Mariss Jansonsnak sem az élete, sem a pályafutása nem indult könnyen, hiszen 1943-ban éppenséggel bujkálás közepette jött a világra, miután anyja, a zsidó származású szoprán, Iraida Jansone megszökött a német megszállás alatt álló Riga gettójából. A huszonéves dirigenspalánta karrierjének meglódulását azután már egy másik totalitárius rendszer, a szovjet nehezítette meg, megakadályozva, hogy Jansons Herbert von Karajan asszisztense lehessen a Berlini Filharmonikusoknál. A Potré következő adásában, július 6-án 15 órától az utóbbi idők egyik legkiválóbb dirigensére emlékezünk. Az adás ismétlése szerdán 22, pénteken 14 órától hallható.

A kezdetektől fogva kivételesen elmélyült művész a Leningrádi Filharmonikusoknál, apja mellett kapott először segédkarmesteri állást, nemzetközi karrierje pedig úgy istenigazából csak akkor vett lendületet, amikor 1979-ben átvette az Oslói Filharmonikusok irányítását. Egészen az ezredfordulóig állt a norvég zenekar élén, amellyel együttműködve nemcsak mára már legendásnak számító Csajkovszkij- és Bartók-ciklusokat teljesített, de az oslóiakkal mutatta meg először ország-világ előtt, hogy mire is képes zenekarnevelőként és kommunikátorként.

Ám mivel nem csupán átvitt értelemben szívügye a zene, Jansonsnak már ekkor, ötvenes éveiben lassítania kellett, miután 1996-ban egy oslói Bohémélet-előadás utolsó perceiben súlyos szívroham érte. Mégis, a komoly egészségügyi problémák és a kényszerűen visszavett tempó ellenére, a lett kozmopolita tekintélye és ázsiója egyre csak nőtt az ezredfordulót követő években. Méghozzá nem fotogén reklámnagyságként vagy a zenén kívüli nemes ügyek rendkívüli és meghatalmazott nagykövete gyanánt, hanem mint a karmesterek karmestere. Jansons 77 éves korában szenpétervári otthonában hunyt el.