Papageno Radio
- hirdetés -
Címlap „A felemelkedéstől a delíriumig" - Tematikus tárlatvezetésre invitál a Nemzeti Galéria

„A felemelkedéstől a delíriumig” – Tematikus tárlatvezetésre invitál a Nemzeti Galéria

Papageno Fanfár
Iratkozzon fel hírlevelünkre és hetente elküldjük Önnek a világ legfontosabb kulturális híreit!

A bor ugyanúgy kultúránk része, mint képzőművészetünk – keresve sem találhatnánk jobb párost náluk. A Magyar Nemzeti Galériában, szeptemberben szerdánként, Borok és korok címmel kerülnek megrendezésre a Borszerda estek, melyek a múzeum állandó kiállításait veszik górcső alá. A soron következő, 23-i est a sokat sejtető A felemelkedéstől a delíriumig címet viseli, melyen élő zene és természetesen néhány pohár finom bor társaságában élvezhetik a művészettörténeti csemegéket a  Modern idők kiállítást középpontba állítva.

- hirdetés -

A múzeum második emeleti központi tereiben található a 20. századi állandó kiállítás, amely a századfordulótól a második világháború végéig terjedő időszak legfontosabb alkotóit és törekvéseit mutatja be. Az 1896 és 1945 közötti művészetre koncentráló kiállítási egységben közel 150 festmény, 30 szobor és 200 érem tekinthető meg. A kiállításon a szimbolizmushoz és a szecesszióhoz köthető alkotások közül kiemelkedik Gulácsy Lajos Varázslat című műve. A Magyar Vadak, a Nyolcak (többek között Czóbel Béla, Czigány Dezső, Pór Bertalan, Kernstok Károly művei), az avantgárd (Nemes Lampérth József, Uitz Béla, Bortnyik Sándor, Tihanyi Lajos alkotásai) mellett a két világháború közötti tendenciák, Vajda Lajos és Ámos Imre festészete kapott helyet. A nagybányai művésztelep alkotói – főként Ferenczy Károly -, illetve Rippl-Rónai József művészetén túl a Képzőművészek Új Társasága (KUT) tagjainak (például Berény Róbert, Márffy Ödön) és a Gresham-kör művészeinek (Szőnyi István, Bernáth Aurél, Egry József, Pátzay Pál) remekművei tekinthetők meg.

Ide kapcsolódik:
A magyar realizmus titkai - Munkácsytól Mednyánszkyig a Nemzeti Galériában

A festmény-, szobor- és éremanyag mellett a tárlaton az Iparművészeti Múzeumból kölcsönzött tárgyak is láthatóak, amelyek a századforduló és a Bauhaus mesterművei között kaptak helyet, elsősorban azokban a korszakokban, amelyekben a művészek összművészeti szellemben, tehetségüket számos műfajban próbára téve alkottak: festettek, kerámiát, bútort és kárpitot terveztek. A kiállítás egyik izgalmas pontja az Egy nagypolgári otthon művészi harmóniája – A Schiffer-villa címet viselőterem. A nagysikerű építési vállalkozó, a mecénás Schiffer Miksa, a neves építész Vágó József által tervezett, 1911-ben elkészült otthona a korszak modernizációs törekvéseit érzékelteti. A második világháborúban súlyosan megsérült villát Rippl-Rónai József és Csók István pannója, Kernstok Károly üvegablakterve és Fémes Beck Vilmos kútfigurái idézik meg.

A szeptember 23-án megrendezésre kerülő A felemelkedéstől a delíriumig című Borszerda esten mélyebben is megismerheti a közönség ezt a nagyszerű tárlatot és korszakot, mindezt mennyei borokkal, hangulatos élőzenével és a varázslatos város felé nyúló panorámával megspékelve.

Vaszary János: Aranykor, 1898.

A magyar szecesszió emblematikus fő műve, az Aranykor 1898-ban került először közönség elé a Műcsarnokban, ahol elnyerte az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat nagydíját. Ezt követően az 1900-as párizsi világkiállításon jutalmazták bronzéremmel a festményt. A kép megfogalmazása a német Jugendstil naturalizmussal elegyített szimbolizmusával rokonítható, különös atmoszféráját, finom érzékiségét az akadémikus hagyományokhoz kötődő formaképzés és az azt ellenpontozó dekorativitás kettőssége teremti meg.

Az összefonódó, mezítelen emberpár az ókori szobrokkal – Apollo, Diana – övezett park előterében mutat be áldozatot a szerelem istennőjének, Venusnak. Álomszerű atmoszférát teremt a kép opálos zöld koloritja, a sötétzöld háttér és a fluoreszkáló alakok kontrasztja. A kompozíció szerves része a Vaszary tervezte, dúsan faragott keret is, amelynek gazdag kialakítású ornamentikáján tovább burjánzik a kép szecessziós motívuma, az áldozati füst hullámos rajzolata.

Gulácsy Lajos: Varázslat, 1906-1907.

A század elején született Gulácsy-műveken elsősorban az angol preraffaelita mesterek hatása érezhető. E festmény nőalakjában is Dante Gabriel Rossetti finom profilú modellje született újjá, akinek vonásaira Gulácsy más művein is ráismerhetünk. A festő nosztalgikus látásmódját alapvetően meghatározta, hogy 1902 és 1915 között, kisebb megszakításokkal csaknem tizenhárom évet töltött Itáliában.

