Papageno Radio
- hirdetés -
Címlap Rendkívüli művek, rendkívüli időkben – A nőiség aspektusai

Rendkívüli művek, rendkívüli időkben – A nőiség aspektusai

Papageno Fanfár
Iratkozzon fel hírlevelünkre és hetente elküldjük Önnek a világ legfontosabb kulturális híreit!

A Várfok Galéria a koronavírus miatt kéthónapos teljes bezárásra kényszerült, ezen idő alatt indította el a Papageno online kulturális magazinnal közös sorozatát, a Rendkívüli művek, rendkívüli időkbent, azzal a céllal, hogy bekapcsolja a kortárs művészetet a klasszikus művészet folyamába, visszhangozza a Várfok Galéria „Egykor az antik is kortárs volt” jelmondatát és szabad asszociációkra, gondolatokra ébressze az olvasókat.

Bár a sorozat véget ért és június 25-én megnyílt a rá reflektáló Rendkívüli művek, rendkívüli időkben című csoportos kiállítás, úgy gondoltuk, még egy extra témával kedveskedünk olvasóinknak és a kiállításra ellátogatóknak.

Ide kapcsolódik:
Rendkívüli művek, rendkívüli időkben – Nagyszabású kiállítással ünnepel a 30 éves Várfok Galéria

Marie Laurencin (1883-1956), Françoise Gilot (1921-), Ferenczy Noémi (1890-1957) és Nemes Anna (1989-) négy különböző világ és egyéni út. Közös bennük a frissesség, az egyszerre markáns és ugyanakkor érzékeny egyéni hangnem, mellyel olyan egyetemes témákra reflektálnak, mint az emberi test, az intimitás vagy a „nőiség aspektusai”.

Françoise Gilot: A nőiség aspektusai 1994, tus, papír, 77,5×72,5 cm, magántulajdon

Az idén 99 éves Françoise Gilot 1994-ben készítette A nőiség aspektusai című alkotását. (A legendás művészről korábban már írtunk.) A kép egy Gilot-ra jellemzően tűpontosan felépített kompozíció, ahol saját önarcképe jelenik meg három különböző beállításban a térbe hasító vékony fekete vonalak törésében. A mű egyértelműen a formák kontrasztjára épít, ahogyan a női fej finoman ívelt vonalait ellenpontozzák a szigorú egyenesek és háromszögek.

Nincs benne egyetlen felesleges gesztus sem,

végtelen koncentráltság jellemzi, hiszen a nyers papíron tussal meghúzott vonalak precizitást követelnek, minden egyes félrehúzás és hiba javíthatatlanul harsogna a felületen. Gilot-nak előre kellett tudnia mit és hogyan akar ábrázolni. Ez is hozzájárul ahhoz, hogy elsőre szigorúnak hat a kép, markánsnak érezzük a fekete felületeket, viszont egyszerre lírai és nőies is, ha megfigyelünk olyan részleteket, mint a bal oldali fej finoman ívelt árnyékolása, a választóvonal száj alatti kis hulláma, a fekvő nőalak csukott szemének szempillái és hajhullámai vagy a fekete profil nyakformája. Maga az arc annyira le van egyszerűsítve az alapformákra, hogy csak rejtetten hordozza Gilot arcvonásait, itt sokkal inkább általánosságban a nőiesség formai megragadása a művész célja.

A kép egy végtelenül elegáns, tudatos és határozott nő képét vetíti elénk, amilyen maga Gilot is.

Mikor 1943-ban megismerkedik a nála negyven évvel idősebb Pablo Picassóval és társa lesz 10 évig, tudatosan igyekszik leválasztani magáról a festő-óriás hatását. 1946-os összeköltözésük után három évig nem fest, kizárólag papírmunkákon dolgozik, elvonultan, saját világába zártan. Ebből csak a legendás galerista, Daniel-Henri Kahnweiler kiállításra való felkérése és szerződéskötése robbantja ki. Ekkor Picasso baráti társaságának tagja Marie Laurencin is, akit Gilot több könyvében is megemlít, mint azon kevés festők egyikét, akiket nőként is elismert az akkori avantgárd közeg.

