Papageno Radio
- hirdetés -
Címlap Musical készül egy legendás Leonardo-festmény történetéről

Musical készül egy legendás Leonardo-festmény történetéről

Papageno Fanfár
Iratkozzon fel hírlevelünkre és hetente elküldjük Önnek a világ legfontosabb kulturális híreit!

Olyan már volt, hogy egy híres festő életéből regény és/vagy film készült, még olyan is, hogy színdarab, sőt olyan is, hogy egyetlen kép elkészülésének történetét vitték vászonra (Leány gyöngy fülbevalóval, 2003), olyan azonban, hogy egy festmény műkereskedelmi sikeréből szülessen musical, olyan még nem. Eddig.

A 2012-ben alapított, New York-i székhelyű Caiola Productions színházi- és filmprodukciós befektetési vállalat (amelyik eddig öt Tony-díjat nyert az általa létrehozott előadásokkal) bejelentette, hogy elkezdik egy új musical megírásának munkálatait.

A zenés színpadi darab cselekménye a világ ma legdrágább műalkotása, a 2017. november 15-én New Yorkban a Christie’s árverésén 450.312.500 dollárért (119,462 milliárd forint) eladott Leonardo-kép, a Salvator Mundi történetének „arra az időszakára fókuszál, amikor a 2005-ben még csak 1100 dollárért megvásárolt, besötétedett, össze-vissza karcolt festményből világszenzációt hozó remekmű született”.

A projekt levezénylője a nyolcvanhat éves, kilencszeres Tony-díjas producer, Emanuel „Manny” Azenberg, a szövegkönyv megírását pedig a szintén rutinos színpadi szerzőnek és zenei szerkesztőnek számító Deborah Grace Winerre bízzák. A bejelentés szerint a szövegkönyv 2021 tavaszára készülhet el, a bemutatót 2022-re tervezik. (Érdekes módon arról, hogy a zenét ki fogja írni, vagy honnan-miből lesz összeállítva, egyelőre semmit nem nyilatkoztak.) Mindenesetre – mintegy innen is segítve a szerző munkáját – itt és most röviden összefoglaljuk a kép valóban regényes történetét.

A majdani musical drámai csúcspontja: a kép leütésének pillanata – forrás: Christie’s

Az 1500 körül befejezett, a megváltó Krisztust kezében egy üveggömbbel megörökítő festmény minden bizonnyal XII. Lajos (1462–1515) francia király részére készült, és 1625-ben került Párizsból Londonba, amikor Bourbon Henrietta Mária (1609–1669) francia királyi hercegnő feleségül ment I. Károlyhoz (1600–1649), Anglia és Skócia királyához.

Károly halála után először ugyan egy az uralkodó korábbi 30 fontnyi tartozásának kiegyenlítése fejében odaajándékozták valakinek a képet, ám az hamarosan mégis visszakerült a királyi gyűjteménybe, ahol egészen 1763-ig őrizték. Ekkor valamilyen, ma már kideríthetetlen okból elkerült a királyi udvarból, és mintegy másfél évszázadra nyoma veszett.

Ide kapcsolódik:
„Bizonyítani tudom, hogy a festmény nem Leonardo da Vinci alkotása”

A 19. század végén a festmény – amely ekkor már nagyon rossz állapotban volt, és „javítások” címén többször át is festették – Sir Frederick Lucas Cook (1844–1920) magángyűjteményében bukkant fel. Tancred Borenius (1885–1948) művészettörténész a kollekció itáliai műveinek katalogizálása során „Ismeretlen festő Boltraffio után” készített munkájaként határozta meg. Ebből a gyűjteményből került 1958 júniusában a kép a Sotheby’s londoni árverésére, ahol a ház szakértői Giovanni Antonio Boltraffio (1466/1467–1516), Leonardo műhelyének egyik tagja alkotásaként közölték a katalógusban, és így 45 fontot (akkori árfolyamon átszámolva nagyjából 60 dollár) fizetett érte egy Minnie Stanfill Kuntz nevű amerikai hölgy, aki gyakran utazgatott Európában, és szívesen vásárolt mindenféle régiségeket. A hölgy a képet Amerikába vitte, louisianai otthonába, ahonnan 1987-es halála után unokaöccséhez, Basil Clovis Hendry Sr. fémkereskedőhöz került.

