Papageno Radio
- hirdetés -
Címlap Így még sosem hallotta a Himnuszt - A zeneszerző kilétét máig homály...

Így még sosem hallotta a Himnuszt – A zeneszerző kilétét máig homály fedi

Papageno Fanfár
Iratkozzon fel hírlevelünkre és hetente elküldjük Önnek a világ legfontosabb kulturális híreit!

A költemények életéhez tartozik, hogy olykor megzenésítik őket. De amíg például a Petőfi-versek java szinte „népdalból lett és népdallá vált”, addig Kölcsey magasztos Himnusza (kanásztánc-ritmikája ellenére) kevésbé követeli meg az énekelt előadást. Megzenésítései ahhoz az 1844-es zenemű-pályázathoz kapcsolódnak, amelynek győztese Erkel Ferenc lett. Ezután ki is merészelte volna újabb dallammal ellátni nemzeti énekünket? Valaki talán mégis.

Somfai László zenetörténész még az 1960-as években talált rá a Nemzeti Színház régi kottatárában egy Himnusz-megzenésítésre, amiről nem könnyű megállapítani, hogy szerepelt-e a Nemzeti Színház igazgatója, Bartay András által kiírt pályázaton. Mindenekelőtt hallgassuk meg a művet Somogyváry Ákos vezényletével.

Nézzük, mi is szól amellett, hogy az egyik elveszett pályázati darabbal van dolgunk. Az ismeretlen zeneszerző Kölcsey Ferenc versét használta fel „maestoso”, azaz méltóságteljes karakterrel. A neve sehol sincs feltüntetve a kéziraton, hiszen annak titokban kellett maradnia nem csak a közönség, hanem a zsűri előtt is. Az utólagos azonosításra jelige szolgált, amelynek megfejtését a művel együtt kellett leadni egy lezárt borítékban. A kéziraton betű szerint ez szerepel: „Hymnus. Kölcseytól.” Ez lehet akár jelige is.

Hogy a komponistát végképp ne lehessen azonosítani, idegen kézzel kellett leíratni a darabot. Nehéz arra válaszolni, hogy milyen is egy „idegen kézzel” másolt kotta, mindenesetre olyan szép az írás, annyira precíz és világos, hogy valószínűleg nem egy zeneszerző, hanem profi kottamásoló készítette (aki eredetiben szeretné látni e gyöngybetűket, látogasson el a Zenetörténeti Múzeumba, és megtalálja az Erkel-műhely c. kiállításban). Az kevéssé valószínű, hogy egy hivatásos kottamásoló hirtelen megtáltosodott volna, és maga zenésítette volna meg a Himnuszt.

Ide kapcsolódik:
Mit is tett valójában Dohnányi Ernő Erkel Himnuszával?

Vannak azért érveink amellett is, hogy Somfai tanár úr mégsem az egyik elfeledett pályaműre bukkant. Először is ott van a jelige problémája: a versenyzők többnyire odaírták azt is, hogy „jelige” vagy „mottó” (Erkel ez utóbbit írta a címlapra), aminek hiánya önmagában még semmit sem dönt el. Az 1844 tavaszi újságokban közzétett 13 jelige között azonban nem szerepel a fent említett „Hymnus. Kölcseytól.” Tehát nem a jelige olvasható a kottán, hanem „csak” a mű címe – de előbbit odaírhatták az elveszett fedőlapra vagy a szintén ismeretlen partitúrára is. Ugyanis nem a partitúra maradt fenn, hanem csak az énekesek részére másolt szólamanyag. Mindjárt két változatban is, vegyeskarra (szoprán, alt, tenor, basszus) és férfikarra (tenor 1, tenor 2, basszus 1, basszus 2). Ebből láthatjuk, hogy az ismeretlen zeneszerző hasonló szerepet szánt művének, mint amely Erkel megzenésítésének jutott: gondoskodott arról, hogy többféle apparátussal is előadható legyen, ahogy azt egy nemzeti énektől elvárnánk.

