Amikor leültünk Káel Norberttel beszélgetni, még nem tudtuk, hogy a koronavírus miatt a Müpa és sok más előadóhely is átmenetileg bezár. Ez természetesen érinti őt is, lévén zongoraművész, aki otthonosan mozog a klasszikus és a jazz zenében egyaránt. Norbert a közeljövőben lépett volna fel a Bach Mindenkinek című rendezvényen, ami sajnos szintén elmarad.
– Sokat utazol, nemrég Indiából jöttél haza. Találkoztál a koronavírus-helyzettel?
– Ott akkor ez még nem volt beszédtéma. A kulturális és zenei találkozások, élmények pedig fantasztikusak voltak.
– Hamarosan ismét utazol, mégpedig Görögországba, ahol mesterkurzust tartasz és koncertet is adsz. Nyilatkoztad, hogy elsősorban nem a legfiatalabbakkal szeretsz dolgozni, hanem inkább azokkal, akiknek már birtokában van a mesterségbeli tudás.
– Igen, és ehhez általában ragaszkodom is. Azért van ez így, mert mint ahogy a mostani, Thesszalonikiben megrendezendő kurzusomnál is, alapvetően az improvizációs készségekre építek. Ehhez elengedhetetlen a biztos technikai tudás. Csak ha ez megvan, akkor tudják megvalósítani, kipróbálni a gyakorlatban mindazt, amiről beszélünk. Az pedig különösen fontos, hogy klasszikus képzésben részt vett hallgatókkal tudjak együtt dolgozni. Ők rendkívül alapos technikai képzést kapnak, amelyre kiválóan lehet építeni a különböző improvizációs technikákat.
– A célod ezek szerint az, hogy nyitottabbá váljanak az improvizációra és az új lehetőségekre?
– Igen. És az is érdekes, ahogyan ebben a kétfajta képzésben részt vevő diákok először találkoznak ezzel. A klasszikus zenei képzés általában már nagyon korán, hétéves korban elkezdődik, megvan a hagyományos tanrend, ahogyan fejlesztik a fiatalokat. Az esetek nagy százalékában ők meg is maradnak a klasszikus iránynál. A jazz-zenészek többsége viszont később kezd el érdeklődni a jazz felé, sokan akkor kezdenek hangszeren is tanulni. Így viszont a technikai alapok nem mindig adottak, de szerencsére ma már rengeteg edukációs anyag hozzáférhető az interneten. Ha jazz szakos hallgatóknak tartok mesterkurzust, akkor a harmonizációs és klasszikus zenei dallami és harmóniai megközelítések a fő téma.
– Te is jazz-zongora szakon végeztél a Zeneakadémián, ugyanakkor igen hamar kiderült, hogy nem a hagyományos műfaji korlátokon belül gondolkodsz. Számodra a klasszikus és a jazz zene is egyaránt fontos.
– Így van. Épp ezért tartom lényegesnek a crossovert vagy akár a filmzenét, mert sokan, akik eddig nem is hallottak a klasszikus zenéről, ezekben a műfajokban találkozhatnak ahhoz hasonlóval. Sajnos, az emberek hajlamosak még mindig kötött kategóriákban gondolkodni, vagy ez a zene létezik vagy az, mintha nem is volna lehetséges az átmenet közöttük. Pedig az új, járatlan utak felkutatása mindig nagy élmény, számomra pedig nem más, mint a zenélés lényege. Valahányszor új művel találkozom, mindig megpróbálom megtalálni fő struktúráit, harmóniameneteit, hogy abból valami egyedit hozzak létre.
– Többször is említetted korábban, hogy számodra a zenében a legfontosabb a hitelesség. Mire gondolsz pontosan?
– Nemcsak a zenére, hanem sok másra is. A hitelességet manapság sajnos sok minden áshatja alá az interneten vagy a közösségi médián keresztül. Ömlik a sok információ szinte minden kontroll nélkül, manipulációs szűrőkön keresztül jutnak el hozzánk, ez az ízlésünket is befolyásolhatja. Régebben, ha meg akartál tudni valamit, akkor el kellett oda utaznod, meg kellett nézned, el kellett olvasnod, de manapság a személyes élmény egyre jobban háttérbe kerül. A művészeti produkciók is inkább projektalapokon szerveződnek, az anyagi szempont lehet a meghatározó irány, a művészi érték sokszor másodlagos.
