Arany Hangvilla-díjat kapott Felfedezés-kategóriában a Purcell Kórus és Orfeo Zenekar tavasszal megjelent Lemoyne: Phèdre című albuma.
A francia Diapason zenei folyóirat kritikusai, valamint a France Musique rádió szerkesztőiből álló zsűri havonta ítéli oda a nagy presztízsű szakmai díjat, melynek külön kategóriája az ismeretlen vagy elfeledett repertoár kiemelkedő felvételéért járó Diapason D’Or Découverte (Arany Hangvilla-díj a Felfedezés Kategóriában) Díj.
Jean-Baptiste Lemoyne 1786-ban bemutatott, Phèdre című zenés tragédiájának librettója kiváló példája a XVI. Lajos királysága idején született új divatirányzatnak, amely a Grand Siècle („Nagy század” – XIII. és XIV. Lajos uralkodása) művészi stílusainak újjáélesztésére törekedett. Sok esztéta úgy vélekedett, hogy Rameau 1764-ben bekövetkezett halála után a művészeteket dekadencia jellemezte, ez az irányzat azonban visszatér a Napkirály korának tiszta, „klasszikus” forrásaihoz. François-Benoît Hoffman könyvtáros, aki később, 1797-ben Cherubini Médée című ragyogó operájának szövegét írja, ekkor még fiatal költőként radikálisan átszerkeszti Jean Racine eredeti szövegét – a történetből csak néhány megdöbbentő fordulatot őriz meg.
Az erőteljesen átdolgozott drámához komponált zene már Gluck 1770-es években megformált, újító stílusában íródott. Lemoyne különös figyelmet fordított arra, hogy a recitativók a megfelelő célt szolgálják: rövid zenekari frázisok, váratlan modulációk, sőt olykor váratlan szünetek erősítik a librettó drámáját és érzelmi töltését. Komponistaként sokszínű zenei eszköztárat használ, mindez stílusát azonnal felismerhetővé, egyedivé teszi: a zenekar unisono játéka például Phèdre minden színre lépése előtt nyugtalanító, rejtélyes atmoszférát teremt. A partitúrában egyúttal erősen kirajzolódik a Gluck-iskola vívmánya, a „frenetikus” stílus – Berlioz munkásságának köszönhetően ma ezt a korai zenei romantika vitathatatlan forrásának tekintjük.
Az együttes 2019. szeptemberi, Müpa-beli koncertje volt a mű első teljes előadás a 18. század óta.
