Papageno Radio
- hirdetés -
Címlap Lemezújdonsággal jelentkezik az Anima Musicæ Kamarazenekar

Lemezújdonsággal jelentkezik az Anima Musicæ Kamarazenekar

A Hungaroton String Serenades című sorozatának második részén a két cseh zeneszerző, Suk és Dvořák vonósszerenádjai hallhatók.

- hirdetés -

Dvořák darabja mindössze 11 nap alatt készült el, ősbemutatójára 1876 decemberében került sor remek fogadtatással. Suk – akinek tanára a Prágai Konzervatóriumban Dvořák volt, majd később Dvořák lányát, Otylkát vette feleségül – 1892-ben írott darabja egyszeriben ismertté tette a zeneszerzőt; Johannes Brahms különösen nagyra értékelte és maga szorgalmazta a szerenád kiadását a patinás Simrocknál.

A felvételbe itt lehet belehallgatni.

Album előadója a „zene lelkéről” elnevezett Anima Musicæ Kamarazenekar – a Nemzeti Ifjúsági Zenekar 2018–2020 cím birtokosa – Magyarország egyik legdinamikusabban fejlődő fiatal együttese, több nemzetközi verseny és hazai díj kitüntetettje, Budapest és Európa rangos hangverseny-helyszíneinek és fesztiváljainak állandó szereplője.

A sorozat első részén egy késő 19. és egy kora 20. századi mű hallható: Csajkovszkij vonósszerenádja – a mester egyik legtöbbet játszott, emblematikus kompozíciója – a bécsi klasszikus szerenádzene és Mozart zsenije előtti tiszteletteljes főhajtás zenéje. A Szerenád, amelyet az elemzők Dohnányi egyik első szuverén hangú darabjának tartanak, 1902-ben keletkezett egy koncertturné során, az ősbemutatóra 1904-ben Bécsben került sor a Fitzner Kvartett tagjainak tolmácsolásában.

Promóció

- hirdetés -

Olvassa és hallgassa a Papagenót mobilon is!

- hirdetés -
- hirdetés -
X
X