Papageno Radio
Címlap Videópályázatot hirdetett előadóművészeknek a StageHive

Videópályázatot hirdetett előadóművészeknek a StageHive

A kényszerű bezártság sem tudja meggátolni a kreatív adrenalin áramlását, a StageHive pedig úgy döntött: videópályázatot ír ki alkotni vágyó művészek és jövő évadra tervezett produkciók megsegítésére. A közönség által legötletesebbnek tartott klipet és a szakmai zsűri – Fullajtár Andrea, Novák Péter és Zsoldos Dávid – választását is honorálják.

800.000 forint összdíjazású pályázatot hirdetett a koronavírus miatt nehéz helyzetbe került alkotók, intézmények, előadó-művészeti projektek támogatására a StageHive.

„Van élet a szobafogság után – készülj a következő évadra!” szlogennel biztatják a kényszerűen színpad nélkül maradt művészeket, hogy készítsék el rövid, kreatív videójukat, melyben frappánsan és szórakoztatóan mutatják be a tervezett alkotást.

A beküldött anyagokkal elsősorban a közönség szívét és karanténfigyelmét kell megnyerni, hiszen ők szavazzák majd meg az 500.000 forintos fődíjat, de érdemes hatni a szakmai zsűrire is. Fullajtár Andrea, a Katona József Színház színművésze, Novák Péter kultúrmunkás és Zsoldos Dávid, a Papageno alapítója 300.000 forintos szakmai díjat ítél a legjobb pályázatnak.

Az Európán átívelő, előadó-művészeti közösségi platformként működő StageHive olyan magyar nyelvű, magyarországi vagy határon túli produkciók bemutatkozó videóit várja, melyek a 2020/2021-es évadban valósulnak meg. Színházi, zenei, tánc- és cirkuszi műfajokban egyaránt lehet pályázni – illeszkedve a StageHive összművészeti profiljához. A nevezés feltétele, hogy a készülő előadásban résztvevő alkotók, szakemberek mindegyike aktív profillal rendelkezzen a platformon.

A részletes pályázati kiírás ide kattintva érhető el.

Május 6-tól lehet feltölteni az elkészült videókat és a projektek maximum 1500 karakteres leírását a StageHive oldalára. A közönségszavazás május 20-án kezdődik, ekkor publikálja a StageHive a felületre addig feltöltött anyagokat, de a videók közzétételére a pályázat teljes ideje alatt lesz lehetőség. A nézők egészen június 3. éjfélig tudnak majd voksolni, június 4-én pedig kiderül, kik kapják a két díjat.

Olvassa és hallgassa a Papagenót mobilon is!

Promóció

X
X