A Múzeum+ havi rendszerességgel megrendezésre kerülő csütörtöki estjei a Szépművészeti Múzeum mellett idén visszatérnek a Magyar Nemzeti Galériába is. Minden est egy téma, egy menő festőművész köré rendeződik. A szeptemberi Múzeum+ főszereplője Raffaello, a helyszíne a gyönyörűen felújított Szépművészeti Múzeum.
A szeptemberi MÚZEUM+ ÉLŐ MÚZEUMCAFÉ: KULISSZATITKOK – Raffaello restaurátorszemmel c. program keretében a kép történetéről, viszontagságairól és helyreállítási munkáiról beszélget Fáy András restaurátor és Gréczy Emőke, a MúzeumCafé főszerkesztője.
Időpont: 2020. szeptember 10., csütörtök, 19.00
Helyszín: Szépművészeti Múzeum, Schickedanz-terem
Teljes program itt.
Jegyvásárlás itt.
Raffaellót egészen a múlt századig a festészet felülmúlhatatlan csúcspontjaként tisztelték: a mester, aki újrateremtette a bálványozott antik művészet szellemét, és meghaladta annak alkotásait. Képeinek klasszikus harmóniája, derűs színvilága, páratlan gráciája évszázadokon át szolgált mintaként. És ha azóta a közönség közelebb is érzi magához a gyötrődő, önmagukkal birkózó zseniket, ha jobban tetszik is a küzdelmes torzó, mint a végső tökély, azért tény marad: Raffaello művészetében érte el eszményi végcélját, tökéletes szintézisét az itáliai reneszánsz minden gondolata és törekvése.
A Szépművészeti Múzeum gyűjteményét gazdagítja és az állandó kiállításban folyamatosan megtekinthető Raffaello két csodálatos műalkotása, A fiatal Ippolito d’Este bíboros képmása és az Esterházy Madonna.
Raffaello még Firenzébe menetele előtt, Umbriában festette ezt a portrét, amely ma ismert képmásai között az első. Egyértelműen kimutatható rajta mestere, Perugino közvetlen hatása. A húsz- huszonegy esztendős festő Francesco delle Opere Perugino által 1494-ben festett, ma az Uffiziben megtekinthető portréjáról vette át a fél-alak és a képtér közötti arányt, a tájképi háttér ideáját, a kezek elhelyezését, sőt, nagyrészt az öltözet színeit is, míg a mellvéd motívuma a 15. századi németalföldi festészetből származik. A mellény és a sapka vöröse, az egyenesen vágott hosszú haj és a kabát barnája derűs összhangot alkot a lágy vonású arc és a mediterrán ég alatt feltáruló táj színeivel. (Tátrai Vilmos)
Raffaello Esterházy Madonnája gyűjteményünk egyik legszebb és legismertebb műve. Az alkotás csupa ragyogás és elevenség – üdeségének varázsán az eltelt évszázadok mit sem rontottak. Ez nemcsak a mester kiváló és időtálló festéstechnikájának köszönhető, hanem annak is, hogy a festményt mindig jó körülmények között őrizték és nagy becsben tartották. Pápák, királyok, hercegek féltett kincseként vándorolt egyik országból a másikba, míg végül gyűjteményünkben megállapodva immár egy évszázada találkozhatunk vele a Szépművészeti Múzeum állandó tárlatán. Az Esterházy Madonna népszerűsége és ismertsége miatt több kontinensen és tárlaton megfordult már Amerikától Japánig, bár egy ízben majdnem örökre eltűnt a nagyközönség elől: 1983-ban nemzetközi műkincsvadászok vetettek rá szemet és kicsempészték az országból. Az évszázad rablásaként emlegetett bűntény után azonban csodával határos módon, a tárgy visszatérhetett gyűjteményünkbe. A viszontagságok nyomait küzdelmes munkával tüntették el szakembereink, visszaállítva a mű régi ragyogását.
Annak ellenére, hogy az Esterházy Madonna befejezetlen maradt (Mária arca és a gyermekek alakjai is elakadtak az aláfestés fázisában), az alkotás ennek az abszolút művészetnek a legtökéletesebb pillanatát képviseli. Madonna testtartása – mintha kifejezetten az elődök előtti tisztelgés lett volna a festő szándéka – egy csodált antik szobor, az úgynevezett Kuporgó Vénusz Leonardo-féle parafrázisát fejlesztette tovább. Leonardo eszméit valósítja meg az ideális gúla-formán alapuló mértani szerkezet is, amely mesterien irányítja a néző figyelmét a gyermek Keresztelő Szent János kezében tartott írástekercsre. Ha a képet befejezte volna a reneszánsz zseni, ezen állna János jövendölése Jézus megváltói szerepéről, azaz “Íme, Isten báránya! Ő veszi el a világ bűneit”. (Vécsey Axel)
A mű hátoldalán lévő cédulák, feliratok és jelzések sok mindent elárulnak a mű történetéről. Az Országos Képtár leltári cédulája mellett a fehérrel festett szám (45) az Esterházy-képtár inventáriumának azonosító jelölése lehet, a kiváló állapotban fennmaradt régi pecsétviasz-lenyomatok főúri-, királyi-, vagy hercegi gyűjteményekre vonatkozó jelzések lehetnek. Bár a Raffaello-képen nincs szignatúra, szerzősége minden kétséget kizáró. XI. Kelemen pápa tulajdonában volt, aki egészen 1720-ig a gyűjteményében őrizte. Egy korábbi felirat szerint a festményt a pápa halála előtt (1721) egy évvel ajándékozta el III. Károly német-római császár és magyar király feleségének, Erzsébet Krisztinának. Nem sokkal ezután a császári gyűjteményből a bécsi Kaunitz herceg tulajdonába került, akitől Esterházy (Fényes) Miklós herceg vásárolta meg.
