Papageno Radio
- hirdetés -
Címlap Gulyás Dénes: „Isten ujjlenyomata volt Mozarton”

Gulyás Dénes: „Isten ujjlenyomata volt Mozarton”

Papageno Fanfár
Iratkozzon fel hírlevelünkre és hetente elküldjük Önnek a világ legfontosabb kulturális híreit!

Nyaranta Balaton-parti strandokra viszi Mozart Varázsfuvoláját tanítványaival, művészkollégáival Gulyás Dénes. A Kossuth-díjas operaénekessel kultúrmisszióról, színházi preferenciákról beszélgettünk. Arra is választ kaptunk, miben érdemes követni Schubert molnárlegényét.

 – Első kérdésem adja magát: mivel tölti az idejét az utóbbi két hónapban?

– Tizedik hete vagyok önkéntes karanténban. A kertben már minden fűszál egy irányba néz, mindent elültettem, meglocsoltam. Közben online tanítok, illetve próbálok a Pécsi Nemzeti Színházzal, amennyire így lehet.

– …és kenyeret süt…

– Életemben nem sütöttem még kovásszal, most készítettem kétfélét, egy söröset és egy sima liszteset.

– Mennyire hatékony online tanítani, próbálni?

– A Zeneakadémián dalirodalmat tanítok, de nehéz úgy, hogy a zongorista tőlem harminc kilométerre van, az énekes meg még húszra. Nincs az a gyors internet, amin keresztül szinkronban lehet zenélni. A növendékek felvételeket készítenek, amit aztán konferenciabeszélgetéseken elemzünk.

De a tanításban a személyes, parázskapcsolat a legfontosabb, a kamera ezt nem pótolja.

– Önéletrajzi könyvében olvastam: „Ha a szellem zsugorítóit nem állítjuk meg”, akkor soha nem lelünk már gyönyörűséget Mozartban, Schubertben, Pilinszkyben, Csontváryban. Lehet küzdeni a bulvár, a szappanopera, a valóságshow kultúraromboló hatása ellen, vagy ez szélmalomharc?

– Szerintem kötelező harcolni ellene. Nem szabad azt nézni, hogy lehet-e, mert akkor esélyt adunk a gagyinak, a bulvárnak, a szemétnek. Kötelező tenni ellene. A legfontosabb az lenne, hogy meghatározzuk, mi a valódi kultúra, mi az embert, a személyiséget jó irányba formáló, örökérvényű művészet, és mi az, ami nem az. Ez persze egy nagyon veszélyes mondat, mert rögtön követheti az a kérdés, hogy akkor majd te ugye eldöntöd, hogy mi az igazi kultúra és mi a nem igazi kultúra… Erre bátor választ kell adni, miszerint azon a területen, ahol én dolgozom, tudom, mi a valódi kultúra. Ez egy ingoványos terület, és az ember támadások kereszttüzébe kerülhet, hogy finoman fejezzem ki magam.

– Mert azt mondja valaki, hogy diktálni akarja a kultúrát?

– Goethe mondta, hogy az embereknek nem azt kell adni, amit kérnek, hanem amit kérniük kellene. Ő egészen biztosan tudta miről beszél.

– Milyen előadásra jár szívesen?

– Bármilyen előadást szívesen megnézek, legyen az színház, opera, akár modern, akár hagyományos rendezés. Ha egy produkció székhez szögez, nem azt nézem, hogy modern vagy hagyományos – ezek a kategóriák semmit nem mondanak a műfajról –, a művészetben azt a lényeget keresem, ami által a műalkotás zseniális, csodálatos, megfoghatatlan és transzcendens. Teljesen mindegy, hogy opera, balett vagy próza színház, esetleg festészet, építészet, fotó, film. Minden, amiben ott van az a varázslat, amit csak olyan emberek tudtak megalkotni, akiken Isten ujjlenyomata felfedezhető. Mi, akik ezt reprodukálni igyekszünk, kivételes helyzetben vagyunk, mert olyan alkotókhoz kerülhetünk közel, akikhez mások ilyen közel nem. A művészeknek – az előadóművészeknek – van egy antennájuk, amivel képesek fogni ezeket a jeleket, amik az Isten által megérintett zseniktől jönnek. Nem minden ember rendelkezik ilyen vevőkészülékkel, de lehet terjeszteni, finomhangolni ezeket a vevőkészülékeket. Ezért is kérdés, hogy az iskolában, ahol a gyerekek tanulnak, milyen zene szól, vagy egyáltalán nevezhető zenének, ami szól.

Vagy jobb lenne, ha inkább madárcsicsergést hallgatnának helyette.

– Egy operánál vannak olyan aranyszabályok, amiket nem szabad megsérteni?

– A darab – az a szentírás. Hogyan jönnék én ahhoz, hogy Mozartot, Verdit, Bizet-t megváltoztassam? A kottában minden fej, minden tizenhatodnyi szünet, minden előadói jelzés szentírás, ahhoz nem lehet hozzányúlni. Az másik történet, hogy mit gondol az ember a darabról mint karmester vagy rendező. Szokták kérdezni: mire gondolt a szerző? Én ilyenkor élcelődve megjegyzem, hogy mindjárt felhívom és megkérdezem tőle.

Az alkotói tevékenységet magasabbrendűnek tartom, mint a reprodukáló tevékenységet.