Az egymásba feledkező szerelmespárt az ember és a természet panteisztikus egységét hirdető misztikus hangulatú kert veszi körül. Ugyanakkor az alkotáson a kor szecessziós életérzése, az idilli létbe való elvágyódás is megfogalmazódik. A kortárs költő és barát, Juhász Gyula így ír a festőről: „…nagyon messzire volt attól a világtól, amely körülötte zsongott és zsibongott.”

A francia szimbolista költészet nyomán Gulácsy gyakran ábrázolt képein olyan motívumokat, amelyek különböző érzékszervekre ható érzeteket keltettek. A dús vegetációjú növényzet és a festmény jobb oldalán gomolygó füstszalag is a rózsa és a tömjén illatát idézik fel a szemlélőben.

Ferenczy Béni: Fiatal férfi, 1919.

Ferenczy Béni a nagybányai művésztelepet vezető Ferenczy Károly kisebbik fiaként az általános művészi képzést a festőiskola növendékeivel együtt végezte, majd külföldi iskolákat látogatva sajátította el a szobrászat technikáját. Firenzében a Scuola Liberában tanult, Münchenben fafaragással foglalkozott, Párizsban Antoine Bourdelle és Alexander Archipenko műhelyében dolgozott, s közben a múzeumokat járva szívta magába a régmúlt korok plasztikai örökségét.

Szobrászi indulásának első másfél évtizede a stíluskeresés, a kísérletezés időszaka volt. Az 1919-ben készült Fiatal férfi szobra átmenet a korai évek naturalizmusa és a húszas évek első felének merészen stilizáló látásmódja között. Egyszerre hordozza magán a klasszikus szépségideált, a kubizmus utáni letisztult geometrizálás iránti vágyat és az expresszionizmus aránybeli túlzásait. Külföldön szerzett hatásokat egyesít, s közben közeli rokonságban áll a kortárs hazai avantgárd törekvésekkel.

Czóbel Béla: Ülő férfi, 1906.

Az előző években Nagybányán Iványi Grünwald Béla növendékeként dolgozó Czóbel Béla már 1905-ben szerepelt a párizsi Salon d’Automne, vagyis az Őszi Szalon tárlatán, ahol az Henri Matisse vezette francia fauve-ok („vadak”) is kiállítottak. A valódi áttörést azonban a következő esztendő hozta meg számára, amikor a művésztelepen bemutatta színes, harsány, nagy foltokból felépített kompozícióit. Ezeket a képeket azután a párizsi Őszi Szalonra is beküldte, ezek egyike volt a sógorát ábrázoló festmény, az Ülő férfi. Az 1906-os esztendő egyik legfontosabb képe a Festők a szabadban (Musée National d’Art Moderne, Centre Pompidou, Párizs) kerti jelenete, ennek ellenére Czóbelt ebben az időben erősen foglalkoztatta a zárt térbe helyezett egész vagy félalakos portrék problematikája. A fellelhető, illetve csak reprodukciókból ismert képek azt dokumentálják, hogy a nagybányai hagyományokon és Rippl-Rónai példáján nyugvó művészete Van Gogh, Paul Gauguin és Henri Matisse hatására miként vált egyre bátrabbá, színesebbé, egyszersmind választott „mestereitől” elszakadva mind egyénibbé.

Az Ülő férfi karakterképén a leterített szőnyeg geometrikus mustrája, a háttér csendéleti részletei, valamint a nézőpont váltakozása azt jelzik, hogy a korszak „vad” színkezelése és a továbblépést biztosító dekoratív szemlélet hogyan lép magas szinten megvalósított szintézisbe egymással.

Berény Róbert: Csellózó nő, 1928.

Berény Róbert karrierje a Nyolcak művészcsoport tagjaként indult, amelynek egyik kiemelkedő egyénisége volt. Sokirányú érdeklődésébe belefért a pszichoanalízis és a zene is; több zeneszerző, így Bartók Béla is portréját megfestette. 1919-ben Berlinbe emigrált, ahol egészen 1926-ig élt. Hazatérése után pályája a posztimpresszionizmus látványelvűsége felé kanyarodott vissza.

A művész feleségét ábrázoló Csellózó nő erős színfoltokból felépített kompozícióját dinamikus irányvonalak tagolják, ezt a kitakarások és elvágások fokozzák. A ruha vörös foltját a gordonka átlója vágja ketté, a hangszer konkáv-konvex íveinek váltakozása a nőalak megformálásában, a fehér kezek és lábszárak körvonalában, az arcvonásokban és a haj hullámaiban is megismétlődik. A hangszer modellálása elüt a többi motívum síkszerűségétől: a parketta halvány mustrája és a széktámla nádfonata kontrasztban áll a gordonka hangsúlyos térbeliségével.

A képen kiemelt szerepet kapnak a fakturális hatások, a művész egyes helyeken visszakaparta a festéket, másutt ecsetnyéllel karcolt bele a még képlékeny felületbe.

Promóció

- hirdetés -

Olvassa és hallgassa a Papagenót mobilon is!

X
X