A műfaj kritikusai, ítészei, bennfentesei mind megegyeznek abban, hogy a jazztörténet egyik legfontosabb zenei mérföldkövét John Coltrane rakta le. Későbbi munkásságánál jóval megközelíthetőbb, még a hard bop stílusban játszott Blue Train című albuma 1958-ban jelent meg, de csak 2001-re lett aranylemez, pedig az azon található Moment’s Notice-t lépten-nyomon játsszák ma is az utódok.
A jazz évszázada című kötet e-book formátumban megvásárolható a következő webáruházakban:
Talán nincs is olyan jazzkritikus, aki ne minősítené Coltrane 1965-ben kiadott A Love Supreme című felvételét korszakalkotónak, ami ezzel együtt harminchat év alatt, lépésről lépésre érte csak el a félmilliós példányszámot.
A jazzkedvelők zöme mindig is nagyon messze kullogott
a műfaj nagy újítói mögött.
Benny Goodman 1938-as emlékezetes Carnegie Hall-beli koncertfelvételeit 1987-ben forgalmazták album formában, de már tíz év alatt aranylemez lett, pedig akkor már jóval túljártak a hetvenen azok, akik a szving fénykorában Bennyt királynak tartották.
Sajnálatos tény, de a jazz igazi óriásai közül nagyon kevésnek sikerült aranylemezt készítenie. Count Basie, Duke Ellington, Art Tatum, Thelonious Monk, Bud Powell, Lester Young, Coleman Hawkins, Charlie Parker, Charles Mingus, Dizzy Gillespie vagy Ornette Coleman soha nem ütötte meg a kasszasikernek ezt a mércéjét, de még a kifejezetten mainstreambe sorolható Oscar Peterson vagy Sarah Vaughan sem.
Bár Ella Fitzgerald egy aranylemez-válogatásalbummal büszkélkedhetett, de azon a Nagy amerikai daloskönyv örökzöldjei találhatóak, mondhatni jazzmentesen. A közelmúltban viszont komoly sikereket könyvelhettek el a lemezpiacon a gyönyörű hangzással és technikával játszó gitáros, Pat Metheny lágy, lebegős, dallamos, a soft rock rajongóinak szívéhez közel álló albumai (noha Metheny a keményebb jazzben is megállja a helyét). A Still Life (Talking) (1987), a Letter from Home (1989) és a Secret Story (1992) című albumai mind tíz éven belül érték el az arany kategóriát.