A kép, ahogyan Modestinihez került – forrás: salvatormundirevisited.com

Ben Lewis újságíró, aki könyvet is írt a festmény kalandos történetéről, megtalálta az idősebb Hendry fiát, Basil Hendry Jr-t a louisianai Baton Rouge-ban, aki az apjától megörökölte a képet. Hendry azt mesélte Lewisnak, hogy a Christie’s egy szakértője 2005-ben járt apja házában, és megvizsgálta „a Krisztust”, de elutasította, hogy bevegyék aukcióra, mert szerinte a festmény értéktelen. (Lewis beszélt a Christie’s-zel is, akik viszont azt mondták, hogy nincs olyan alkalmazottjuk, aki megerősítené, hogy ez a látogatás valóban megtörtént volna.)

A kép így egy kis helyi aukciósházhoz került, amelyik azonban éppen csődbe ment, így kiárusította a készletét. Itt figyelt fel rá egy éles szemű műkereskedőkből álló csapat, Warren Adelson, az Adelson Galériák elnöke, Robert Simon, a New York-i Robert Simon Fine Art galéria vezetője és Alexander Parish független New York-i műkereskedő, akik hárman együtt meg is vásárolták a festményt, állítólag 1175 dollárért (de később a kép hitelességének növelése érdekében azt állították, hogy „mintegy 10.000 dollárt” fizettek érte).

A három vevő a rossz állapotban lévő képet 2007-ben átadta Dianne Dwyer Modestininek, aki korábban évekig a The Metropolitan Museum of Art vezető restaurátora volt, ma pedig szabadúszó New York-i sztár-restaurátor, a New York-i Egyetemen működő Conservation Center of the Institute of Fine Arts (a Szépművészeti Intézet Restaurátor Központjának) professzora. Modestini három évig dolgozott a képen (munkájáról 2014-ben egy könyvet is kiadott), a végeredményt pedig a három tulajdonos 2011-ben megmutatta a londoni National Gallery szakértőinek, akik éppen egy nagy Leonardo-kiállítást terveztek.

A kép korábbi, átfestett állapota – forrás: salvatormundirevisited.com

A Luke Syson, a galéria 1600-as évek olasz festményeinek szakértője, a Leonardo-kiállítás kurátora által vezetett öttagú bizottság abban egyetértett, hogy a képen Leonardo is biztosan dolgozott, de abban is, hogy például az arc az idők során annyira megsérült, és „javítás” címén olyan sokan nyúltak már hozzá, hogy arról ma már nem lehet megállapítani, hogy ki festette. Végül is azonban az ő döntésük nyomán a kép mégiscsak Leonardo saját kezű alkotásaként kerül be a kiállításba, ahol hatalmas sikert aratott.

A tárlat bezárása után, 2013 májusában a képet birtokló három fős „konzorcium” egy a Sotheby’s által szervezett privát aukción áruba bocsátotta a képet, amelyet ott, akkor 80 millió dollárért Yves Bouvier svájci műkereskedő vett meg, aki 24 órával később tovább is adta azt Dmitrij Ribolovljev orosz származású, Monacóban élő milliárdos műgyűjtőnek. Az ő vagyonát a Forbes akkor 7,3 milliárd dollárra becsülte (többek között az övé az AS Monaco futballklub is). Bouvier Ribolovljevtől 127,5 millió dollárt kért a festményért. (Amikor Ribolovljev nem sokkal később megtudta, hogy Bouvier mennyiért szerezte meg a képet, a jelentős árkülönbözet miatt jogtalan haszonszerzés címén pert indított ellene és a szerinte őt segítő Sotheby’s ellen; ezt a pert azonban azóta elvesztette.)

