Blahó Gergő gyerekszínészként kezdte, majd a Színművészeti Egyetem után a József Attila Színház társulatában helyezkedett el. Színházról, szerepekről és a csapatjáték fontosságáról beszélgettünk vele.
– Mindig is színész szerettél volna lenni vagy szóba jött más szakma is?
– Gyermekkoromban mozdonyvezető szerettem volna lenni, de a Bárka Színházban játszott A legyek ura előadás mindent megváltoztatott. Gyerekszínészként kezdtem és egyenes út vezetett a Színművészeti Egyetemre.
– Milyen emlékeid vannak az egyetemi felvételiről?
– Egyetlen egy verset – mindig ugyanazt – kérték a három forduló alatt. A három rostán végig nem izgultam azon, hogy felvesznek-e, hanem csak élveztem az adódó helyzeteteket. Szerencsére úgy alakult, hogy bekerültem Máté Gábor osztályába.
– Ha ki kellene emelned egy élményt az egyetemi évekből, mi lenne az?
– Volt egy csodálatos előadásunk Kocsis Gergővel, Válogatás volt a címe. Ötödévben már mindenki ezer fele dolgozott, de ezért éjszakánként visszajártunk próbálni. Igazi szerelemmunka volt, és a valaha volt legjobb, közös próbafolyamatunk.
– Melyik szereped volt eddig a legmeghatározóbb?
– A Paravarieté Fregoliját (Pinceszínház, rendező: Tasnádi Csaba – a szerk.) választottam, mert egyrészt ez alatt a próbafolyamat alatt sokat tanultam, másrészt az előadás nagyon jó humorral, groteszkkel reflektál a hétköznapok őrlődéseire. A figura maga elfogadó, megértő a fentiek kapcsán.
– Miért volt fontos a megformálása?
– Szakmailag azért, mert nagyon sok féle karakterként jelenik meg az előadásban és az nagyon nagy feladat, hogy ezek elkülönüljenek. Gyakran áll egyedül a színpadon, a közönséggel való kapcsolatteremtés, egy amolyan konferansziéként nagyon izgalmas.
– Mit tanultál általa a saját személyiségedről?
– A próbafolyamat kapcsán tanultam meg, hogy sokkal jobban szeretek csapatban dolgozni, mint egyénileg érvényesülni; a közösségi alkotásban hiszek.
– Miben segített ennek a hősnek a megformálása, akár hétköznapi, akár szakmai szempontból?
– Kaszás Gergővel és Némedi Árpival játszani elképesztően izgalmas dolog és rengeteget lehetett tőlük tanulni arról, hogy hány féleképpen lehet dolgozni és működni a színpadon. Plusz, mit jelent a partnerek közötti egymásra figyelés, és ez milyen fontos.
– Mi az a közös pont, ami benned és a megformált hősben is megvan?
– Mindkettőnket zavar, hogy az emberek olykor nem toleránsak, figyelmesek egymás iránt, és szeretnénk, ha egy asszertívabb és nagyvonalúbb világban élnénk. Ez motivál színészként, hogy megvalósuljon az egymás és a világ iránti nyitottság, érdeklődés.