Ha már legutóbb Jackson Pollocknál és az ő hamarosan árverésre kerülő Vörös kompozíciójánál tartottunk, akkor hadd hivatkozzam még arra is, hogy egyszer már (tavaly áprilisban) ejtettünk szót itt a Senki többet? blogban arról, hogy mekkora különbségek is vannak a műtárgypiacon Pollock és felesége, Lee Krasner munkáinak az árai között, pedig ma már a művészettörténészek egyetértenek abban, hogy Krasner legalább annyira fontos és jelentős szereplője volt az amerikai absztrakt expresszionizmusnak, mint a férje. Ez utóbbi véleményt most egy frissen megjelent tanulmány újra megerősítette.
A két festőművész hagyatékát és emlékét gondozó Pollock–Krasner Alapítvány a napokban jelentette be, hogy a szervezet honlapján közzétették Carter Ratcliff (1941) vadonatúj tanulmányát, amelynek a címe: Lee Krasner: The Unacknowledged Equal (Lee Krasner: Az el nem ismert egyenlőség). Az írásban (amely egyelőre ide kattintva érhető el, de az alapítvány közlése szerint még ebben az évben bőségesen illusztrálva könyvként is kiadják) az amerikai műkritikus – aki korábban többek között Pollockról és a háború utáni amerikai művészetről is írt már könyvet – Krasner életét és művészetét vizsgálja attól kezdve, hogy Hans Hofmann tanítványaként komolyan elkezdte tanulni a festészetet egészen utolsó művei elkészítéséig.
Aprólékos kutatásai és gondos elemzései nyomán Ratcliff részletes betekintést nyújt Krasner munkásságának, művészeti elveinek és Jackson Pollockhoz fűződő – magánéleti és művészi – viszonyának alakulásába, elsősorban azzal a nyilvánvaló szándékkel, hogy végérvénesen kihozza őt Pollock „árnyékából” a megérdemelt reflektorfényre. A szerző hangsúlyozza:
Krasner és Pollock kölcsönösen voltak hatással egymás művészetére, egymás támogatva, egymással párhuzamosan kezdték el az 1940-es évek második felében alapvetően átalakítani a modern amerikai festészetet,
ám ennek ellenére az utóbbi hetven évben a megítélésük – finoman fogalmazva is – igencsak aránytalan volt. Hogy mennyire, arra vonatkozóan hadd mutassak itt most be először nyilvánosan egy részletet egy készülő (a tervek szerint jövőre megjelenő) könyvből, amelyik elsősorban a női művészeknek a műkereskedelemben betöltött szerepe felől vizsgálja a női alkotókat az elmúlt évszázadoktól nagyjából máig érő hátrányos megkülönböztetéseket.
„Ez annyira jó, hogy ha nem tudnám, meg nem mondanám, hogy egy nő csinálta”
– így „dicsérte meg” 1937-ben Lee Krasner (1908–1984) egyik munkáját Hans Hofmann (1880–1966) német származású amerikai festőművész, aki akkoriban tanította, és ez a mondat (is) bizony jelenthet akár egyfajta „választ” a bevezetőben felvetett kérdésre [hogy tudniillik miért is van ma akkora különbség Pollock és Krasner műkereskedelemi árai között].
Merthogy Krasnernek tényleg élete nagy részében, 1945-től, amikor összeházasodtak egészen 1956-ig, férje haláláig – sőt még jó ideig azután is – folyamatosan azzal kellett megküzdenie, hogy kiléphessen a „Jackson Pollock felesége-szerepből”. (Ami persze annál is nehezebb volt, hiszen Pollockról a Life magazin már 1949 augusztusában azt írta, hogy minden bizonnyal ő „az Egyesült Államok legnagyobb élő festője”.) Krasner azonban végül sikeresen küzdött meg férje nyomasztó árnyékával, és ma már saját jogán is elfoglalta a helyét nemcsak a művészettörténetben, de a műkereskedelemben is (még ha, mint láttuk, azért csak 188 millió dollárral „alacsonyabb szinten” is).