Ide kapcsolódik:
Abu-Dzabiban állítják ki Leonardo da Vinci Krisztus-portréját

2017-ben aztán az orosz beadta a Salvator Mundit a Christie’s árverésére. A kép kikiáltási ára 70 millió dollár volt, eleinte többen is harcba szálltak érte, ám hamarosan már csak két telefonos licitáló maradt versenyben. Az egyik telefonban – mint utóbb kiderült – Bader bin Abdullah bin Mohammed bin Farhan Al Saud herceg (később ő lett Szaúd-Arábia kulturális minisztere) emelte a téteket, és végül ő mondta be a győztes 400 millió dolláros leütési árat. Ezután találgatások sora látott napvilágot.

Az egyik szerint Bader csak megbízásból telefonált, a valódi vevő Mohammed bin Salman bin Abdulaziz Al Saud koronaherceg, szaúdi trónörökös, az ország tényleges vezetője, akinek Bader régi bizalmasa. Egy másik feltételezés szerint a vevő az Egyesült Arab Emírségek Kulturális és Idegenforgalmi Minisztériuma lett volna, és a festmény az éppen az árverés előtt néhány nappal az Egyesült Arab Emírségek fővárosában megnyílt Louvre Abu Dhabiban lesz látható. (Ezt egyébként hivatalosan is bejelentették.) Volt aztán olyan feltételezés is, hogy a képet valóban a szaúdi koronaherceg vette meg, ám bizonyos politikai támogatásért cserébe odaadja azt a Louvre Abu Dhabinak.

Persze arról is sok találgatás folyt, hogy vajon ki lehetett a másik telefonban licitáló. Sokan arra tippeltek, hogy a kínai Liu Ji-csien, aki az elmúlt években valóban több nagyon drága műtárgyat vásárolt meg, hogy azokat új saját sanghaji múzeumában helyezze el, de a taxisofőrből lett milliárdos ezt a feltételezést nyilvánosan tagadta. Mások szerint a szaúdi licitáló azért emelte folyamatosan az árat, mert azt hitte, hogy a másik telefonban a katari uralkodócsalád képviselője alkuszik a képre (valóban ők is sok nagyon drága festményt vásároltak össze az elmúlt években), és semmiképpen nem akarta, hogy ők szerezzék meg (Szaúd-Arábia és Katar között sok konfliktus van).

Leonardo da Vinci: Salvator Mundi – forrás: Christie’s

Ezek persze csak találgatások – ami biztos, hogy az árverés óta a kép szőrén szálán eltűnt, azóta nyilvánosan senki nem látta. Nem került a Louvre Abu Dhabiba, és a párizsi Louvre is hiába kérte kölcsön nagy Leonardo-kiállítására a szaúdi trónörököstől. Aki viszont – megint csak egyes információk szerint – megkereste a kairói Al-Azhar Egyetem teológiai karát, és megkérdezte, hogy milyen vallási megítélés alá esik, ha ő muzulmán létére egy keresztény témájú festményt birtokol. Az iszlám vallás tudósai pedig amellett foglaltak állást, hogy ez megkérdőjelezi az uralkodó igazhitét. Szaúd-Arábiában az emberábrázolás amúgy is kényes téma, pláne ha egy a keresztény vallással kapcsolatos képről van szó: ha ugyanis Jézus próféta, akkor elvileg lehet ábrázolni, de ha Isten, akkor tilos.

Feltételezések szerint a festmény ma a koronaherceg egyik jachtján lehet, és csak remélhetjük – bár egyesek ezt sem zárják ki –, hogy nem semmisítették meg. Szóval lesz miről énekelni az új musicalben.

Promóció

- hirdetés -

Olvassa és hallgassa a Papagenót mobilon is!

X
X