Farkas Gábor a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében lépett volna fel a Zeneakadémián április 15-én. A művészt, saját érzése szerint elsősorban Liszt játékosnak tartják, amiből a romantikus repertoárt nem feledve szeretne egyre inkább kitörni. Az elmaradt koncert pedig kifejezetten jó példa lett volna arra, milyen további tervei vannak. Lássuk!
Több éve már, hogy Farkas Gábor a Tokyo College of Music professzoraként Japánban él és dolgozik, de a tanítás mellett elkötelezett előadó, koncertező művész, aki hazáját nem feledve rendre felbukkan magyar színpadokon.
2018-ban ő volt az, aki bemutathatta Budapesten a Steinway legújabb fejlesztésű hangszerét, a Spiriót, valamint ősszel egy nagyszabású Chopin-koncertet is hallatott tőle a magyar közönség, melynek műsorán legújabb lemezéről válogatott.
A felvételről szólva úgy fogalmazott, hogy „Liszt, Schumann és Chopin a romantika legkiválóbbjai, pályatársak, barátok, egymást inspiráló művészek voltak, akik egyben művészi értelemben a legközelebb állnak hozzám. Első szólóalbumon Liszt-darabok szerepeltek, sok más után pedig Schumann következett. Azt hiszem egyértelmű volt, hogy most milyen zenei anyaghoz kell nyúlnom.”
A Tavasz Fesztiválok sorában látható-hallható, önálló koncertjei már-már hagyományosnak mondhatók. Az idei fellépés tervezett koncertprogramját böngészve pedig valóban a szigorú értelemben vett romantikus zongorairodalom remekeitől való eltolódás figyelhető meg, amit maga a művész sem tagad, hiszen mint mondja
„egyre többet szeretnék foglalkozni az úgynevezett bécsi repertoárral”.
És hogy miben is nyilvánul meg a Haydntól Mozarton és Beethovenen át egészen Schubertig terjedő új repertoárhoz való közelítés? Farkas Gábor Schumann szakavatott tolmácsolójaként veszi újra elő a Bécsi farsang című darabot, amelyben az új, kifejezetten a szerzőre jellemző romantikus költői tartalommal dúsított hangzás egyfajta sajátosan hagyományos szonátaformába kényszerül. Ezt egészíti ki Négy impromptu, méghozzá Schubert tollából, amelyek szintén a megszokott formai keretek feszegetéseinek bizonyítékai. Nevében és hangulatában is a programba illik Schubert másik, Bécsi esték című kompozíciója, méghozzá Liszt átiratában.
„Amellett, hogy sokrétűnek kell lenni, mert az élet rövid, a zongorairodalom pedig szinte bejárhatatlan, a romantika mindig is a szívem csücske marad – fogalmaz Farkas Gábor, magyarázva ezzel Liszt jelenlétét, majd hozzáteszi, hogy őt „azért sem hagyhatom ki, mert ha Lisztet játszom, akkor érzem igazán úgy, hogy hazaérkeztem”. A változatos, ám belső ívvel rendelkező koncertet egy ifj. J. Strauss–Grünfeld parafrázis tetézte volna, mely már egészen a 19. század végére vezeti a hallgatót.
Farkas Gábor kérdésünkre elárulta, bár ebben az összeállításban még nem játszotta a programot, a darabok nem teljesen ismertelenek számára. Ismerve őt, tudjuk, hogy egy-egy koncert kapcsán igyekszik minél hamarabb, és minél igényesebb műgonddal elkezdeni a felkészülést, ez a precizitás pedig a tanításban is jellemzi a művészt, akit 2017-ben ért az a megtiszteltetés, hogy a Steinway zongoragyártó a saját hangszereinek koncertező nagykövetévé választotta.
„A modern zongorák sokaságában a Steinway az a hangszer, amelyen gyakorlatilag bármely szerző művei megszólaltathatók, Steinway-művészként pedig kötelességem is ezeket a hangszereket előnyben részesíteni, persze vannak ritka kivételek, amikor egy-egy koncertteremben az előadás érdekében kell másikat választani” – mondja Farkas Gábor, aki azt sem tartja kizártnak, hogy az általa kijelölt új út során, kísérletképpen Graf vagy Walter zongorán is hallhatjuk majd játszani.