Verdi-operával ünnepli a zene világnapját a Kodály Filharmonikusok és a Kodály Kórus. Az október 1-jei koncerten Rigoletto szerepében Alexandru Agachét hallhatjuk. Az énekest a szerepről és az debreceni együttesekhez fűződő kapcsolatáról kérdeztük.
– Tavaly a Falstaff előadásán járt Debrecenben. Milyen emlékeket őriz a koncertről?
– Debrecenben legelőször 2006-ban a Csokonai Színházban jártam énekesként, akkor Puccini Toscáját próbáltuk itt egy hétig, melyet a Bartók Plusz Operafesztiválon mutattunk be Miskolcon. A tavalyi Falstaff, melynek címszerepét énekeltem, örömteli találkozás volt a nagyszerű Kodály Filharmonikusokkal és Kodály Kórussal, Kollár Imre frenetikus vezénylése alatt. Akkor nagy szeretettel fogadott engem a közönség, úgyhogy idén már én is nagy örömmel és várakozással tértem ide vissza. Egyben szeretném itt megköszönni a Filharmónia vezetőinek, hogy újra meghívtak énekelni egy ilyen különleges alkalomra, mint a zene világnapja.
– Mit énekelne még szívesen a Kodály Filharmonikusokkal és Kodály Kórussal közös előadásban?
– Akár A bolygó hollandit, a Nabuccót, vagy A trubadúrt is szívese adnám elő.
– A koncertszerű opera-előadás milyen kihívást jelent egy énekes számára?
– Koncerten egész operát énekelni mindig nehezebb. Hiányzik a színpadi atmoszféra, ahol a díszletek, a jelmezek és a közös színpadi játék nagy segítségünkre lehet. Alapvető különbség, hogy szinte egyhelyben kell állni, nagyon minimális a mozgásterünk, vagyis csak az éneklésünkkel, az arcmimikával és a belső kisugárzásunkkal kell „megjeleníteni”, eljátszani az adott szerepet.
– Idén a Rigoletto főszerepét énekli Debrecenben. Közel áll önhöz ez a mű? Hol énekelte már a nagyvilágban?
– A Rigoletto szerintem a legnehezebb Verdi-szerep a baritonok számára, mivel széles spektrumú énektechnikai tudást igényel, pianók, mezzavocék és nagy forte kitörések, valamint rendkívül hosszú frázisok, dallamívek váltogatják egymást. Külön nehézség, hogy a magas regisztert is tökéletesen uralni kell benne baritonként. Ezek mellett a kihívások mellett a szerepet azért is szeretem, mert színészileg is nagy expresszivitást, sokrétű játékot követel, mint a szeretet és a gyűlölet kifejezése, miközben Rigoletto babonás, cinikus és bosszúálló is egyben. 1992-ben debütáltam a szerepben a bordeaux-i Grand Théâtre-ban. Egy évre rá CD-re énekeltem az egész operát Carlo Rizzi vezényletével. Ezután a londoni Royal Opera House-ban, a párizsi Opéra Bastille-ban, a Chicagói Operában, a tokiói Új Nemzeti Színházban és még sok más helyen.
– Fellépett a legnagyobb operaházakban, majd Magyarországon telepedett le. Mi ragadta meg itt, hogy így döntött?
– Budapestre a magánéletem miatt jöttem, mert a feleségem Lukács Gyöngyi Kossuth-díjas szoprán énekesnő. Nagyon szeretek a budapesti Operaházban énekelni, ahol úgy érzem, hogy megbecsülnek, és a magyar énekes kollégákkal is nagyon jó partneri kapcsolatokat ápolok.
– Anyai ágon magyar származású. Zeneiségében táplálkozik a magyar gyökerekből is?
– Édesanyám teljesen magyar volt, az ő apja, már a háború után Magyarországon, Pápán telepedett le. Szeretem a magyar zenét, mindig is közel állt hozzám. Sokszor énekeltem Bartók Cantata Profanájában – például Solti György vezényletével is –, a Kékszakállú herceg várában, és az operaházban Tiborc jelmezét is magamra öltöttem a Bánk bánban!
– Melyik a legkedvesebb műve a klasszikus zeneirodalomból?
– Nekem mindig az a legkedvesebb operaszerepem, amit éppen énekelek, de ha mindenképp választanom kellene, a Nabucco címszerepe áll hozzám a legközelebb. A klasszikus zeneirodalomból pedig nagyon sok kedvencem van, például Csajkovszkij balettjei, illetve Stravinsky, Ravel és Debussy művei.
