jó a meglepetésszerű élmény és képes kizökkenteni a rutinból.  Ha azonban nem a kötelező körből kerül elő valami, akkor eleve nem az interpretációra figyelek, elég megismerni magát a művet.

Ide kapcsolódik:
„Gyönyörűen megkomponált haláltánc" - Megnéztük Robert Wilson Messiás-rendezését

Salzburgban, a Mozart-héten, a Bécsi Filharmonikusok Daniel Barenboim vezényletével  előadott koncertjén három Mozart-„sláger” szerepelt, a Gran Partita-szerenád, a 23. (KV. 488) zongoraverseny és a Haffner-szimfónia. A fúvósokra íródott első darab nem véletlenül lett népszerű, igazi csemege, el lehet benne merülni, de el is lehet veszni benne. Ez a zene,  ha rabul ejti a hallgatót a kezdetén, a végéig fent is tartja az intenzív élményt. Ugyanakkor a sok apró, kecses és finom zenei megoldás erősen igénybe is veheti a gyanútlan műélvező türelmét, legalábbis addig a pillanatig, amíg a teljes ráhangolódás megtörténik.

Daniel Barenboim és a Bécsi Filharmonikusok – fotó: Wolfgang Lienbacher / Mozart-hét

Nekem is várnom kellett erre a hatásra, de csak beszippantott a sajátosan zárt világ, és aztán már magától értetődően kezdtem el figyelni az egymásból építkező dallamokra. De legfőképpen arra a hihetetlen érzékenységre, amivel ezek a muzsikusok rendelkeznek. Barenboim ezt fonta-szőtte teljes egésszé aznap este, szinte hibátlanul. A körülöttem lévő kissé álmoskás, de elbűvölt arcélek láttán azt hiszem, hogy nemcsak velem történt ez így.

A tökéletesség érzése végig megmaradt, a Maestro, tőle szokatlan módon, elképesztően gyors tempókat diktált, a Bécsi Filharmonikusok pedig odaadóan követték Barenboim mozdulatait. Olyan volt az egész, mint egy olajozottan működő precíz gépezet, amiben mindenki pontosan tudja a dolgát.

Daniel Barenboim és a Bécsi Filharmonikusok – fotó: Wolfgang Lienbacher / Mozart-hét

Mozart művészete nekem az emberi lélek legteljesebb és leghitelesebb ábrázolását jelenti.  Ám, ha ezeket a szempontokat tekintjük igazán fontosnak, akkor nem biztos, hogy a szimfóniái nyújtják a legmagasabb szintű kiteljesedést a hallgatónak. Mozart ott utánozhatatlan és megismételhetetlen, ahol árnyalt és minél összetettebb lelki jelenség megfogalmazása a feladat, azaz, versenyműben és operában.

Barenboim készített egy Cosí fan tutte-felvételt még a 90-es évek elején a Berlini Filharmonikusokkal és kiváló szólistákkal. Akkoriban már nem volt divat ilyen nagy zenekarral Mozart-operákat játszani, de ott és akkor hihetetlen energiák gyűltek össze a stúdióban. Barenboim pedig, félretéve korábbi „biztonsági játékos” attitűdjét mivoltát, feszültséggel és őszinte pillanatokkal teli lemezfelvételt alkotott.

Daniel Barenboim és a Bécsi Filharmonikusok – fotó: Wolfgang Lienbacher / Mozart-hét

Ahogy pörgettem ezeket a gondolatokat, egyszer csak véget ért a koncert. Hatalmas siker, tapsorkán, standing ovation. A legmagasabb minőséget nyújtó, de valahol mégis kiszámítható este után ki-ki elégedetten indult a ruhatár irányába. Én meg azon töprengtem, vajon mit is jelentett az a bizonyos asztronauta az előző napi Messiás-előadásban. Az  újszerű előadások sorozata azonben nem múlt el, az idén 100 éves Salzburgi Ünnepi Játékok végig izgalmas előadásokkal várja a közönséget.