Déry Istvánné Széppataki Róza, a magyar színjátszás kezdeti korszakának legnevesebb színésznője volt. Több szál köti Nagyváradhoz a korai magyar színjátszás legendás alakját, akit sokan a hazai (magyar) vándorszínészet jelképének is tekintenek.

- hirdetés -

Déryné Széppataki Róza többször is szerepelt Nagyváradon, első alkalommal 1823-ban, egy operatársulathoz csatlakozva, de életéből ismerünk olyan időszakot is, amikor hónapokig élt és játszott városunkban. Jelentős színészi tevékenysége mellett az első magyar sztár operaénekes-nőt tisztelhetjük személyében. Déryné sokat tett az operaelőadások létrehozásáért és népszerűsítéséért (igaz, legfőképpen Kolozsváron), de Nagyváradon is nagy hatást váltott ki a kor zenei képviselőiben, amikor városunkban járt „opera-ügyben”.

Déryné Széppataki Róza hitelesnek tekintett képmása – forrás: szineszkonyvtar.hu

Déryné 1841. június 20-i koncertje után a nagyváradi Hajdú Károly alispán látta vendégül a művésznőt, és tiszteletére szakácsával egy új meglepetés-ételt, az úgynevezett kolozsvári rakott káposztát készítette el. Ez annyira ízlett a művésznőnek, hogy a receptet még aznap este elkérte, feljegyezte, és hazavitte Pestre.

Nemcsak kiváló előadóművész, hanem remek szakács is volt.

Ezért igyekezett neki Hajdú Károly alispán olyan különlegességeket felszolgálni az est folyamán, amivel remélték, hogy ámulatba ejtik. Ez szerencsére sikerült. Későbbi megemlékezésében (naplójában) a Nagyváradon elfogyasztott kolozsvári rakott káposztáról bővebben is írt. Az ínyencség eredetéről szóló anekdota szerint ez a nevezetes erdélyi étel ígyhát nem Kolozsváron, hanem Nagyváradon született.

Ismételten nagytatám, Thurzó Sándor muzikológus, zenei helytörténész pár, korábban lejegyzett gondolatából tallózzok (Művelődés, 1972. szeptember), hogy még jobban megismerjük Déryné nagyváradi fellépéseit:

„…Azért beszélünk csak az énekesnőről, mert ez alkalommal operaszerepléseit akarjuk megvilágítani. Fáradhatatlan munkájával nagyban hozzájárult városunk operakultúrája továbbfejlesztéséhez. Kitörölhetetlenül beírta nevét művelődéstörténetünk aranykönyvébe azzal, hogy talán senki sem tett annyit az opera terjesztéséért és megszerettetéséért, mint ő. Mindig, amikor a város falai között tartózkodott és fellépéseivel gyönyörködtette zenekedvelő közönségét, e lelkes hallgatóság kedvencnek kijáró ünneplésben részesítette. Ismereteink szerint szinte elképzelhetetlen, hogy teljes képet adjunk ezekről az ünnepnapokról. (…) A kutatók munkáját segíti, hogy megajándékozta az utókort felbecsülhetetlen értékű Naplójával.”

A Déryné 1841. június 20-i fellépését hirdető plakát – forrás: Thurzó Zoltán

Déryné önéletrajza, ez a becses emlékirat, művelődéstörténetünk egyik legértékesebb dokumentuma. E mű ismeretében bárki elképzelheti, mit jelentett a kortársaknak, ha a mai ember sem tudta kivonni magát elbűvölő hatása alól. E sorokat olvasva magunk elé tudjuk képzelni varázslatos alakításait, magával ragadó művészetét. Ekhós szekéren, úttalan utakon is vállalta a vidékjárást. Útszéli fogadóban szállt meg, átalakított kocsmaszínben játszott, csakhogy kitűzött célját elérhesse. Rajongó közönsége meg is érdemelte ezt a határtalan áldozatot. Egyformán szerették egymást. S valóban, hogy a múlt század első felében gazdag és virágzó operaéletről beszélhetünk, nem kis mértékben Dérynének az érdeme. Ő volt az első énekesnő, akinek énektudása, kiművelt koloratúr éneklése európai színvonalat ért el.”

