Ebben a házban született és nevelkedett Kun Imre, a legendás hangversenyrendező, aki Szigeti Józsefet, Carelli Gábort, Ernster Dezsőt is barátjának tudhatta, és olyan muzsikusokat hozott el Magyarországra, mint Pablo Casals.
Szülei pedagógusok voltak. Négy fiúgyermekük közül Imre a második volt a családban,1892. június 27-én született. Édesapja szép kort megérve 1943-ban hunyt el, míg 80 éves édesanyját és legfiatalabb öccsét Auschwitzba hurcolták; az ő nevük is ott olvasható a bajai zsinagóga udvarán létesített emlékművön.
Kun Imre a helyi izraelita népiskola elvégzése után tanulmányait 1902 őszétől 1910-ig a ciszterci gimnáziumban folytatta. Közepes rendű tanuló volt, de a zene már akkor érdekelte, maga is jól zongorázott. Egy felsőfokú kereskedelmi tanfolyam elvégzése után a fővárosban banktisztviselői pályára lépett. Közben foglalkozott újságírással, majd hangversenyrendezéssel kezdett kísérletezni. Első koncertjét még hályogkovács módjára rendezte éppen Baján, 1917 őszén. Később megírta, mekkora hibát követett el: Palló Imrét a plakáton tenoristának minősítette… 1919 szeptemberében a fővárosi Scala Hangversenyiroda titkára lett, s hamarosan egy földijével létrehozta a Koncert Hangversenyirodát. Megnősült, gyermekei születtek, s bekerült a hangversenyrendezés európai vérkeringésébe: alapító, majd elnökségi tagja lett a Zenei Versenyrendezők Nemzetközi Szövetségének. Az ő javaslatának eredményeképpen Budapesten tartották meg 1933-ban az első Liszt Ferencről elnevezett nemzetközi zongoraversenyt.
1944-ben mint oly sok emberen, rajta és gyermekein is a svéd követség segített, s megmenekültek a deportálástól. 1949-től az Állami Hangversenyirodát vezette, majd 1951 és 1957 között a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat művészeti titkára volt. A Magyar Rádióból ment nyugdíjba, ahol a műsorcsere rovat vezetője volt, s mellette a Budapesti Zenei Versenyek és Fesztiválok igazgatója maradt. Ebben a minőségében kulcsszerepet játszott az 1950-es, 1960-as évek budapesti jelentős zenei versenyeinek megrendezésében (Bartók Fesztivál és Zongoraverseny 1948, 2. Nemzetközi Liszt Ferenc Zongoraverseny 1956, Erkel Énekverseny 1960, Liszt–Bartók Zongoraverseny 1961, Casals Verseny 1963).
Egyik lánya így jellemezte: „Nagyon szerette a művészeteket, de tisztában volt azzal, hogy igazán nagy művész sohasem válhat belőle. Ezért
életét annak szentelte, hogy a művészetek és az emberek között teremtsen kapcsolatot.
Szenvedélyesen gyűjtött minden régi művészeti emléket. Tevékenységével vagyont sohasem gyűjtött, de számtalan jó barátot igen.”
Művelt, rokonszenves egyéniségével, jó szervezőképességgel és halk szóval munkálkodott fél évszázadnál több időt a zene szolgálatában. Társadalmi karriert is csinált, a művészvilág és a társaság kedvelt tagja lett. A legkiválóbb magyar művészeket ismertette meg a nagyvilággal, s Magyarországra hozta a század világnagyságait. Közülük többeket barátjának mondhatott: Szigeti Józsefet, Carelli Gábort, Ernster Dezsőt. Pablo Casals így jellemezte, kedves humorral:
„Hosszú éveken át Kun Imre intézte magyarországi vendégszerepléseimet, és neki köszönhetem, hogy mindig minden kitűnően ment; persze én sem játszottam nagyon rosszul.”
Nem csak legelső hangversenyét rendezte Baján, később is példamutatóan segítette szülővárosának zenei életét azzal, hogy számtalan híres művész szereplését tette lehetővé.
1977-ben, életének 87. évében hunyt el. A Farkasréti temetőben nyugszik.
Gazdag hagyatékát családja a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárának ajándékozta. Ezen a linken böngészgethetünk, hogy milyen kincseket rejt – több, mint 700 tétel! Személyét közelebbről is megismerhetjük 30 év művészek között címen két kiadásban is megjelent emlékirataiból.
Források:
Bajai arcképcsarnok. Baja, 1996
Kun Imre: 30 év művészek között: egy hangversenyrendező naplója. Bp. 1960, Zeneműkiadó
Gách Marianne: Kun Imre lakásán A vendégek az ünnepeltről. = Film Színház Muzsika 1973/29
Meixner Mihály: Kun Imre köszöntése. = Muzsika 1977/8