Papageno Radio
Címlap Hogyan változtatta meg a fordulatszám a lemezipart?

Hogyan változtatta meg a fordulatszám a lemezipart?

A 33-as fordulatszámú nagylemezek megjelenése átalakította a piacot. A Columbia cég (később CBS, még később Sony) Goldmark Péter Károly kutatócsoportjának fejlesztéseként 1948-ban gyártotta le az első mikrobarázdás nagylemezt, amikor a lemezipart még a 78-as fordulatszámú, oldalanként nagyjából 3 perc terjedelmű, törékeny sellakkorongok uralták.

A jazz évszázada című kötet e-book formátumban megvásárolható a következő webáruházakban:

 

Kobo

Nook

DiBook

A kezdetben a vinilből készült (magyarul helytelenül bakelitnek nevezett) nagylemezek zömén hosszabb lélegzetű klasszikus zeneműveket rögzítettek, hiszen azokra már akkor is oldalanként 18-20 percnyi anyagot lehetett felvenni. Az album kifejezés átöröklődött a 78-as fordulatszámú lemezek korszakából, amikor például egy több lemezre terjedő szimfonikus művet album formában árusítottak. A 300 milliméteres, 33-as fordulatszámú nagylemezzel az album egy lemezre redukálódott. Rövidesen megjelent a 3 percnél nem sokkal nagyobb terjedelmet biztosító, 45-ös fordulatszámú, 170 milliméter átmérőjű, mikrobarázdás kislemez is, amely valóban kisebb volt 78-as fordulatszámú vetélytársánál.

Ide kapcsolódik:
Több bakelit fogy, mint CD

Az átállás nem ment egyik napról a másikra, hiszen az új technológia új készülékeket igényelt. Az amerikai lemezforgalomnak még 1952-ben is több mint a felét tették ki a régimódi, 78-as fordulatszámú korongok, míg az oldalanként 1-1 zeneszámot tartalmazó kislemezek a forgalom körülbelül 30, a nagylemezek pedig nem egészen 17 százalékát aadták. Európában természetesen lassabb volt a változás. 1958-ra azonban az Egyesült Államokban a 78-as fordulatszámú lemezek piaci részesedése már alig haladta meg az 1 százalékot, míg az albumforgalmazásé túl volt az 50 százalékon.

Ez a radikális lemezipari változás lehetővé tette a nagyobb terjedelmű jazzdarabok megörökítését, valamint a koncertalbumok készítését is. Megszűnt a kényszer a stúdiókban, hogy a művészek mindent három, három és fél percbe tömörítsenek.

Ambiciózusabb projektek, hosszas improvizációk is lemezre kerülhettek. Ez csak serkentette a jazz, jobb szó híján, intellektualizálódását, hiszen feltehetően a vájt fülűbb, műveltebb, vagy legalábbis önmagát szofisztikáltnak tekintő közönség kezdett albumokat vásárolni, korban feltehetően az egyetemistáktól felfelé, míg a tizenévesek megmaradtak a rock ’n’ roll, a beat-, majd a rockmuzsika bűvöletében. Az utóbbiak a kislemezpiacot duzzasztották egészen a 60-as évekig, amikor már a rockrajongók táborában is terjedni kezdett az albumok megjelenése.

Ide kapcsolódik:
2019: a mesterséges intelligencia, online zenehallgatás és a kazetták előretörésének éve

Ebből a szempontból célszerűbb a 60-as évektől kezdve a jazzalbumok forgalmát figyelemmel kísérni. Évi összesítésekben ettől kezdve elég ritkán fordul már elő olyan átütő jazzlemezsiker, mint amilyen az Egyesült Királyságban volt az Acker Bilk, Kenny Ball és Chris Barber által megjelentett album. Viszont így sem érdektelen, hogy az évek során mely jazzalbumok érték el az aranylemez státuszt, ami ez esetben a félmilliót meghaladó forgalmat, vagy a platina kategóriát, amely az egymillió felett elkelt példányszámot jelezte.

Ide kapcsolódik:
Filmeknek köszönhetően növekszik a kazettaeladás

A 70-es évektől kezdve a kazetták, majd a 80-as évektől a CD-k szorították ki a vinil (bakelit) albumokat a piacról, majd az új évszázad világhálója teljesen új korszakot nyitott a zenevásárlásban, így aztán a statisztikák kevésbé pontosak, és immár a globális piacra vonatkoznak, de azért a tendenciák így is jól kiolvashatók.

Olvassa és hallgassa a Papagenót mobilon is!

Promóció

X
X