Papageno Radio

- hirdetés -

- hirdetés -

- hirdetés -

- hirdetés -

Címlap „Félretettem az egómat, és helyébe lépett az irgalom” - Interjú Gurubi Ágnessel

„Félretettem az egómat, és helyébe lépett az irgalom” – Interjú Gurubi Ágnessel

Az elsőkönyves Gurubi Ágnesnek augusztus 15-én jelenik meg Szív utca című regénye, ami hetek óta dobogós helyen szerepel a Bookline előjegyzési sikerlistáján. A kötet egyáltalán nem csak azért kedves a szívünknek, mert kollégánk, a Papageno magazin felelős szerkesztője írta.

– Néhány hónapja, egy körülbelül 2,5 órás repülőúton egyhuzamban olvastam el a Szív utcát. Sírtam, nevettem, azt gondoltam, hogy ez jó. Kerestem, hogy mi az, ami annyira megfogott benne. Bátorság és irgalom. Ez a két szó jutott eszembe.

– Remélem, hogy érződik a könyvön a megbocsátás, a feloldozás, a szeretet. A főhős, Anna, megküzd a felnőtté válással, sok mindenért haragszik a szüleire, de egy idő után az élet arra tanítja meg, hogy muszáj saját magáért felelősséget vállalnia. Bátorság… Több visszajelzést kaptam, hogy mennyire bátor vagyok, hogy megírtam a Szív utcát. Először nem értettem, miről beszélnek. Olyan, mintha részemről ez nem is egy döntés lett volna (elgondolkodik), hanem az ösztönénem felülkerekedése a felettes énemen. Írás közben félretettem az egómat, és helyébe lépett az irgalom. Azt hiszem, ezért tudtam megírni ezt a történetet.

– Garaczi László volt az első író, akinek megmutattál néhány részletet a készülő regényből.

– Lacinak szeretem a humorát és a szövegeit. Húsz éve ismerem, jóban vagyunk. Tudtam, hogy el fogja olvasni, amit küldtem, és azt, hogy mivel elképesztően melegszívű ember, ha kritikával is illet, nem fog a földbe döngölni. Gyorsan reagált. Egy hosszabb üzenetben írta meg – amit később nagyon sokszor elolvastam –, hogy mire figyeljek írás közben. Jelezte, hogy nyelvileg szinte tökéletes a szöveg, de sok a „tragizálás”, az önreflexió, ezeket felejtsem el, és szikár, pontos prózát írjak minden elemében.

Gurubi Ágnes – fotó: Toepler Szonja

– Így is lett, emellett pedig szép íve, jó ritmikája van a Szív utcának, néhol kimondottan filmszerű – nem lenne nehéz összerakni belőle egy forgatókönyvet.

– Olyan volt az írás, mint egy hullámzás. Miközben írtam, hallottam a lüktetést (szívdobbanáshoz hasonló ritmust üt az asztalon), láttam a színeket, képeket, szereplőket, egy mozi ment a fejemben. Valószínűleg innen a filmszerűség. Az ívesség a szerkesztői múltamnak köszönhető: 1999-től 2005-ig a Magyar Rádió Irodalmi Osztályán dolgoztam. Ott tanultam meg, hogy nem mindegy, melyik kérdés mikor hangzik el. Hogy fontos: a műsornak, az interjúknak legyen valamiféle íve.

– A fejezeteket dalszövegek nyitják meg: Biorobot: Csipogó, Elefánt: Zúzmarás, Dóry József: Csak még egyszer tudnék hazamenni, Jeff Buckley: Halleluja stb. Ezzel a megoldással például Kornis Mihály – aki szintén olvasta a kéziratot – nem értett egyet.

– Kornis Mihálynak nagy szerepe van abban, hogy letisztult a Szív utca szövege. Hatására mondatokat húztam ki, megszabadítottam sorokat a túlzott önreflexiótól. „Az élet szenvedés, de kinek nem, Kisnagysád?” – hogy őt idézzem. A dalrészletekről az volt a véleménye, hogy méltatlanok a szöveghez, nem hagyhatom őket benne a regényben. Én viszont ragaszkodtam hozzájuk. Rádiós hasonlattal élve: olyan, mintha több sáv lenne a könyvben, az egyiken ezek a dalok futnak. Ilyenkor tulajdonképpen a főszereplő kamasz lányának, Zsófinak a hangját halljuk.

– Egy másik „sáv” a történetben a felmenőké. 1881-ben Avas-Felsőfalun megszületett Hirsch Róza, a főhős ükanyja.