Ha élő szerzőtől játszunk, akivel alkalmunk van beszélgetni, az más helyzetet eredményez. Hamarosan bemutatjuk Tallér Zsófia meseoperáját Mátyás királyról Pécsett. Vele beszélgettünk a darabról, volt egy-két észrevételem, amire aztán ő vagy rábólintott vagy nem.

Ide kapcsolódik:
Pécsen mutatják be Tallér Zsófia új meseoperáját

– Amikor operát hallgat, akkor az Önben élő tanár úr is figyel? Vagy ki tudja kapcsolni?

– Nem, nem tudom kikapcsolni. Pedig ez nem mindig szerencsés, mert nem tudok beülni egy előadásra, egy koncertre, nem tudok meghallgatni egy rádiófelvételt úgy, hogy önfeledten átadom magam a zenének. Hát ez a szakma ártalma: elveszítettem azt a friss örömet, amit akkor éreztem, amikor fiatal voltam, és először csodálkoztam rá egy operára. Hallom, ha valami negyedhanggal lejjebb van, vagy egy hang más pozícióban szól, mint előző. Ha zongoramuzsikát, szimfonikus vagy kamarazenét hallgatok, akkor egészen el tudom engedni magam.

Gulyás Dénes, Operagála – fotó: Érdi-Harmos Réka

– Karrierje során bejárta a világot. Lehet, hogy tévedek, de ma kevés operaénekes jár hasonlóan sikeres úton.

– Nagyon kedves, de vannak tehetséges énekesek, akik portyáznak a világon. Annyiból talán könnyebb a helyzetük, hogy ez most mindenféle akadályok nélkül elkövethető. Annak idején, a rendszerváltás előtt nehezebb volt, nagyon odafigyeltek, ki hány ablakot kaphat az útlevelébe. Amikor már öt ablakot kaptam, nem csak egyet, emlékszem, ki akartam menni Bécsbe Plácido Domingo koncertjére, ezt jeleztem az Interkoncertnek, de nem engedték… Maga tudja még, mi az az ablak?

– Csak hallottam róla, de nem láttam ilyet.

– Az egy pecsét volt az útlevélben, hogy hányszor lehet felhasználni. Aztán lehetett izgulni, hogy kap-e az ember még ablakot, ha két hét múlva koncertje volt nyugaton. Én a mai fiatalokat biztatom, hogy ha nyitva van a határ, menjenek, Németországban van 65-70 színház, ahol operákat játszanak.

Lássanak világot, ahogy a molnárlegény a Schubert-dalciklusban, aki minden malomban tanult valamit a szakmáról.

– Évről-évre elviszik a Varázsfuvola-produkciójukat a Klassz a pARTon! fesztivál gyerekközönségének. Miért szereti ezt a Mozart-operát?

– Isten ujjlenyomata rajta volt Mozarton. Millióan mondták már, hogy megunhatatlan, azt is, hogy zseni. Nagy élmény egy balatoni strand játszóterén eljátszani a Varázsfuvolát, a csúszdákat, a libikókát, a homokozót használva díszletként. Ugyanakkor ügyelni kell rá, hogy az a tiszta, áttetsző mozarti zene a szabadtéren is megszólaljon. Volt, hogy a vízben is játszottunk, két stég között. A gyerekek általában leesett állal figyelik, hogy mi történik. Az előadás előtt toborzom őket: ki mer beállni égi gyermeknek? Ha én vagyok a harmadik égi gyermek, akkor könnyebben jön kettő. Imádják, amikor megjelenik a sárkány – az én vagyok egy felfújható krokodillal, amit kötőtűvel leszúr a három dáma.

Varázsfuvola 2017 – fotó: Érdi-Harmos Réka

– Úgy tudom, honorárium nélkül vállalta az idei fellépést, hogy jobb gázsi jusson azoknak a független, fiatalabb művészeknek, akik most bajba kerültek.

– Nem tudom, hogy mekkora bajba kerültek a zenészek. Most itt van a Filharmónia pályázata, pályázzon, aki tud, legyen benne ennyi élelmesség, tessék koncerteket csinálni! A növendékeimet mindig arra biztatom, hogy menjenek előéneklésre, meghallgatásra, külföldön és itthon egyaránt. Volt időszak a karrieremben, hogy ötszáz dalt tanultunk meg a zongorista partneremmel, a kiejtést gyakoroltam, dalszövegeket fordítottam, éjjel-nappal skáláztam, mert így jön létre az a minőség, ami felkelti a figyelmet.

Ne azt várjuk, hogy majd megérkezik a semmiből a megkeresés, azért gyakoroljunk, hogy aztán keressenek minket.

– Mi lesz az első dolga, ha újraindul a zenei élet?

– Az új tanévtől újra tanítok – bár ebben is mindig van egy kis bizonytalanság, mert szemeszterenként szerződtet az egyetem. Negyvenkilenc éve vagyok a pályán, tizenhét éves korom óta vagyok hivatásos énekes. Kérdezem magától: miért félévenként szerződtetnek? Nem beszélve a csekély óradíjról. De nem nyavalyogni szeretnék, mert nem az a megoldás, hanem a munka. Pécsett pedig – ahogy már említettem – én rendezem majd Tallér Zsófia meseoperáját, szeretném, ha ez lenne a karácsonyi ajándékunk a gyerekeknek. Az biztos, hogy unatkozni nem fogok.

A KLASSZ a pARTon! fesztivál kiemelt támogatója a Szerencsejáték Zrt.

Promóció

- hirdetés -

Olvassa és hallgassa a Papagenót mobilon is!

- hirdetés -
X
X