Liszt Ferenc téri Könyvklub, az első budapesti táncház 1972. május 6-án. - forrás: Fortepan, adományozó: Szalay Zoltán
A Liszt Ferenc téri Könyvklub adott helyet az első budapesti táncháznak 1972. május 6-án. A nevet a Kolozsvár melletti Szék faluból hozták.
A lapokban a magyar népi táncot és népzenét kedvelők új klubjaként írtak a HVDSZ Bihari János Táncegyüttese, a Vasas Központi Művészegyüttese, a VDSZ Bartók Béla Együttese és az Építők Vadrózsa Táncegyüttese összefogásaként létrejött kezdeményezésről. A Magyar Nemzet május 18-i számában a lakáskultúrától az öltözködésig egyre inkább divatba jövő népi kultúra terjedésével magyarázták a táncház alapgondolatát, céljaként pedig egyrészt a hagyományápolást jelölték meg, valamint azt, hogy a néptánccal és népzenével foglalkozók itt oldott körülmények között, a műfajokban rejlő improvizációs lehetőségeket is kihasználva muzsikálhatnak és táncolhatnak együtt „úgy, hogy nem a fellépésre készülés fegyelme igazítja a lépéseiket. Csak táncolni, maguknak, tanulni, ellesni egy-egy etnikum jellegzetes néptánc-figuráit egymástól, filmeket vetíteni népek táncairól, szokásairól, hagyományairól, minél több ismeretlen dalt megszólaltatni ősrégi dalkultúrákból” – számolt be az eseményről a Népszava.
Mi pedig néhány fotót mutatunk erről az estéről:
Liszt Ferenc téri Könyvklub, az első budapesti táncház 1972. május 6-án. – forrás: Fortepan, adományozó: Szalay Zoltán
Liszt Ferenc téri Könyvklub, az első budapesti táncház 1972. május 6-án. – forrás: Fortepan, adományozó: Szalay Zoltán
Liszt Ferenc téri Könyvklub, az első budapesti táncház 1972. május 6-án. Szemben a fejkendős táncos mögött Éri Péter. – forrás: Fortepan, adományozó: Szalay Zoltán
Liszt Ferenc téri Könyvklub, az első budapesti táncház 1972. május 6-án. – forrás: Fortepan, adományozó: Szalay Zoltán
Liszt Ferenc téri Könyvklub, az első budapesti táncház 1972. május 6-án. Sebő Ferenc és Halmos Béla. – forrás: Fortepan, adományozó: Szalay Zoltán
Liszt Ferenc téri Könyvklub, az első budapesti táncház 1972. május 6-án. Sebő Ferenc és Halmos Béla. – forrás: Fortepan, adományozó: Szalay Zoltán
Liszt Ferenc téri Könyvklub, az első budapesti táncház 1972. május 6-án. Hátul fehér ingben Tímár Sándor koreográfus, tőle balra Éri Péter zenész. – forrás: Fortepan, adományozó: Szalay Zoltán
Liszt Ferenc téri Könyvklub, az első budapesti táncház 1972. május 6-án. – forrás: Fortepan, adományozó: Szalay Zoltán
Liszt Ferenc téri Könyvklub, az első budapesti táncház 1972. május 6-án. Balról Korniss Péter későbbi Kossuth-díjas fotóművész és Csoóri Sándor költő. – forrás: Fortepan, adományozó: Szalay Zoltán
Liszt Ferenc téri Könyvklub, az első budapesti táncház 1972. május 6-án. – forrás: Fortepan, adományozó: Szalay Zoltán
Liszt Ferenc téri Könyvklub, az első budapesti táncház 1972. május 6-án. Középen balról Korniss Péter későbbi Kossuth-díjas fotóművész, Novák Ferenc koreográfus, Borbély Jolán etnográfus, Csoóri Sándor költő. – forrás: Fortepan, adományozó: Szalay Zoltán
1972 Budapest, Liszt Ferenc téri Könyvklub, az első budapesti táncház 1972. május 6-án. Az állványon Korniss Péter fotóművésznek a széki táncházban készült felvétele. – forrás: Fortepan, adományozó: Szalay Zoltán