Az ellenérvek közül talán a legsúlyosabb: a pályázati felhívásban „ének és zenekarra” komponált műveket írtak elő, itt azonban nincs zenekari kíséret, és utalás sincs rá a szólamanyagban. Ha lett volna zenekari előjáték, közjáték vagy utójáték, a szólamokban jelölték volna a szüneteket az énekesek számára. Az önálló zenekari szakasz hiánya azonban még nem kizáró ok. A zenekar szerepe korlátozódhatott az ének kíséretére, és szólamait talán azért nem találjuk a megfelelő dossziéban, mert elveszett, vagy véletlenül máshová került. Egyik koronatanúnk talán ott lappang az Országos Széchényi Könyvtár sötét pincéjében, amíg valaki rá nem bukkan a milliónyi kottalap között. És ha a rendelkezésünkre álló énekkari szólamok nem a Himnusz-pályázat céljára lettek lemásolva, maga a mű ettől még szerepelhetett a megmérettetésen az egyik olyan jeligével, amelyet azóta sem sikerült névhez kötnünk (a 13-ból a fele azonosítatlan).

Mennyi érv pro és kontra – mégis mindhiába, nem lettünk okosabbak! Kölcsey versének ezen megzenésítését hallgathatjuk pályázati műként vagy az 1844-es versenytől független próbálkozásként is, ki-ki döntse el, mely érveket érzi meggyőzőbbnek. Maga a zenemű mindenesetre előadható, amint az itt közzétett felvétel bizonyítja. Más szöveggel nem okozna különösebb feltűnést a 19. századi ünnepélyesebb jellegű, induló karakterű kórusművek között. Egy a sok közül, melyet olykor műsorára tűzhet egy magyar vegyeskar vagy férfikar.

Ide kapcsolódik:
A Dohnányi-féle Himnusz hangszereléséről – Válasz Gombos László írására

Nemzeti éneknek nagy hangterjedelme miatt sem lehetett megfelelő: már Erkel dallama is próbára teszi az átlagos éneklőt, itt viszont még többet követelt a komponista. A teljes oktáv plusz kis szext terjedelem a hivatásos énekesek lehetőségeit is végsőkig kiaknázza: egyik pillanatban, a Balsors akit régen tép szövegnél még egyvonalas c-e-g magasságban járnak, aztán egy ugródeszka segítségével a kétvonalas asz-t kell megcélozniuk a Megbűnhődte kezdetű sornál. A mai előadókat szükség szerint segíti, hogy Sugár Miklós zeneszerző zongorakíséretet készített a darabhoz.

A megzenésítés egyik érdekessége (azon kívül, hogy a vers további versszakai is szerepelnek a fennmaradt szólamokban), hogy a szerző a forte (hangos) és piano (halk) váltakozásával szinte dramatizálta a költeményt. Érdemes kipróbálni egyszer, hogy a verssoronként adott intenciókat hűségesen végrehajtjuk akár énekelve, akár csak a darabnak megfelelő, ritmizált szöveggel (egy versszak nyolc sort tartalmaz): forte-piano-forte-piano / piano-forte-piano-piano. Az első strófában még van némi értelme annak, hogy az Istenhez szóló sorok hangosak, mintha égre emelt kézzel fohászkodnánk, a többi pedig halk, mintha mormolnánk az orrunk alatt a jókedvről, az ellenségről, a balsorsról és a bünhődésről. A további versszakok esetén azonban ugyanezek az utasítások szerepelnek mechanikusan akkor is, amikor a szöveg tartalma egyáltalán nem indokolja. A játék nagyon mókás eredményt hoz, ugyanakkor fellebbenti a fátylat a szerző valódi képességeiről.

Promóció

- hirdetés -

Olvassa és hallgassa a Papagenót mobilon is!

X
X