Első alkalommal 1823-ban énekelt Nagyváradon. Íme, így emlékszik vissza erre az első találkozásra Naplójában: „Újra rimánkodtak, hogy csak Váradra menjek el még velük, csak kevés játékra. Igen kívánják, hogy vigyem át a társaságot, hogy ők is hallhassanak operát. Mit tudtam tenni, átmentem velük…” (II. 72)

A következő években sokszor megfordult e város falai között, s minden fellépésével hatalmas sikert ért el. Gyakori vendégszereplése operakultúránk erõteljesebb kibontakozását eredményezte. (…) A város közönsége – írja Lakatos Lajos – az opera és hangversenyek mellett „1781-ben a normális iskolát (a régi lebontott Nagy – Teleki utcai iskola helyén) megnagyobbítja, s ott muzsika iskolát állit fel”. (Nagyvárad múltja és jelenébõl, 1904, 46.) Továbbá az is jelentős adat, amit a Hazai Tudósítások 1808. I. félév, 237. lapján ír: Nagyváradra szívesen betértek a magyar vendégtársulatok, mert volt rá eset, hogy hatszáz fõt meghaladó közönség is összetoborzódott magánházaknál rendezett koncertre.” Egy más alkalommal a következőt veti papírra: „Vége lévén a kolozsvári saisonnak, elutaztunk Nagyváradra. Innen aztán úgyszólván jöttünk-mentünk, majd Debrecenbe, majd Miskolcra, Kassára, majd ismét vissza” (II. 332)

 

Déryné hatalmas sikert aratott mindenütt, ahol csak megjelent. Tapsorkán, hangos ünneplés és virágeső volt a jutalma.

Íme, a Honművész 1833. szeptember 1-ji számában Jakab Mihály írása: „Tancred, ez a pallérozott világ minden színein kedvelt daljáték lepett meg augusztus 20-ika estélyén legelsőben minket; s mily szívemelőleg hatott most ránk kellemes Dérynének (Amenaide) és jeles Szerdahelyinek (Tancred) báró Wacquont ezredének muzsikai kara által mesterileg kísért ezüst hangjaikon a nagy Rossini bályos műve, csak érezni, de leírni nem tudjuk.”

Majd néhány nappal később így ír: „Szeptember 23-án Szerdahelyi József fordítása után Déryné részére adatott Zampa vagy a márvány-menyasszony. Maga az idő is rendezni kívánt a jeles művésznének, mert két heti csaknem szakadatlan esőzés után ekkor egyszerre kitisztult, honnan oly roppant néppel telt el a játékszín, milyenre még Várad nem emlékszik. Dehogy is maradhatott volna érzéketlen az iránt, ki birodalmát mindig megérdemli, várakozást mindig megelőzni törekedett, ma pedig Camilla szerepében mintegy önmagát felülmúlva,

színészi tökélyeinek egész fényében tündöklött.”

Az 1833-as évben, Jakab Mihály említette két opera (Tancred és Zampa) mellett műsorra kerültek még a következő operák: A szevillai borbély, Béla futása, Fra Diavolo, Fekete asszony, Bűvös vadász, Preciosa és Eliza és Claudio. Az 1830-as és 40-es években még gyakran visszajön Nagyváradra, hogy művészetével és apollói derűjével örömöt szerezzen közönségének.

Örömmel állapítjuk meg, hogy Déryné itteni szereplései évtizedekre kisugárzó hatással voltak operaművészetünkre. Gyümölcsöző hatását akkor is érezni lehetett, amikor ő már régen visszavonult a szípadtól.”