– A történelmi események, lábjegyzetelt részek valóságosak. A saját családfám kutatásakor ismertem meg például a Városmajor utcai vérengzés történetét, amikor a Bíró Dániel Kórházban százötven embert végeznek ki a nyilasok. Óriási segítséget nyújtott Zoltán Gábor, az Orgia című könyv írója, a saját, erről szóló jegyezeteit, kutatásait is megosztotta velem.

Gurubi Ágnes: Szív utca / Borítóterv: Hrapka Tibor

– „E könyvnek, amit az olvasó, remélem, szükségképpen magához szorít, minden sora zsidó, a szó létezésszakmai, tehát metafizikai értelmében. És, amint azt, többek között Sir David O’Clocktól, oly jól tudjuk, valójában zsidók vagyunk, mint mindenki” – írja Németh Gábor a Szív utcáról. Mi volt az első gondolatod, amikor elolvastad?

– Az, hogy imádom Németh Gábort (nevet). Ahogy ír, ahogy gondolkodik. Sok évvel ezelőtt a Magyar Rádióban keddenként voltak az értekezletek. Egyszer Gábor is ott ült Bán Magda szobájában, a vágóasztal melletti fotelben. Akkoriban jelent meg a Zsidó vagy? című regénye. Nem emlékszem már, hogy kiről volt szó, de valaki megjegyezte: „Tudjátok, hogy ő is rádiós volt?” Mire Gábor: „Valahol a szívünk mélyén mindannyian rádiósok vagyunk.” Amikor elolvastam az ajánlóját, ez a jelenet jutott eszembe, és hangosan felröhögtem. Azt gondoltam, hogy amit írt, az telitalálat. Szeretem Gábor szövegeiben, hogy sokszor el kell őket olvasni. Sosem gondoltam volna, hogy egy lapon említődöm Najmányi Lászlóval (az ő álneve Sir David O’Clock), Tandorival….

– …Sőt, azt sem, hogy írni fogsz.

– Vannak kamaszkori verseim, de botrányosak, nem merném megmutatni őket senkinek (nevet). Nemrég volt egy érdekes élményem. Elolvastam Krusovszky Dénesnek – akivel soha nem találkoztam, semmit nem tudunk egymásról – az Akik már nem leszünk sosem című könyvét. Az utolsó oldalakon majdnem ugyanazzal a szóhasználattal megfogalmazott valamit, amit én is a könyvemben. Leül, ott vannak előtte a fényképek, és mint egy halászháló, kiterül előtte a múlt, és látja az összefüggéseket. Ezt én is számtalanszor megéltem az írás során. Aztán ott van a futás, ami az én könyvemben is szimbolikus dolog. Futás közben jöttek az aha-élmények. Gondolkoztam szereplőkön, megvilágosodtam, hazajöttem és írtam. Másnap elolvastam, és nem emlékeztem azokra a mondatokra, amiket leírtam. Mindig azt gondoltam, hogy én olvasó vagyok, az írás velem nem történhet meg. De most már az az érzésem, hogy bárkivel meg tud történni, ha eléggé erős vágy van benne, és hagyja, hogy ez a felszínre törjön.

– Milyen a jó regény?

– Én a történetmesélést szeretem. Ha magamra ismerek, ha valamivel azonosulni tudok. Körülbelül húsz éve egy Pécsre menő InterCity-n utaztam, és Paul Auster Mr.Vertigo című könyvét olvastam. Ültem, és potyogtak a könnyeim. Azt a regényt szeretem, amelyik elsodor.

Nagybetűs könyvek Gurubi Ágnes könyvtárából:

 

Németh László: Iszony

Paul Auster: Mr. Vertigo

Umberto Eco: A Foucault-inga

Dosztojevszkij: A Karamazov testvérek

Joyce Maynard: Otthon a világban

Donna Tartt: Az aranypinty

– Érzékletesen írsz a parentifikációról, az ébredő női szexualitásról, férfiakról, akik sokat hibáznak, ennek ellenére nagyon is szerethetőek. Tagadhatatlan, hogy egy olyan ember írása a Szív utca, aki már sokat megtanult önmagáról.

– Egyetértek Háy Jánossal, akitől nemrég azt olvastam, hogy ahhoz, hogy hitelesen tudjunk ábrázolni egy karaktert, át kell látnunk, hogy önmagunkban és a környezetünkben milyen személyiségjegyek vannak. Tízéves önismereti múltam van, a saját valóságomból merítkeztem az írás során, de fontos, hogy a Szív utca nem önéletrajz vagy napló. Sok történetet ismertem meg például, amikor pszichodráma csoportokba jártam, ezek nem az én történeteim, de hatottak rám, átfolytak rajtam.

