A Mozart-héten Rolando Villazón intendáns minden egyes hangverseny előtt megszólítja a közönséget, aranyosan nyílt latinos é-ivel és á-ival (ám tökéletes németséggel és angolsággal) maga mondja be a mobiltelefonok, fotó- és hangfelvétel-készítés tilalmát, majd a fesztivál jelmondatával búcsúzik: „Mozart lebt!” Valahogy neki el is hisszük…
A Mozart-hét egy salzburgi koncertsorozat, amelyet 1956 óta évente megrendez a Nemzetközi Mozarteum Alapítvány a január 27., Mozart születésnapja körüli héten. Kezdetben kizárólag Mozart-műveket tűztek műsorra, zenekari muzsikát, kamarazenét, zongoraesteket, egyházi zenét, operát, később más zeneszerzők művei is műsorra kerültek – 2019-ben, Villazón intendatúrája óta visszatértek a tisztán Mozart-műsor hagyományához.
A fesztivál művészi hírnevét a kezdetektől fogva fellépő Bécsi Filharmonikus Zenekar alapozta meg, ők általában három koncertet adnak, és rendszeresen meghívást kap a Mozarteum Orchestra, a Camerata Salzburg, a Les musiciens du Louvre, újabban az Európai Kamarazenekar és a Mahler Ifjúsági Zenekar is (a lista hosszú). Neves karmesterek, első vonalbeli vonósnégyesek, szólisták impozáns névsora áll a műsorlapokon.
A Hetet második évében igazgató Villazón minden évre más-más érdekes Mozart-tematikát ígért: tavaly ilyen volt az énekhangokat és kórusokat középpontba állító műsor. Az idei koncepció Mozart kedvenc fúvósbarátait (Leutgeb, Stadler, Ramm) idézi meg sok-sok fúvós versenymű és fúvós kamarazene megszólaltatásával, igazi világsztárok felléptetésével: Andreas Ottensamer (klarinét), Radek Baborák (kürt), Emmanuel Pahud (fuvola), François Leleux (oboa), és sokan mások is.
Mellettük jelen vannak persze a fesztivál állócsillagai, Mozart jelenkori „barátai”: Schiff András, Mitsuko Uchida, Daniel Barenboim, akik évadokon átívelő sorozatokat is megszólaltatnak. Uchida természetesen zongoraversenyeket játszik a Mahler kamarazenekarral, Barenboim a Bécsi Filhamonikusokkal az utolsó tíz szimfóniából és az utolsó nyolc zongoraversenyből válogat, és több éven át volt hallható Schiff zongoraszonáta koncertsorozata.
Jellegzetes Mozart-heti eseménytípust jelentenek a korabeli hangversenygyakorlatot idéző „akadémiák”: vegyes zenekari és kamarazenei műsor ugyanazon a koncerten, a hangszeres darabok között 1-1 hangversenyáriával. Mindig nagyon professzionális, nagyon változatos, és… embert próbálóan hosszú, a műsorokért érdemes rápillantani a fesztivál remekbe szabott honlapjára. A közönség fáradhatatlan, hűséges, fiatalok csak elvétve (kivétel a Les Vents Français koncertjein a csillárokról is lógó diákság!), és minden esemény teltházas, bár mélyen a zsebbe kell nyúlni a jegyárak miatt.
De a fiatalok nincsenek elhanyagolva, „Mozart él!”, nagyon is élő, és ezt meg is tudják nekik mutatni. Három különleges, kortárs színpadi nyelvet alkalmazó előadással szeretnék őket megcélozni: a fesztivál nagy vállalkozása idén Händel Messiásának Mozart-féle átdolgozása Robert Wilson kreatív színpadra állításával (Les musiciens du Louvre, Minkowski, énekesek). A különös című Pùnkitititi! Doug Fitch a salzburgi Marionett Színház számára készült alkotása Mozart pantomimzenéi alapján, végül Mozart Moves! címen a Landestheater közönsége kapott 7 kis darabot remek kortárs írók munkái alapján Mozart fúvósdivertimentóinak zenéjére, Rolando Villazón rendezésével.
Villazón rendezi a fesztivál másik nagy projektjét is: a Figaro házassága fél-szcenírozott előadásával új sorozatot indít a fesztivál, három egymás utáni évben megszólaltatják a három Da Ponte operát a Felsenreitschule impozáns, építészetileg is egyedi, hatalmas terében. Az előadók Schiff András, aki a continuót megszólaltató kalapácszongora mellől vezényelte az Andrea Barca zenekart, és a válogatott énekesgárdát. Szerencsémre láthattam ezt az előadást, ami számomra az operák operája, tehát határozott elfogultsággal néztem, magamban gyakori „hogy juthatott az eszébe ilyen gyönyörű?” felkiáltásokkal. Az énekesek mindegyike elég jó választásnak bizonyult, különösen a Susannát alakító Regula Mühlemann volt felülmúlhatatlanul jó hang, színpadi jelenlét, huncutság, lazaság tekintetében: igazából mindenkit leénekelt a színpadról. Talán ez okozta, hogy a Figarót éneklő új-zélandi Julien van Mellaerts-et valahogy még fiatalnak éreztem ehhez a szerephez, minden profizmusa ellenére. A nagy tér beéneklése azért komoly feladatot jelentett mindannyiuknak, és kellett az is, hogy a zenekar eléggé finoman-puhán játsszon a megfelelő balanszhoz. A fél-szcenírozás valóban egyszerű és lényegretörő volt, ízléses, időnként váratlan poénokkal, amelyek a „meglepett” karmestert is belevonták a cselekménybe.
Mozart él! …hogyne élne, hiszen Rolando Villazón a mexikói Mariachi együttes kíséretével szerenádot énekelt neki a születésnapján a szülőház előtti placcon.