Az 1983-as műkincslopás betörőinek barbárságára jellemző, hogy a vászonképeket zsilettpengével vágták le az ékrámáról és feltekerve vitték el, míg a fatáblák közül több megrepedt, elhasadt a brutális bánásmód miatt. Mire a rendőrségi nyomozás és a bűncselekmény felderítése odáig jutott, hogy remélni lehetett a becses művek visszatérését, hónapok teltek el. Az Esterházy-Madonna díszkeretének bizonyos darabjait a Dunából halászták ki: egy jutazsákból került elő, amely fennakadt a százhalombattai hőerőmű zsilipjén, a benne lévő lécek pedig átáztak és szétmálladoztak.
Giorgione új stílusának köszönhetően a velencei festészet Toszkána legerősebb itáliai riválisává emelkedett. Ennek híre Rómába is eljutott, így az egyik legkiválóbb tanítvány, Sebastiano del Piombo meghívást kapott a pápai udvarba. Itt Michelangelo klasszikus, eposzi heroizmusának igézetébe került, és ezt igyekezett vegyíteni a Giorgionétól örökölt lassú költőiséggel. Majd amikor Michelangelo Firenzébe távozott, Raffaello pedig rá pár évre meghalt, Sebastiano lépett elő Róma vezető festőjévé.
Ezt a rendkívüli portrét, amely valószínűleg egy humanista gondolkodót ábrázol, nem sokkal Rómába érkezése után festette. A velencei örökség túlsúlyban van a művön: a férfi nagyon is kézzelfogható, monumentális jelenvalósága ellenére is mintha valamely nosztalgikus költemény ködlovagjaként lépne elénk. A festő remekműve a reneszánsz portréművészet egyik csúcsteljesítménye.
Hogy kerül egy Sebastiano del Piombo-festmény egy Raffaello-cikk közepébe?
Pulszky Károlyt, a múzeum alapító igazgatóját mégis meghurcolták, végül pedig öngyilkosságba kergették a vásárlás miatt. Pulszky ugyanis Raffaello műveként szerezte a képet, ostoba politikus ellenfelei pedig úgy hitték, egy műalkotás minőségét festőjének hírneve határozza meg. A Férfiképmás ma a múzeum egyik legfontosabb emblémája, és e tény talán utólagos engesztelésül szolgál a kiváló műértő, és mementóként a “nagy nevek” áhítatos bűvöletében élő közönség számára. (Vécsey Axel)
Az Esterházy-Madonna vékony nyárfatáblája az ütés és rázkódás következtében középen kettéhasadt és csak egy vékony farost tartotta össze. A restaurálást Móré Miklós végezte, aki az elrabolt művek helyreállításáról egy összefoglaló tanulmányt is megjelentetett a Szépművészeti Múzeum Bulletinjében. A táblakép ma eredeti, 16. századi velencei díszkeretében és védő plexiüveg dobozban látható. A falra erősített, meglehetősen súlyos együttest már nem lehetne olyan könnyen lefeszíteni és elrabolni. Minden hátránya ellenére a nagy szilárdságú és erős, ugyanakkor rugalmas plexiüvegből készült áttetsző védődoboz a tárgy biztonságát szolgálja. Stabil klímát és pormentes környezetet biztosít. A plexi felszíne azonban könnyen karcolódik, elektrosztatikus feltöltődésre való hajlama miatt kívülről erősen vonzza a port, ezért tisztítása és áttörlése speciális kendővel és folyadékkal történik. A díszkeret restaurálása szintén nehéz feladat volt, hiszen a nevezetes képlopás következtében némely része nagyon súlyos károkat szenvedett. Egy korabeli keret azonban olyan értékes és jelentős, hogy a múzeum gyűjteményében egyenrangú műtárgynak számít, nem pedig kiegészítő tartozéknak, amelyet csak úgy cserélgetni, váltogatni lehet.
A helyreállítást Szentgály Erzsébet faszobrász restaurátor művész végezte Nemcsics Imre közreműködésével.