Papageno Radio
Címlap Benyus János: „Mindig azzal tudok foglalkozni, amiben éppen vagyok”

Benyus János: „Mindig azzal tudok foglalkozni, amiben éppen vagyok”

Tízgyermekes zenészcsaládba született az Opera első kürtöse, Benyus János, aki ma már maga is hat gyermek édesapja. Tavaly ősszel megnyert egy amerikai nemzetközi kürtversenyt, pedig a napi teendők mellett komoly szervezést igényelt a felkészülés. Többek között arról beszélgettünk, hogyan lehet megoldani a mindennapokat úgy, hogy mindenki jól érezze magát bennük.

– Zenésztársai mit szólnak, amikor először hallanak arról, hogy nagy családja van?

– Meg szoktak lepődni, amikor megtudják, hogy két lányom és négy fiam van. A közvetlen kollégáim körében ez a tény természetesen nem számít újdonságnak, de persze köztük is a nagycsaládosok jellemzően három-négygyerekesek.

A cikk eredetileg az Opera Magazinban jelent meg.

– Ön is nagycsaládból származik, kicsi koruktól zenei nevelést kaptak és a mai napig működik, illetve rendszeresen fellép a Benyus Testvérek Kamaraegyüttese. Önszántából lett kürtös, vagy kellett a családi zenekarba?

– Is-is, mondjuk inkább úgy, hogy irányított döntés volt. A szüleim utolsó előtti gyereke vagyok, a testvéreimből vonósok és fafúvósok lettek, de rézfúvós nem volt. Engem vonzott a rezesek világa, de inkább trombitás szerettem volna lenni. A családom erre azt javasolta, hogy próbáljam ki a kürtöt – és megtetszett. Egyébként a kamaraegyüttesünk repertoárjához – ami főképp Mozart és Haydn műveiből áll – jobb választás volt ez a hangszer. Mindez harmadikos koromban történt, de zongorán már ötévesen elkezdtem tanulni.

– Emlékszik az első családi koncertre?

– Nehéz megmondani, hogy mi volt az első, mert a szüleink folyamatosan csöpögtették belénk a zenét, és

már egészen kiskoromban megfordított lisztesdobozokon doboltam egy hangversenyen, amiről videófelvételünk is van.

– A tanulmányai után több díjat is nyert, legutóbb tavaly ősszel a Nemzetközi Amerikai Kürtversenyen (International Horn Competition of America) a profi kategóriában lett első Fort Collinsban. Miért fontos a nemzetközi megmérettetés?

– Először azért jelentkeztem versenyre, mert a főiskola zárt közege után kíváncsi voltam arra, hogy hol tartok, meg akartam magam mérettetni nemzetközi szinten. Számomra megérte elindulni akkor is, ha az első körön nem jutottam túl, mert a felkészülés során sokat gyakoroltam, próbáltam jobbá válni, javult az állóképességem és zenei elképzelésekkel foglalkoztam. Ez mindenképp a zenész javára válik.

Ha nem tűzünk ki célokat – ami lehet egy verseny vagy egy szólókoncert is –, akkor belekényelmesedhetünk a hétköznapokba.

– Hat gyerek mellett milyen szervezést igényelt a legutóbbi erőpróba?

– Mivel a kürtversenyekre általában maximum harminc éveseket várnak, a már három évvel ezelőtt meghirdetett brnói és a tavalyi amerikai verseny is utolsó lehetőségnek tűnt, ezeken ugyanis magasabb volt a korhatár és még éppen befértem. Minden ilyen esemény előtt egyeztetünk a feleségemmel, hogy meg tudjuk-e szervezni azt, hogy a napi munka és a család mellett fel tudjak készülni. Az amerikai kürtverseny ősszel volt, ami azt jelentette, hogy a nyári szünetben kellett az előírt darabokkal foglalkoznom. Volt, amikor délelőtt próbáltam és délután mentünk el a gyerekekkel közös programra, aztán este, amikor elaludtak, szordínóval gyakoroltam. Egyébként ez a verseny azért is volt különleges, mert online lehetett követni, így élőben tudott szurkolni nekem otthonról az egész család. Itt szeretném megköszönni szerető feleségemnek, hogy mindig mellettem áll, és ilyenkor viszi a vállán az egész családot!

