Papageno Radio
- hirdetés -
Címlap A klasszikus modern olasz filmművészet remekei

A klasszikus modern olasz filmművészet remekei

Papageno Fanfár
Iratkozzon fel hírlevelünkre és hetente elküldjük Önnek a világ legfontosabb kulturális híreit!

A 40-es évektől a film megújulásnak indul. A háború hatására az európai filmeseknek egyre kevesebb költségvetésből kell korrekt produkciókat összeállítani. A kiélezett társadalmi feszültségek következtében, egyre élesebben fordulnak az alkotók realista, a valós életre fókuszáló történetekhez. Hollywoodban is egyfajta elfordulás érzékelhető az addigi púderezett, meseszerű forgatókönyvektől, a film noir már egy jóval sötétebb, realisztikusabb talajról inspirálódik, mint a harmincas évek filmjei.

Előzmény: neorealizmus a 40-es, 50-es években

- hirdetés -

Az olasz film nem kíván tovább a mozi illúziókat keltő világával operálni, hanem provokatív, szokatlanul nyers témák felé orientálódik. Fontos újdonság, hogy leginkább a társadalom alsó rétegével, kiszolgáltatott, deviáns karakterekkel találkozhatunk. Ez persze nem jelenti azt, hogy eltűnnek a szórakoztató igényű közönségfilmek, de a súlypont a reformra kerül.

Az irányzat fő képviselői Roberto Rossellini, Luchino Visconti és Vittorio de Sica. Legfontosabb darabjai például: Róma nyílt város, Biciklitolvajok, Európa 51, vagy a késői Rocco és fivérei. Ide tartozik a Velencei Nemzetközi Filmfesztivál díjasa, Szőts István 1942-es filmje, az Emberek a havason is.

Megszállottság (1942)

A neorealizmussal a dramaturgiai megújulás olyan frissítéseket hoz, mint az autentikus helyszínen való forgatás, a gyakori külső jelenetek (utca, tér, tengerpart, stb.), amatőr, vagy gyermekszereplők alkalmazása. A cél – a stúdiórendszeren kívül – minél élesebb, realisztikusabb reprezentáció.

A tendenciához tartozik még, hogy az addig megszokott, kiszámítható, körülhatárolt történet egy epizodikus, töredékes elbeszélésmódra változik. Az irányzat első szakasza az 50-es évek közepétől csillapodik, enyhül. A mozi a nyers és kemény történelmi témák helyett az egyéni problémákra reflektál. Ez a tendencia már a modernista film felé mutat, amely éppen az 50-es évek második felében kezd kibontakozni.

Országúton (1954)
 

 Cabiria éjszakái (1957)

Tegnap, ma, holnap (1963)

Modernista filmek – a 60-as évek elején

Az 50-es évek második felében induló gazdasági fellendülést követően, egyre kevéssé akar szociális problémákkal, kollektív, történelmi traumákkal szembesülni a nagyérdemű a mozikban. Éppen ezért, a klasszikus modernista film (kb. 1955-1968 között) már az urbanizáció egyénre gyakorolt pszichológiai következményeit boncolgatja.

Legfőbb téma az elidegenedés, a kapcsolatok kiüresedése, az emberi lélek mechanizálódása a technikai forradalom érájában. Michelangelo Antonioni, Federico Fellini modernista művészfilmjei már az aszfaltdzsungel és a technikai vívmányok közt vergődő, kiüresedett, talajt vesztett figuráira reflektálnak.

Az édes élet (1960)

Az éjszaka (1961)

8 és ½ (1963)

A nagy művészfilmes reformkor idején azért a többség továbbra is a szórakoztató, kikapcsoló, azonban igényes és korrekt közönségfilmekre ült be legszívesebben. Ennek kitűnő példája Luciano Salce klasszikusa, a Narancsos kacsasült, Ugo Tognazzi és Monica Vitti főszereplésével.

Narancsos kacsasült (1975)

Promóció

- hirdetés -

Olvassa és hallgassa a Papagenót mobilon is!

- hirdetés -
X
X