Papageno Radio
- hirdetés -
Címlap Balerinák, hattyúk, torzók, szirének – El Kazovszkij bálványai

Balerinák, hattyúk, torzók, szirének – El Kazovszkij bálványai

Papageno Fanfár
Iratkozzon fel hírlevelünkre és hetente elküldjük Önnek a világ legfontosabb kulturális híreit!

Ezekben a rendkívüli időkben a Várfok Galéria rendkívüli művek különleges megközelítésével indított sorozatot, mely során a Galéria művészeinek alkotásaiból szemezgetünk, hogy azokat új, izgalmas összefüggések mentén vizsgáljuk, szabadon szárnyalva a művészettörténet korszakai és alkotói között. Tartsatok velünk!

Az orosz származású, de gyermekkora óta Magyarországon élő El Kazovszkij (1948–2008) a magyar kortárs művészeti színtér egyik legmeghatározóbb és egyben legkülönlegesebb alakja volt, akinek jellegzetes képi világa első pillantásra felismerhető. A festmények mellett grafikákat, installációkat és performanszokat is magában foglaló változatos és hatalmas életműre egyfajta magánmitológiaként tekinthetünk, amelyben az ismétlődő helyszíneken megjelenő visszatérő szereplők az állandó vágyakozás történeteit mesélik el, betekintést nyújtva egy soha véget nem érő képregénybe.

- hirdetés -

El Kazovszkij: Új Galathea ültetvény, 1996-99, 160×136 cm, magántulajdon

A Kazovszkij-féle magánmitológia a klasszikus antik mitológián, illetve filozófián alapul, és eszköztárát valamint tematikáját tekintve is erősen kötődik egy immár két évezredes hagyományhoz: a római költő, Ovidius Metamorphoses (Átváltozások) című művének 10. könyvében leírt elbeszéléshez, Pygmalion és Galathea történetéhez. A mítosz szerint a mondabeli ciprusi király, Pygmalion, csalódva a női nemben, úgy dönt, hogy sosem nősül meg, és otthonában elefántcsontból egy eszményi nőalak kifaragásába kezd. A műalkotás olyan tökéletesre sikerül, hogy a művész beleszeret saját, idealizált teremtményébe. A történet, lévén mitológiáról van szó, isteni közbeavatkozással végződik: Vénusz, a szerelem istennője meghallgatva a Pygmalion fohászait, a szobrot életre kelti, hogy a szerelem beteljesülhessen.

Auguste Rodin: Pygmalion és Galatea, 1908 k., márvány © Metropolitan Museum of Art, New York (USA)

A mítosznak, amely a 19. század folyamán lett igazán népszerű, számos feldolgozása ismert. Az egyik megkapóan szép példa Auguste Rodin szobra a századfordulóról, amely azt a varázslatos pillanatot ábrázolja, amikor a durva kőből a szobrász érintése által gyönyörű nőalak formálódik. De emellett még számtalan klasszikus és modern festményt említhetnénk Francisco Goya művétől az angol preraffaelita Edward Burne-Jones egyedi interpretációiig. A saját teremtményébe beleszerető férfi története azonban jóval túlmutat a képzőművészet területén: az irodalomban, zenében, sőt a populáris kultúrában is rengeteg feldolgozást megért a történet, így például G. B. Shaw Pygmalion című ötfelvonásos drámáját, és az azon alapuló My Fair Lady című filmet és musicalt is ez ihlette, de klasszikus operát és balettet is inspirált az elbeszélés.

El Kazovszkij azonban csavar a szerelmi történeten, a visszájára fordítva azt. Miképp a mitológiai szobrász, ő is az ideális szépséget megtestesítő bálványokat teremt, megtapasztalva a művészi alkotás elvont misztériumát. De míg a mitológai Pygmalion-történet happy enddel zárul, addig Kazovszkij alkotásaiban az élő emberekből lesznek a bálványok, a hús-vér lények dermednek emlékművekké, és válnak ezáltal elérhetetlenné. Itt nincs isteni kegy, csodálatos közbeavatkozás: Kazovszkijnál csakis beteljesületlen szerelemről és állandó vágyakozásról lehet szó.

