Szokolay Sándor szólóhegedűre írt Szonátája korai kompozíció. Az ifjú alkotó 1956-ban, a Zeneakadémia végzős hallgatójaként díjat nyert a varsói Wieniawski Zeneszerző Versenyen, és a szólószonáta megírására ezek az élmények inspirálták. A mű első tétele a díjkiosztó ünnepség után, még Varsóban elkészült.
A mű ajánlása Simor András hegedűművésznek szól. Egy évvel később az alkotó és előadó a Szólószonátával nyerte el a Moszkvai VIT nagydíját. 1957. augusztus 10-én Szokolay levélben értesítette szüleit sikeréről.
„A moszkvai VIT nemzetközi zeneszerzői versenyén a Szólószonátám hegedűre I. díjat, aranyérmet nyert!!! Ehhez nem tudok többet mondani… Először bőgtem… De még most sem vagyok észnél. A pályázók száma több mint négyszáz!
A zsűri elnöke Sosztakovics volt!
A tagok: Vladigerov, Alan Bush, Carlo Zecchi, Kabalevszkij, Eisler stb. Sosztakovics és Hacsaturján állítólag kétszer meghallgatta, és egészen odavolt tőle. Már az elődöntőben első díjat jósoltak neki. Ez eddig a legnagyobb sikerem. Két év alatt négy díj! Augusztus 8-án volt a díjkiosztás. Szovjet részről: Ojsztrah, Richter, Gilelsz, Sosztakovics, Hacsaturján, Kabalevszkij is ott volt. Simor András a Szólószonátámat több színházi hangversenyen játssza. Egy estén pedig a saját darabjaimat zongorázom. A koncerteken őrületes tömeg van.”
A három tételes Szonáta a gyors-lassú-gyors hagyományos formára épül: 1. Allegro con brio, 2. Adagio, 3. Allegro molto vivace
Az első tétel akkordikus világa két forrásból merít. Egyrészt a barokk hangszerkezelésből, másrészt a bartóki disszonanciából. A szonátaforma keretein belül szekundok, szeptimák, bővített kvartok keltenek feszültséget. A lassú tételben egy motívum széles ívű kifejlesztése kupolaszerű formában építkezik hangköztágításokkal, felépítéssel és lebontással. A Szonáta harmadik tétele capriccio-szerű, virtuóz rondóforma. A visszatérései mindig variáltak, az előbbi tételek harmónia és dallamvilága új zenei szövetben tér vissza. A tételt a kompozíció nyitóakkordjának konszonánssá szelídült harmóniája zárja.
Kelemen Barnabás karizmatikus előadásában a feszültségek végsőkig feszített intenzitása érzékletes kifejezése az ifjú komponistára jellemző megállíthatatlan lendületnek és alkotói hevületnek. A következő 10 évben ez az út vezetett a Tűz Márciusa, Istár pokoljárása, majd a Vérnász opera sikeréhez.