Marie Laurencin: Lány legyezővel é.n., akvarell, papír, 52×42 cm, magántulajdon

Marie Laurencin (1883-1956) kora egyik elismert és ünnepelt alkotója volt, Braque, Picasso és Matisse barátja, Apollinaire múzsája, akit Rousseau is megörökített. A viharos 20-as évek társasági életének közkedvelt személyisége, férfiak és nők szeretője, aki közeli kapcsolatban állt Max Jacobbal, Gyagilevvel, André Bretonnal. Galériása Paul Rosenberg volt, a modern művészet egyik legnagyobb műkereskedője, Picasso és Matisse képviselője. Megfestette Coco Chanelt, Gertrude Steint és Helena Rubensteint is. Rendszeresen tervezett díszleteket, jelmezeket többek között Gyagilev Orosz Balettje számára. Legenda volt, aki bár első kézből ismerte a kubizmust, mégsem vált kubistává. Műveit, melyek nagy része önarcképek és intim női portrék sorozata finom elegancia, pasztellszínek, mandulavágású réveteg szemek és filigrán testek jellemzik.

Melankólia és egy árkádiai álomszerű hangulat hatja át a képeket.

A Lány legyezővel egy kiemelkedően szép példája portréfestészetének. Érzékiség és intimitás határozza meg a művet. A nő gyöngyházfényű testének meztelenségét csak felerősíti az ölét takaró vörös drapéria és a kezében tartott finom legyező. Ahogy festészetének nagy rajongója, Apollinaire mondta, Laurencin kifejezi a világ minden báját és varázsát, a kép ezt igazolja. Sugárzó és bájos, egyszerre közeli és távolságtartó.

Nemes Anna: Lili, 1989 2016, akril, vászon, 70×50 cm, Várfok Galéria

Ugrunk egyet az időben, a Várfok Galéria legfiatalabb művészéhez, Nemes Annához (1989, Budapest), akinek eddigi életművét szintén jelentős mértékben az akt és az önarckép műfajai határozzák meg. Nemes Anna 2014-ben végzett a Képzőművészeti Egyetemen és 2016-ban, a „fehér korszakában” festi meg Lili 1989 című alkotását. A kép nagyjából ugyanakkora, mint Laurencin előbb vizsgált műve, mindkét esetben egy fiatal nő aktját látjuk, mégis egy világ választja el őket, mind testfelfogásukban, mind kisugárzásukban.

Nemes Annát a test érdekli, az emberi alak, önmagában véve a nemiség, a „nőiség aspektusai” nem foglalkoztatják. Az embert ábrázolja, és bár teljesen priméren tárja szemünk elé a kép tárgyát, akinek meztelensége intimitást feltételez, ez az intimitás csak a test bőréig terjed, a személyiséghez és Lili belső világához mégsem kerülünk közel. Maga a felszín, a „bőr” viszont fogva tartja a tekintetet, felületén történések zajlanak Nemes Anna bámulatos technikájának köszönhetően. A képet ugyanis nem ecsetvonásokkal készíti, hanem a vásznat vízszintesen tartva foltokat cseppent a felületre, majd döntögetve határozza meg a kiterjedésüket és megvárja száradásukat. A kép így önmagát is építi, a víz eróziója a pigmentekkel mintázatokat hoz létre, ezáltal

maga az idő tárul fel előttünk a foltok fokról-fokra való száradásának membránjaiban.

Miközben érzékeljük a rétegek síkszerűségét, az anyag önmagában térérzetet kelt, oldott kezelése transzparenssé, levegőssé teszi a figurát. A két ellentétes színből – kék és vörös – felépített testen a festék pigmentek egyes helyeken véletlenszerűen összetömörülnek, felszíni sérülések asszociációit keltve a nézőben. A szép és a rút ingoványos határmezsgyéjén járunk, az ebből keletkező bizsergető érzés pedig fogva tart bennünket.