– Orvos-Tóth Noémi ajánlóját olvashatjuk a borítón. Az Örökölt sors lényege, hogy őseink traumái tovább élnek bennünk, ezeknek megértése és feldolgozása nélkül nem érthetjük meg önmagunkat igazán. A Szív utcában – többek között – egy transzgenerációs oldás történik.

– Már körülbelül a háromnegyedével kész voltam a regénynek, amikor a pszichoforyou.hu felkért, hogy készítsek egy interjút Orvos-Tóth Noémivel. Miközben beszélgettünk, szóba jött a Szív utca, amin akkor már fél éve dolgoztam. Ott ültünk, ő is bőgött, én is, fantasztikus találkozás volt. Attól kezdve figyelemmel kísérte a munkámat, üzeneteket váltottunk – mire befejeztem, egyértelmű volt, hogy ő fogja írni az ajánlót a könyvhöz.

Mikor engedted el azt az elképzelésedet, hogy férfi szerkessze a könyvedet, és egyáltalán: miért ragaszkodtál olyan sokáig ehhez?

– Úgy voltam vele, hogy ez a könyv a nőkről szól és egy nő írja, ide igenis kell egy férfi (elgondolkodik). Talán megerősítésre, elismerésre vágytam? Először egy kis kiadóval dolgoztam, akikkel végül nem jutottunk dűlőre, és néhány hónappal a tervezett megjelenés előtt ott álltam szerkesztő nélkül. Elküldtem a kéziratot Mészáros Sándornak is a Kalligram Kiadóhoz, aki már hónapokkal azelőtt jelezte, hogy érdekli a Szív utca. Egy héten belül válaszolt, hogy Toldi Veronika elolvasta, igen jó véleménnyel van róla, és menjek be, beszéljük meg a kiadás részleteit. Így került végül egy férfi a Szív utca mellé, a kiadó személyében, Veronika pedig a szerkesztőm lett. Szerinte minden író műve olyan, mint egy újszülött gyerek. Lehet kritizálni, de nem mindegy, hogy milyen stílusban, milyen módon. Elképesztően embertelen dolog meggyalázni valakinek a szövegét. Veronikában ennek még a csírája sem volt meg.

Gurubi Ágnes és Rajkó Anna – fotó: Szabó László

– Mindenben egyetértettetek?

– Egyetlen dologban nem (nagyot nevet). Az egyik fejezetben Anna almás pitét süt az édesapjával. Veronika a recepthez odaírta, hogy valami nem stimmel az összetevőkkel. De aztán elfogadta, hogy én azt a receptet ismerem, annak kell bekerülnie a könyvbe.

A Bookline előjegyzési sikerlistáján nagyon hamar előkelő helyre került a Szív utca. Minek tulajdonítod a nagy érdeklődést?

– Több összetevősnek gondolom. A családfám kutatásakor Frauenhoffer György barátom biztatására gyűjtést szerveztem egy közösségi adományozó oldalon. Többen jelezték, hogy szurkolnak: ha már az ő álmuk nem jött össze, akkor az enyém sikerüljön. Úgy érezték, hogy hozzá kell járulniuk ehhez. Sokan a bevezetőt elolvasva érezték úgy, hogy róluk szól a törénet, várják a folytatást. És volt három olyan önzetlen és fantasztikus nő is, akik saját hírnevüket felhasználva támogattak engem. Orvos-Tóth Noémi, Péterfy-Novák Éva és Spitzer Gyöngyi. Nekik is sokat köszönhetek.

– Hogyan éled meg a sikert?

– A Veronica kettős élete című film jut az eszembe. Mintha lenne egy élet, amit egy filmen nézek, ami nem velem történik – van egy nő, aki megír egy könyvet, felkerül a sikerlistákra, és egy fantasztikus álom beteljesül, és vagyok én, aki kijövök a kertbe, leszedem a paradicsomot, megfőzöm az ebédet és beszélgetek a gyerekeimmel. Mintha ez a kettő nem érne össze. Mintha nem is velem történne mindez.

– Motoszkál a fejedben egy újabb történet?

– 15 000 karakter van már belőle. A munkacíme Klára másik élete. Egyetlen nő, mindenki más férfi (felsóhajt). Nem tudom, mi lesz belőle.

Promóció

Olvassa és hallgassa a Papagenót mobilon is!

X
X