Louis Armstrong legjobb felvételei a Portréban

Szerző:
- 2020. augusztus 3.

Louis Armstrong egész életét a muzsikának és a szórakoztatásnak szentelte, személye összefonódott a jazzel. Trombitajátéka, sajátos énekhangja, kedves személyisége, mély elkötelezettsége, stílusteremtő muzsikája a jazz történetének egyik legfontosabb figurájává tette. Erről ti is meggyőződhettek a Portré következő adásában, auguszus 3-án 15 órától. Az adás ismétlése szerdán 22, pénteken 14 órától hallható.

Louis Armstrong mielőtt megtanult volna trombitálni, New Orleans-i utcagyerek korában, többek közt azzal kereste a kenyerét, hogy kis társaival vokálkvartettet alakítva pénzért énekeltek. Már fiatalkorában is erősen reszelős hangja volt, olyannyira, hogy amikor felajánlotta Fletcher Hendersonnak, hogy a zenekar egyik felvételén énekelni is fog, a zenekarvezető mereven elzárkózott a gondolattól.

Satchmo (Louis Armstrong beceneve) csak saját együttese élén, a húszas évek második felében bontakozhatott ki énekesi szerepben. Miután 1929-ben Chicagóból New Yorkba költözött, a hangosfilm térhódításával már filmekben is látható lett, revükben és musicalekben lépett fel, meghódította Európát, a szólójazz úttörője lett, a szórakoztatóipar első fekete világsztárjává nőtte ki magát.

Megosztás

Ajánlott

Bejegyzések

PROMÓCIÓ

VEB 2023

Hírlevél

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

Hírlevél

Member of IMZ
ICMA logo
A nyomtatott Papageno magazin megjelenését támogatja:
NKA logo