Dzsan-panoptikum XXXI. avagy Arkheszilaosz álma XI., 1991.02.26., Fészek Klub Színházterme, Budapest © El Kazovszkij Alapítvány

A bálványépítés és rombolás folyamatát legjobban El Kazovszkij legendás, Dzsan-panoptikumoknak nevezett performanszai szemléltik. Az 1977-2001 között szinte évente megrendezett eseménysorozat egy felkavaró szerelmi élményéből született, aminek folyamatos felelevenítésével a performanszok egyfajta rituális ünnepként szolgáltak. A panoptikumok többé-kevésbé azonos, meghatározott forgatókönyv szerint zajló, klasszikus zenei és irodalmi idézetekkel teletűzdelt cselekménye a következőképp írható le: a szereplők feldíszítését és a bálványok (Galatea) elkészítését egy rövid idilli pillanat, végül pedig a bálványok összeomlása követte. Az utolsó Dzsan-panoptikum, a 2001-ben a Merlin Színházban megrendezett esemény részlete itt tekinthető meg:

El Kazovszkij sokszor színházi díszletekre emlékeztető, kulisszaszerű helyszíneken játszódó festményeinek középpontjában ugyanez a gondolat, a beteljesületlen vágyakozás áll. A műveken gyakorta feltűnő kutyaszerű vándorállat motívuma a művészi szubjektum megjelenési formája – ez az állat jelenti a vágyakozó felet, míg a vágyott fél különböző alakokban, így arctalan torzók, párkák, szirének vagy éppen Vénuszok formájában van jelen az alkotásokon.

El Kazovszkij: Kis angyalok kara/Purgatórium 22., 1992, 115×148 cm, magántulajdon

El Kazovszkij művészetének egyik legfontosabb orosz eredetű forrása a klasszikus balett volt, amely műfaj a gyönyörű, érzéki testek köré épül. A balett mint „végtelenül stilizált színház” jól integrálható a művész erősen stilizált képi világába, motívumrendszerbe. A festményeken és installációkban is gyakran megjelenő androgün, piruettbe dermedt balerinák érzékeny alakjai egyértelműen sűrítik magukba a test mozgásformákban megjelenő szépségét. Kazovszkij balerinákat ábrázoló egyik legszebb festménye a Kis angyalok kara című nagyméretű kompozíció. A mű főszereplői a magaslaton ülő kutyaalak és a vele szemben lévő építményen piruettező angyalszárnyú táncosok, akik gyönyörű mozgásukkal vágyat keltenek az őket feszülten figyelő állatban. A fülét hegyező, sóvárgó kutyát megigézik az idolok, azonban nincs lehetősége megközelíteni őket, hiszen egy fenyegető hasadék választja el egymástól a szereplőket. El Kazovszkij balett-táncosai igazi bálványok, akikben a szépség, a vágy és a reménytelenség hármas egysége a maga tökéletességében mutatkozik meg.

El Kazovszkij: Cím nélkül (Kaszás párkák), évszám nélkül, 121×90,5 cm, magántulajdon

A következő példán, a Kaszás párkák című festményen az alapszituáció, a főszereplők és a sivatagi helyszín is azonos, azonban a kompozíció még fenyegetőbbnek hat a táncosok kezében lévő hatalmas kaszák által, amelyek fekete színükkel uralják a képteret. A három bálvány itt élet és halál uraként, a római mitológiából ismert Párkák szerepében jelenik meg: olyan sorsistennők, akik fonják, kimérik, majd elvágják az élet fonalát. A keveretlen, tiszta színekkel, erőteljes kontúrokkal és éles formákkal megfestett kép a szerelem keserédes kiszolgáltatottságának állít emléket.

El Kazovszkij: Emeletes táncosnő 2. (Emeletes Coppélia), 1988, 80×60 cm, magántulajdon

Egyes festményeken a balerina nevet is kap: itt Coppélia legendás alakját idézi meg a művész. „Mindig fontos volt a Coppélia-motívum, már főiskolás képeimen is sokszor szerepelt. Coppélia – az ember által kitalált mozgó gépezet, annyi ember vágyainak gyilkos tárgya, igazi bálvány” – fejti ki Kazovszkij Földényi F. Lászlónak adott interjújában.

El Kazovszkij: Piros felhő II. / Én és a hattyúm, 2006, 93×113 cm, magántulajdon

A balerinák mellett a hattyú motívuma, a „szirén egy változata” is gyakorta megjelenik a képeken. A szirének is igazi bálványok: csábító, vágykeltő énekükkel évezredek óta csalogatják vesztükbe áldozataikat. Ez a kecses állat, a hattyú emellett a hűség, a tisztaság és az éteri szépség jelképe is. Olyan dialektikus ellentétek egyesülnek benne, mint az égi és a földi szféra, a női és a férfi identitás. A hattyúként megjelenő szirén, különös feszültséget keltve, egyszerre hozza játékba a fenti két jelentéskört és a hozzájuk kapcsolódó asszociációk hálóját.

Végezetül a szépség letaglózó erejének szemléltetésére álljon itt egy részlet El Kazovszkij A kétfejű 10. című verséből:

„A szépség előtt
hunyorítsd a szemhéjadat
A szépség senkié,
hanem mindenkié
A szépség előtt
a szemek – rokkantak
És nincs kéz,
az óceánt a folyókba önteni
És erőtlen
az eredendő bűn.”

Promóció

- hirdetés -

Olvassa és hallgassa a Papagenót mobilon is!

- hirdetés -
X
X