Papageno Radio
Címlap A Petőfi-szobor, amit egy hegedűművésznek köszönhetünk

A Petőfi-szobor, amit egy hegedűművésznek köszönhetünk

Petőfi Sándor bronzszobra 1882 óta áll a róla elnevezett téren. Csaknem négyméteres álló alak az öt méternél is magasabb szürke gránit talapzaton. Bal lábával előrelép, jobb kezét magasba emeli, másik kezében papírtekercs mint költészete jelképe és fegyvere.

Megvalósítására eredetileg Izsó Miklós kapott megbízást, ő azonban csupán vázlatokat hagyott hátra, amikor 1875-ben meghalt. A szobrot végül Huszár Adolf készítette el, Izsó többféle elképzeléséből a szoborbizottság által kiválasztott vázlat alapján. Az illusztrációkat megnézve összevethetjük a megvalósult szoborral!

Felállítását Reményi Ede hegedűművész kezdeményezte még 1860-ban, s a költségekhez e célra adott hangversenyeivel jelentősen hozzájárult.

Reményi Ede a szabadságharc idején Görgey tábori hegedűse volt. Életrajzírója, Lestyán Sándor szerint a segesvári csatatéren találkozott a menekülő Petőfivel, kezet is szorítottak, s később hallotta, hogy a költőt a kozákok leszúrták – bár erről a történetről a Reményi család visszaemlékezéseiben nem esik szó. De ha ez a találkozás nem is esett meg, fontosabb, hogy Reményi lelkét rokonnak érezte Petőfiével, életében és művészetében is 1848 eszmeiségének egyik legkövetkezetesebb ébren tartója volt. „Én sem akarok ágyban, párnák között meghalni – mondogatta gyakran környezetének –, a hangversenydobogón hulljon ki kezemből a vonó.” S ez így is történt, 1898. május 15-én San Franciscóban…

Reményi a szabadságharc bukása után emigrációba kényszerült. A világosi fegyverletétel után Konstantinápolyba menekült s ott aratta első diadalát. Több évet töltött Párizsban és Londonban, ahol az 1850-es években magyar zenével szerzett népszerűséget a magyarságnak. Viktória angol királynő udvari hegedűsének nevezte ki. Bejárta aztán Észak- és Dél-Amerikát, de amint lehetett, hazatért. Amnesztiáját édesanyja személyesen eszközölte ki Ferenc Józsefnél…

Itthon, a Bach-korszak Magyarországán koncertjei valóságos tüntetés számba mentek. A tilalom ellenére gyakran játszotta például a Rákóczi indulót, s ugyancsak hatásos volt saját szerzeménye, a zenei névjegyévé vált, gyújtó hatású Repülj fecském előadása is. A bécsi titkosrendőrség állandó ellenőrzés alatt tartotta, környezetébe besúgót telepítettek, s egy időre el is tiltották a fővárosi hangversenyezéstől.

1860 novemberében Kiskunfélegyházán kezdeményezte, hogy azt a házat, ahol Petőfi a kisgyermekkorát töltötte, jelöljék meg emléktáblával. Látva felhívásának gyors és látványos eredményét, nagyobb terv ötlött fel benne. Még kiskunsági körútján, Kiskunhalason adott hangversenye után útjára is bocsátotta a felhívást közadakozásra egy fővárosi Petőfi-szobor felállítására a fővárosban.

Mint a korabeli sajtó írta:

„… most a lapok útján felhívást intéz minden igaz magyarhoz és jó honleányhoz, hogy adakozásaik által minél előbb létesítsék azon tervet, mely szerint a halhatatlan költőnek a haza szívében Pesten állíttassék egy nagyszerű emlék.”

Reményi felhívásának országos visszhangja támadt, és maga a művész is koncerteket adott országszerte a szoboralap javára. A hivatalos körök az első időben sok mindent megpróbáltak, hogy megakadályozzák a terv valóra válását. Azonban a politikai légkör mérséklődésével néhány év múlva a lelkesedés magától is lanyhult, s a gyűjtés egyre lassabban haladt. Közben Reményit, aki ismert műgyűjtő volt, megvádolták, hogy vidéki hangversenyei alkalmával féltett családi régiségeket csalt ki hiszékeny emberektől. Ez a művésznek annyira fájt, hogy lemondott a Petőfi-szoborbizottság elnöki tisztségéről és külföldre távozott. Sok huzavona után, amelybe Izsó halálán kívül belejátszottak a szobor koncepciója és a felállítás helyszíne körüli viták, a még mindig hiányzó összeget a főváros pótolta ki. Végül 1882. október 15-én – Reményi távollétében – avathatták fel a szobrot.

Az avatás után a Vigadóban rendezett banketten Jókai Mór így emlékezett meg a hegedűművészről:

„A Petőfi-emlék a legdrágább szobor a kerek földön, mert ez a legnemesebb ércből van öntve: csupa hegedűszóból készült, s nem lehet annál becsesebb áldozat, mint amit az egyik ihletője a múzsának a másik múzsa fölkentjének megörökítésére hozott.”

Az adományozó emlékére hallgassuk meg a Repülj fecském egy mai feldolgozását. Kitűnő ez a Dohány utcai zsinagógában készült felvétel, de mi közben próbáljuk meg elképzelni, milyen lenne zongorakísérettel, hiszen maga Reményi nyilván úgy játszhatta.

Források:

Rajna György: Budapest köztéri szobrainak katalógusa. Bp. Városszépítő Egyesület, 1989
Soós Gyula: A budapesti Petőfi-szobor felállításának körülményei. = Tanulmányok Budapest múltjából 11. Bp. Akadémiai Kiadó, 1956
Szekeres István: 95 éves a pesti Petőfi-szobor. = Budapest 1977/10
Reményi Ferenc: Reményi Ede életrajza. = Miskolci Szemle 1928. okt.-dec.

Reményi Károly: A Petőfi-szobor története. = Koszoru: A Petőfi Társaság Közlönye 1882/4
Lestyán Sándor: Repülj fecském. Reményi Ede regényes élete. Bp. Renaissance, 1942
Legány Dezső: Liszt Ferenc Magyarországon 1869-1873. Bp. Zeneműkiadó, 1976

Promóció

- hirdetés -

Olvassa és hallgassa a Papagenót mobilon is!

X
X