Ezért is vesszőparipám a bartóki „tiszta forrásnak”, a hitelességnek a megőrzése és továbbadása. Ez tradíció, de fejlődési lehetőség is.
– Mit gondolsz a két műfaj befogadói attitűdjéről?
– Egyfelől megértem, hogy sokak szerint a klasszikus zene nagyobb hallgatói fegyelmet követel. Egy-egy darab jóval hosszabb lehet, mint egy átlagos pop- vagy rockdal, viszont rövid időn belül akár többszöri katarzisélményünk is lehet. A mai fiataloknak azonban nagy kihívás végigülniük egy hosszabb kompozíció előadását. Ezen mindenképp dolgoznunk kellene, de annyit változott a világ az utóbbi időben, hogy én magam sem tudom, hogy milyen eszközökkel lehet ezen javítani. A jazz szempontjából talán még borúsabban látom a jövőt. Ott ugyanis nincs meg az a folytonosság, ami a klasszikus zenében még létezik. A 60-as, 70-es években például volt Magyarországon egy értelmiségi réteg, amely rendszeresen hallgatott jazzt, ismerte az aktuális trendeket és irányzatokat, de mára ez elveszni látszik.
Ha megkérdeznéd tőlem, hogyan látom a jazz zenét úgy 20-30 év múlva, akkor nem tudnék egyértelmű választ adni.
– Az Egyesült Államokban is hasonló a helyzet? Tanultál is ott, jobb a rálátásod.
– Valamivel azért egyszerűbb és könnyebb arrafelé a jazzmuzsikus élete ebből a szempontból. Közhely, de az amerikaiakban meglévő nyitottság és játékosság a zenéhez való viszonyban is megmutatkozik. Ha valaki valami új ötletbe kezd, és észreveszik, hogy ebben van munka és elszánás, akkor biztatják, azt mondják neki, hogy „ok, do it, go for it”. Itthon bírálóbb és zárkózottabb a közízlés, bár azt hiszem, ez változik. Épp ezért esélyesebb, amikor netán egy texasi ember, aki eddig csak countryt hallgatott, bemegy a koncertterembe, és szembe találja magát Beethoven egyik zongoraszonátájával, általában nyitottan áll hozzá. És azt mormogja, hogy „yeah, this guy is so good!”. Itthon is szükség lenne erre a nyitottságra.
– Mostanában milyen projektekkel foglalkozol, milyen koncertekre készülsz?
– A következő itthoni fellépésem a Bach Mindenkinek című rendezvénysorozaton történt volna, ami sajnos elmarad. Pedig nagyon érdekes lenne a koncepció, bízom benne, hogy a későbbiekben be tudjuk pótolni. Marczi Mariann-nal adtuk volna elő Bach Goldberg variációit. Ha jól belegondolunk, tulajdonképpen Bach és sok más zeneszerző is jazz-zenészként gondolkodott, amikor egy adott harmóniamenetre variációkat komponált. Nyáron két fesztiválon lépünk fel a Jazzical Trióval, szintén rendhagyó programmal, más művészekkel együtt. Bízom benne, hogy ezeket meg is tudjuk már tartani.
Először a miskolci Bartók Plusz operafesztiválon adjuk elő Bartóknak A fából faragott királyfi balettjét jazztrióra hangszerelve. Az így átírt verzióban ének és tánc is fogja színesíteni a koncertélményt, így egészen különleges összművészeti produkció várható. Majd a Művészetek Völgyébe is ellátogatunk, ahol régi magyar ismert és kevésbé ismert slágerek szerepelnek majd a műsoron, jazz átdolgozásban, Great Hungarian Songbook címmel. Ezt más hangszeresekkel együtt, Tompos Kátyával és Takács Nicholasszal adjuk elő, majd egy másik napon pedig még szólókoncertem is lesz.