Rembrandttól (június 8.) Bridget Riley-ig (július 17.) jó pár művész kiemelkedő munkáira hívtuk már itt fel a figyelmet az elmúlt hetekben a Senki többet? blogban a Sotheby’s július 28-ra tervezett nagy londoni árverésének kínálatából. Most, egy héttel az esemény előtt még egy olyan vásznat mutatunk be, amelyikért alighanem komoly verseny fog majd zajlani a gyűjtők között.
- hirdetés -

A brit festő Francis Bacon (1909–1992) is többször szerepelt már ezeken a hasábokon, ami igazán nem meglepő, hiszen ma ő az egyik legjobban keresett és így az egyik legsikeresebben is szereplő művész a világ műtárgypiacán. Eddig huszonkét munkája kelt el 30 millió dollárnál magasabb áron árveréseken – ennél többször csak Pablo Picasso és Andy Warhol neve fordul elő ebben az ár-magasságban –, és idén is eddig az ő egyik munkáját adták el a legdrágábban (erről március 14-én, majd július 1-jén írtunk ugyanitt).
Most a Sotheby’snél egy olyan festményét fogják árverezni, amelyik eddig még soha nem szerepelt aukción. Az 1986-ban festett Portrait of John Edwards (John Edwards portréja) című vászonnak eddig mindössze két tulajdonosa volt: az első 1987-ben a Marlborough Galleryben vásárolta meg a képet, majd valamikor eladta azt egy chicagói műgyűjtőnek, aki most áruba bocsátja. A ház előzetesen 12–18 millió fontra (15,1–22,6 millió dollár; 4,644–6,966 milliárd forint) becsüli a művet.

Francis Bacon: John Edwards portréja – forrás: Sotheby’s
A képen (persze Bacon stílusában, tehát a figurális és az absztrakt ábrázolás határmezsgyéjén táncolóan megfestve) látható férfi, John Edwards (1949–2003) 1974-től volt a festő barátja, társa és múzsája, akiről legalább harminc festményt készített. Ezek közül a Three Studies for a Portrait of John Edwards (Három tanulmány John Edwards portréjához) című 1984-es triptichont 2014 májusában a Christie’s New York-i aukcióján 80.805.000 dollárért (17,886 milliárd forint) vette meg valaki (ugyanez a festmény 2001 februárjában a Christie’s londoni árverésén 3.083.750 fontért – 4.497.885 dollár – cserélt gazdát).

Francis Bacon: Három tanulmány John Edwards portréjához – forrás: Christie’s
Ez az összeg azonban még mindig messze elmarad Bacon jelenlegi legdrágábban elkelt munkája árától. A Three Studies of Lucian Freud (Három tanulmány Lucian Freudról) című, ugyancsak három festményből álló 1964-es, Bacon korábbi barátját megörökítő triptichonért 2013 novemberében a Christie’s New York-i árverésén 142.405.000 millió dollárt (31,7 milliárd forint) adott Elaine Wynn (1942) milliárdos amerikai üzletasszony és műgyűjtő (miközben ezt a munkát 1967-ben potom 2850 dollárért lehetett megvenni).
Ami viszont Bacon „szóló-munkáit” (vagyis nem a három képekből álló triptichonjait) illeti, ott a legtöbbet eddig a Portrait of George Dyer Talking (George Dyer portréja beszéd közben) című 1966-os vászonért adták. A festő legnagyobb szerelmét ábrázoló egyik képéért 2014 februárjában a Christie’s londoni árverésén 42.194.500 fontot (70.042.870 dollár; 15,9 milliárd forint) fizetett a licitek nyertese (ez a festmény 2000-ben a Christie’s New York-i árverésén 6,6 millió dollárért kelt el, és akkor ez volt a szerző árverési rekordja).

Francis Bacon: George Dyer portréja beszéd közben – forrás: Christie’s
Francis Bacon 1992-ban, 82 éves korában hunyt el egy szívrohamban Madridban. Teljes hagyatéka utolsó társára, Edwardsra szállt. Ő pedig Bacon utolsó, több mint három évtizeden át használt londoni műtermét úgy, ahogy volt, a dublini Hugh Lane Gallerynek adományozta, akik a teljes anyagot – az eredeti padlótól és ajtóktól a polcokon és bútorokon át az ott talált száz összehasogatott festővászonig, a könyvekig, a mintegy másfélezer fotóig és az ecsetekig – a festő szülővárosába szállították, és ott tíz restaurátor három évi munkájával pontosan rekonstruálták, és mindenki által látogathatóvá tették.

Francis Bacon rekonstruált műterme a dublini Hugh Lane Galleryben – forrás: Wikimedia
Így aztán most bárki megtekintheti, hogy ezek a ma már ennyire drága képek hol, pontosabban milyen körülmények között születtek.