Hermann Prey, az egyik leghíresebb Figaro

Hermann Prey – forrás: warnerclassics.com

Hermann Prey a 20. század legjelentősebb lírai baritonjai közé tartozik, aki nemcsak az opera, hanem a dal műfajában is maradandót alkotott. Neve leginkább Mozart és Rossini operáinak Figarójával forrt össze.

1929. július 11-én született Berlinben. Édesapja kereskedő volt, édesanyja pedig amatőr szinten énekelt, és fiát is bátorította a zenetanulásra. 15 évesen behívót kapott a náci hadseregbe, de végül nem teljesített katonai szolgálatot. A háború utolsó heteit nagyapja házának pincéjében vészelte át a család. Prey az ott átélt félelem élményét építette be évekkel később a Winterreise dalciklus előadásába.

A háború után egy iskolai zenekar vezetőjeként keresett pénzt: énekelt, zongorázott és harmonikán játszott. 1948-ban kezdte meg hivatalos zenetanulmányait, beiratkozott egy berlini zenei főiskolára, ahol Günter Baum volt a tanára. 1952-ben megnyert egy rangos énekversenyt – 2800, 18 és 25 év közötti fiatal közül lett első! –, amely a pénzjutalom mellett egy kéthetes amerikai turnét is biztosított neki.

A Philadelphiai Zenekar vendégeként, Ormándy Jenő vezényletével debütált az Egyesült Államokban.

Operaszínpadon 1952-ben lépett fel először egy angol-német szerző, Eugen d’Albert A hegyek alján című darabjában. A Hamburgi Állami Operaház társulatához csatlakozva számos szerepben debütálhatott, köztük kortárs szerzők – Alban Berg, Rolf Liebermann, Luigi Dallapiccola – műveiben is. 1955-ben énekelte először Figaro szerepét A sevillai borbélyban, amely később meghatározó alakításává vált.

A New York-i Metropolitanben 1960-ban mutatkozott be a Tannhäuser Wolframjaként, de igazán nagy sikereit a Figaro házasságával (Almaviva gróf), A sevillai borbéllyal (Figaro), A denevérrel (Eisenstein) és A varázsfuvolával (Papageno) aratta. 1993-ban Beckmesserként (A nürnbergi mesterdalnokok) is felejthetetlen alakítást nyújtott. A Bayreuthi Ünnepi Játékokon 1965-tól 1986-ig lépett fel rendszeresen.

Pályája elején Verdi-operákat is vállalt, de az 1970-es évektől kezdve egyre inkább a két Figaro-szerepre és más Mozart- és Rossini-művekre koncentrált. A vígoperákban tudott kibontakozni komikusi tehetsége, karaktereit vidámsággal, élettel töltötte meg. Jean-Pierre Ponnelle két tévéfilmjének főszerepére is őt választotta: 1972-ben A sevillai borbélyban, 1976-ban a Figaro házasságában énekelte Figaro szerepét olyan partnerekkel, mint Teresa Berganza, Dietrich Fischer-Dieskau és Mirella Freni.

Híres barátság fűzte Fritz Wunderlichhez, a kiváló német tenorhoz, akivel számos alkalommal dolgozott együtt. Közösen léptek fel A sevillai borbélyban, és gyakran alakították együtt A varázsfuvola Tamino–Papageno párosát. Ez a karakter egyébként Prey kedvencei közé tartozott, egy interjúban úgy fogalmazott, hogy Papagenót sok énekes félreértelmezi.

„Ő egy olyan figura, aki a természet gyermeke, a nép filozófusa, egyfajta Pán Péter vagy a hét törpe egyike.”

Fritz Wunderlich és Hermann Prey A varázsfuvolában – fotó: YouTube

Érett, lírai bariton hangja – mellyel ugyanúgy tudott robusztus fortékat és lágy pianissimókat is énekelni – a dal műfajához is kitűnően illett. Karrierje elején, 1956-ban lépett fel először a New York-i Carnegie Hallban. Szólóestjein nagyrészt Schubert, Schumann, Strauss, Mahler és Carl Löwe műveiből válogatott, melyek közül számos dalt lemezre is rögzített, jelentős és gazdag diszkográfiát hagyva maga után. Zongorán többek között Karl Engel, Gerald Moore, Wolfgang Sawallisch és Leonard Hokanson kísérte.

1982-től a hamburgi zenei főiskolán és színházban tanított, 1988-ban pedig rendezőként is bemutatkozott: a Figaro házasságát állította színpadra a Salzburgi Ünnepi Játékokon. 1986-ban megjelentette önéletírását, amelyben humorral átszőtt történeteket osztott meg az olvasókkal.

1954-ben nősült meg, feleségétől három gyermeke született, akik közül Florian szintén operaénekes lett.

11 nappal 69. születésnapja után, 1998. július 22-én hunyt el a németországi Kraillingban szívroham következtében.

(Via New York Times, Britannica, Wikipedia)