Miles Davis ikonikus felvételei hallhatók a Portréban

Szerző:
- 2020. június 27.

Miles Davis a jazz egyik legnagyobb újító személyisége, aki összegyűjtötte mindazt, ami a jazzben azelőtt történt, és emellett úttörő feladatra is vállalkozott, számos új stílust dolgozott ki és indított el a fejlődés útján. A Potré következő adásában, június 29-én 15 órától Davis ezen korszakaiba lesünk bele és közben a legjobb felvételeiből válogatunk. Az adás ismétlése szerdán 22, pénteken 14 órától hallható.

Davis a hatvanas évek elején nem kötelezte el magát az avantgárd jazz mellett, hanem új utakat keresett. Érzékenységének köszönhetően az évtized végén elsöprő lendülettel előretörő rockhullám felé nyitott. Bár csak óvatosan, folyamatosan fejlesztette új stílusát, munkássága mégis radikálisan új hangot hozott a jazzbe.

Miles Davis köztudottan nehéz ember volt. Zenész kollégáival semmiféle kapcsolatot nem ápolt, gyakran volt túl kritikus, olykor durva, agresszív. Vissza-visszatérően drog- és alkoholproblémákkal küszködött, és ilyenkor kibírhatatlanul viselkedett. Igaz, a hetvenes évek közepén folytatta a lemezek készítését, azonban ekkor már sok kiváló muzsikusa hagyta el a zenekart. Később pedig maga Davis is visszavonult a zenétől.


A Papageno Rádió már mobilapplikáción is elérhető, ami letölthető iOS– és Android– készülékekre is.

Megosztás

Ajánlott

Bejegyzések

PROMÓCIÓ

VEB 2023

Hírlevél

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

Hírlevél

Member of IMZ
ICMA logo
A nyomtatott Papageno magazin megjelenését támogatja:
NKA logo