Benyus János – fotó: Rákossy Péter

– Ez a fajta szigorúan szervezett élet segíti vagy hátráltatja a művészi munkát?

– Valóban szerveznünk kell, a feleségemmel minden héten leülünk és megbeszéljük, hogy kinek, hol és hogyan van dolga, de a napi rutin nélküle nem menne. Most, hogy már mindenki óvodás és iskolás, talán kicsit könnyebb, mert reggel mindenképpen el kell indulni otthonról. Ez néha hátránynak tűnik, de a keretek mégis segítik a koncentráltabb munkát, és nem folyik el az idő.

– Ön a munkája során érzelmekkel is dolgozik, amit nem lehet csak úgy letenni. Vagy mégis?

– A hat évvel ezelőtti Strauss Fesztiválon teljesen beleszerettem Richard Strauss zenéjébe, és előadás után, amikor hazajöttem, még mindig a hatása alatt voltam. A feleségemmel otthon megkerestünk egy-egy operarészletet, aztán volt, hogy sokáig fent maradtam és újrahallgattam a legszebb részeket. Egyébként úgy érzem, egyre inkább képes vagyok arra, hogy különválasszam a munkát és a családot, és mivel beosztjuk az időnket, így nem kell azon gondolkodnom próba közben, hogy a gyerekekkel lennék, vagy nem leszek feszült, ha itthon vagyunk, hogy gyakorolni kellene.

Mindig azzal tudok foglalkozni, amiben éppen vagyok.

– Az amerikai verseny az elismerés és a médiaszereplések mellett mit adott önnek?

– Egyre többször hívnak kurzust tartani, most pedig Lengyelországból kerestek meg, hogy legyek egy nemzetközi verseny zsűritagja. Azt persze nem tudom, hogy ezt az amerikai díjnak, vagy a korábbi elismeréseknek is köszönhetem…

– Ezek szerint a versenyzési időszak után a tanítás lehetősége következik?

– A koncertezés és a kurzusok idejét élem most. A rézfúvós kvintettünkkel, az In Medias Brass-szal, vagy épp egyedül, egyre több megkeresés talál meg itthonról és külföldről egyaránt. Az Opera és a családi kamaraegyüttes mellett tehát ezekkel is sakkozni kell, amikor a mindennapokat tervezzük.

Ide kapcsolódik:
Szokolay Sándor művei kerültek az In Medias Brass második lemezére

– Volt olyan, amikor választania kellett a munka és a család között?

– Egyszer leszerveztük a családi nyaralást és jött a lehetőség, hogy részt vehetek egy pekingi kürtfesztiválon, ami ütközött az időpontunkkal. Ekkor a feleségemmel úgy döntöttünk, hogy átvariáljuk, és végül mindkettő belefért az életünkbe. De olyan is volt, hogy Japánba hívtak, és nem tudtam elmenni, mert éppen arra az időszakra vártuk az egyik gyerekünket.

– Az év melyik periódusa a legnehezebben menedzselhető?

– Teljesen változó, de a december, ahogy szerintem mindenki életében, rendkívül sűrű szokott lenni. Ilyenkor van műsoron az Operában többek között A diótörő, a Bohémélet, a kvintettel is van fellépésünk és az év utolsó hónapjában hagyomány a családi kamaraegyüttes koncertje is. Mindemellett pedig én is szeretnék a családdal együtt felkészülni az ünnepekre.

Ide kapcsolódik:
Kicsoda Sugar Plum Fairy? – A diótörő édességeinek nyomába eredtünk

– Az Operában nemcsak az árokban ül, hanem a Zenekari hangversenyeken a pódiumon is. Miben más a két szereplés?

– Különböző feladat, de ugyanazt a koncentrációt igényli. Nekem az opera, amely minden érzékre hat, mindig fontos műfaj volt, és akkor is jártam előadásokra, amikor még nem dolgoztam a zenekarban. Ma már a gyerekeimet is rendszeresen elhozom, nekik most éppen a Hófehérke és a 7 törpe a kedvencük. A Zenekari hangversenyek közül az utóbbi időszakban olyan produkciókban vehettem részt, mint a Stefan Soltész vezényelte est, itt például Weber Klarinétversenyében Kiss Sándor klarinétművésszel játszottam, és az újévi koncerten is közreműködtem, Vashegyi György dirigálásával.

Olvassa és hallgassa a Papagenót mobilon is!

Promóció

X
X