Ferenczy Noémi: Anya gyermekével é.n., vegyes technika, papír, 62×45,5 cm, magántulajdon

Marie Laurencin kortársa volt és egy év eltéréssel halt meg Ferenczy Noémi (1890-1957), a 20. századi magyar kárpitművészetet megújító, rendkívüli alkotó. Jelenleg a szentendrei Ferenczy Múzeumban látható egy nagyszabású, lenyűgöző kiállítás műveiből.

A legendás művészcsaládból származó Ferenczy Noémi munkássága nemcsak hazai viszonylatban, hanem nemzetközi szinten is elismert. A kárpitművészetet az 1910-es évektől, már első főműveivel a legmagasabb művészi fokra emelte. A korábbi tradícióval szakítva egy személyben végezte a kompozíciók tervezését, a kartonok kivitelezését és a kárpitok szövését, mely mutatja szoros érzelmi kötődését alkotásaihoz. A végtelen gonddal és magas technikai tudással kivitelezett művek magukon hordozzák ezt a bensőséges érzelmi töltetet.

Ferenczy Noémi Anya és gyermeke című alkotásának líraisága magával ragadó. A minimális formavilággal megalkotott két alak túlmutat a jelen pillanatán, kitágul előttünk az anya és a gyermek személye, monumentálissá, időn túlivá nőnek. Az anya intenzív kék ruhája, kendős feje, a festett kereten körbefutó kereszt motívuma, valamint Ferenczy Noémi biblikus témákhoz való vonzódása egyértelművé teszik a szakrális asszociációt: Mária és a gyermek Jézus alakja elevenedik meg előttünk. Ferenczy Noémi rá jellemző módon

az egyszerűségben rejti a csodát,

a néhány színfoltból és egyszerű formából álló kép egy világot jelent, az anya és a gyermek egymáshoz forduló mozdulata, a nő finom vonásai és gondoskodó kéztartása telve van intimitással, végtelen szeretettel és nyugalommal.

Korniss Péter: Anya és bubája 1973, brómezüst zselatin nagyítás, 60×46 cm, Várfok Galéria

Ferenczy Noémi alkotása megidézhet bennünk egy másik hasonlóan szép és intim képet, Korniss Péter Anya és Bubája című alkotását. Ez az 1973-as kép Korniss Péter életművének az egyik legemblematikusabb, legtöbb lírai érzelemmel átitatott műve.

Bővebben a teljes Bálint Anna sorozatról itt írtunk.

Bár itt anya és gyermeke kifelé tekint a képből, ugyanúgy szerepet kap a kéz, az érintés és a gyöngédség. Gyönyörű, ahogy a két fej összeér és a nézővel felvett szemkontaktussal még közelebb kerülünk az alakokhoz, részeseivé válunk meghitt kapcsolatuknak. Korniss Péter számára kezdetektől fogva fontos volt, hogy képein ne modellek, hanem

valódi emberek jelenjenek meg,

ezért folyamatosan arra törekedett, hogy megismerje művei szereplőit. A köztük kialakult bensőséges kapcsolat, nagyon sokszor barátság az, ami Korniss képeinek belső erejét adja! Fotográfiáiban mindig ott a szív és a lélek, amely átsugárzik az alakokon, halhatatlanná teszi őket, olyan érzést keltve bennünk, mintha saját családtagjaink portréit látnánk.


Françoise Gilot, Marie Laurencin, Nemes Anna és Korniss Péter művei megtekinthetők a Rendkívüli művek, rendkívüli időkben című kiállításon 2020. június 25. és július 25. között a Várfok Galériában.

A tárlat kedd-szombat 11 és 18 óra között ingyenesen látogatható a Várfok Galériában (1012 Budapest, Várfok utca 11.)

Promóció

- hirdetés -

Olvassa és hallgassa a Papagenót mobilon is!

- hirdetés -
X
X