Ezekben a rendkívüli időkben a Várfok Galéria rendkívüli művek különleges megközelítésével indít egy sorozatot, mely során a Galéria művészeinek alkotásaiból szemezgetünk, hogy azokat új, izgalmas összefüggések mentén vizsgáljuk, szabadon szárnyalva a művészettörténet korszakai és alkotói között. Tartsanak velünk!
A magyar származású, ám életének nagyobbik részét Párizsban leélő Rozsda Endre (1913, Mohács – 1999, Párizs) megkerülhetetlen szereplője a 20. századi művészet történetének: a háború utáni progresszív magyar művészeti csoportosulás, az Európai Iskola egyik alapító tagja, aki Párizsban bekerül André Breton és a szürrealisták zárt köreibe. 1976-tól haláláig a legendás Bateau-Lavoire műteremházban él és dolgozik. Magyarországon először 1998-ban, a Műcsarnokban mutatták be átfogó kiállításon a több mint 60 évet felölelő munkásságát, amit többek között a Szépművészeti Múzeum és Magyar Nemzeti Galéria nagyszabású tárlatai követtek.
Az Üvegablak című festmény Rozsda egyik utolsó alkotása, amely 1998-ban, csupán egy évvel a művész halála előtt készült. A kisméretű (33×24 cm) festmény monumentális hatást kelt, egy gótikus katedrális üvegablakait idézve a nézők elé. A centrális felépítésű alkotás központi motívuma egy, a templomok szobordíszítéseiben, illetve üvegablakokon is gyakran megjelenő „trónoló Krisztus” ábrázolás. A világos színnel, sematikusan ábrázolt központi figura fején koronát visel, amit koncentrikus körökben megjelenő dicsfény övez. Lába alatt piros lépcsők vezetnek le az égi trónusról. A kép alsó, vízszintes sávjában mandorlának nevezett mandula alakú glóriában további szent alakok jelennek meg, elmélyítve a mennyei asszociációt. A képtér több pontján is felfedezhető köralakzat, benne a négylevelű lóherét idéző formával is a gótika egyik jellegzetes kőcsipke motívumát (quatrefoil) idézi meg. A festmény erőteljes színei – sárgák, narancsok, pirosak és zöldek ragyogó árnyalatai – tovább erősítik az asszociációt.
Rozsda Endre Üvegablak című festménye elérhető a Várfok Galériában.
Noha az ábrázolás sematikus jellege miatt nem lehet a megfestett elemeket minden kétséget kizáróan beazonosítani, a formákból kiindulva azt mondhatjuk, hogy a francia katedrálisok építészeti elemei, a gótikus székesegyházak lenyűgöző formái inspirálhatták a festményt. Párhuzamként felmerülhet a chartres-i Notre-Dame katedrális kapuzata és rózsaablakai, ahol részleteiben hasonló elemekkel – mint például a központi trónoló Krisztus-alak és a mandorla formájú glória, a kapubélletek íves vonala, illetve a rózsaablakban megjelenő quatrefoil – találkozunk.
Rozsda egy 1980-as években készített fotográfiájának tanúsága szerint, amelyen a chartres-i székesegyház híres Királygalériája látható, biztosan járt a Párizstól mintegy 80 km-re található katedrálisban. Bár a művész fotográfiai munkássága még a mai napig is kevéssé ismert, sok párhuzamosságot mutat a festményeinek világával. Míg a festményeken, így az Üvegablak című alkotáson az egymásra rétegzett különböző tér- és időbeli síkok szövik át a képfelületet, a fotók esetében egymásra exponált felvételek biztosítanak szabad mozgást a művész számára a dimenziókban.
„Azt álmodom, hogy olyan világban élek, ahol az idő dimenziójában járhatok, előre, hátra, föl, le; ahol felnőttként járhatok abban az időben, ahol a valóságban gyerek voltam. És most gyerekként vagyok öreg. Kinyitom az ablakokat, hogy kifelé láthassak. Kinyitom a csukott ablakokat, hogy befelé láthassak” – fogalmazza meg az időhöz való különös viszonyát Rozsda Elmélkedések című írásában.
A katedrálisok spiritualitása többször is alkotásra inspirálta Rozsdát, egyik legszebb szakrális ihletettségű festménye a Robbanás a katedrálisban II. A képen megfigyelhetjük a művész érett korszakának legfontosabb jellegzetességeit, kaleidoszkópszerű, teret és időt magába olvasztó, ornamentális szövetstruktúraként megjelenő, sűrű motívumokkal átszőtt festészetét. Óriási energiák sugároznak a műből, mintha a robbanás pillanata dermedt volna meg a képen. Egy darabjaira hullott világ itt-ott még felismerhető elemei, például a képtér felső részében látható karcsú gótikus boltívek az absztrakt geometriai formákkal kiegészülve teljesen betöltik a képteret, s Rozsda a néző szemét egyik motívumról vezeti a másikra, hogy újabb és újabb összefüggéseket leljen meg.
Rozsda Endre festményeiben az absztrakt motívumok és a felismerhető formák és színek kavalkádja sokféle képzettársítást kelt, a bizánci mozaik- és ötvösművészet emlékeitől egészen a falikárpitok szőtteseiig. Azonban egy aprólékos, motívumokban és ornamensekben rendkívül gazdag, belülről fénylő Rozsda kép láttán a színes üvegablakok jelentik az egyik legfontosabb asszociációs mezőt.
A gótika esztétikájában az üvegablakok kiemelt jelentőséggel bírtak. A stílust megelőző romanika erődszerű, zömök és sötét templomépítészetének ellenpontjaként a 12. századi Franciaországban a fénnyel teli belső terek, a filigrán szerkezeti rendszerek és az ég felé törő épületek korszaka köszöntött be. Egy nagyhatású bencés szerzetes, a Saint-Denis székesegyházban tevékenykedő Suger apát a katedrálisban megjelenő üvegablakok és egyéb díszítmények vallásos tematikájú alkotásait olyan „fényforrásoknak” gondolta, amelyek képesek elvezetni a hívőt a legfőbb igaz fényességhez, Jézus Krisztushoz:
„Fénylik a mű nemesen, és melynek fénye nemes,
Töltse be fénnyel az elmét, hogy igaz fény útja nyomában
Menjen előre igaz fényig, hol igaz kapu Krisztus.”
(bronzkapu felirata Saint-Denis-ben)
Rozsda művészete mentes a konkrét vallásosságtól, felekezetektől, mégis elmondható, hogy festményeiből egyfajta belső fény árad, és munkásságára, mint fénnyel való festésre is tekinthetünk: „Emlékeimből és fényből sűrű szövetet szövök, melyet addig szemlélek, míg meg nem elevenedik, vissza nem tükrözi tekintetemet és elém nem emelkedik. (….) A kép akkor van kész, ha leválik rólam, és szárnyalni kezd. Ha sikerült, önmaga által létezik, megvan a szava, a szelleme, a pályája. Megszületett.” (Rozsda Endre: Gondolatok)
Dillmann Vanda, művészettörténész, Várfok Galéria