Léna Krasner Brooklinban született, ahová orosz-zsidó családja nem sokkal korábban egy Odessza melletti kis faluból menekült az ottani antiszemitizmus, illetve az orosz–japán háború okozta nehézségek elől. A lány már egészen fiatal korától művésznek készült: többféle képzésben vett részt, ám ezekből az időkből kevés munkája maradt fent (egy 1929 körül festett Önarcképe ma a New York-i Metropolitan Museum of Artban található).
Tanulmányai alatt eleinte pincérkedésből élt, majd bekerült a Works Progress Administration’s Federal Art Projectjébe, amelyik elsősorban középületek murális díszítési munkáival igyekezett segíteni a kor művészein. 1940-ben csatlakozott az amerikai absztrakt művészek csoportjához, innentől együtt dolgozott mások mellett Willem de Kooninggal, Arshile Gorkyval, Franz Kline-nal, Mark Rothóval, Barnett Newmannel, Clyfford Still-lel. 1942-ben egy a McMillen Galleryben rendezendő közös kiállítás előkészítése kapcsán járt először Pollock műtermében, akinek a művészete nagyon nagy hatással volt rá (olyannyira, hogy néhány évvel később korábbi – jórészt kubista – alkotásainak nagyobb részét meg is semmisítette; ezt egyébként később is még többször megtette korábbi munkáival).
1945 őszén összeházasodtak, és kiköltöztek a Long Island-i East Hamptonba, ahol – Peggy Guggenheim műgyűjtő anyagi segítségével – megvettek egy 1879-ben épült házat és egy hozzá tartozó nagy fészert.
Utóbbi lett Pollock műterme, ahol hatalmas, földre fektetett vásznaira csurgathatta-fröcskölhette a festékeket, míg a feleség a házban, a nappaliban, vagy a hálószobában dolgozott; az a Little Images (Kis képek) elnevezésű sorozata, amelytől festészete megújulását számolják, ennek a (magától értetődő?) férfi-női „terület-leosztásnak” „köszönheti” a létrejöttét. (Idézzük csak egy pillanatra itt gyorsan emlékezetünkbe Virginia Woolf Saját szoba-elméletét! [Az angol írónő és kritikus legendás, 1929-ben megjelent feminista alapszövege, az A Room of One’s Own (Saját szoba) azt az akkor még sokak által „eretneknek” tartott gondolatot fejti ki, hogy a nők is ugyanannyit érnek, mint a férfiak; szerinte a nők intellektuális szabadsága anyagi tényezőkön múlik, valódi egyenjogúságukhoz mindenképpen fontos a saját kereset és a csak általuk használt „privát tér”, vagyis a saját szoba.]) Emellett „természetesen” ő vezette a háztartást, plusz „menedzselte” férje művészetét is, vagyis ő tartotta a kapcsolatot és tárgyalt a galériákkal, a gyűjtőkkel, a múzeumokkal.
Az ő első saját egyéni kiállítása 1951-ben volt Betty Parsons műkereskedő galériájában (Krasner negyvenkét éves volt ekkor; négy évvel fiatalabb férje első önálló kiállítását már 1943-ban megrendezték), a második 1955-ben a Stable Galleryben. Ekkorra azonban a viszonyuk már igencsak megromlott az egyre súlyosabb alkoholizmusba csúszó Pollockkal, úgyhogy az asszony 1956-ban úgy döntött, hogy egy időre elutazik tőle. Életében először Európába ment, az útja azonban rövidebbre sikerült, mint tervezte, mivel haza kellett utaznia a hírre, hogy Pollock egy egész napi ivászat után meghalt egy autóbalesetben (ő maga vezette az Oldsmobil Cabriót, amellyel lesodródott az útról és egy fának csapódtak; szeretője, Ruth Kligman súlyos sérülésekkel ugyan, de túlélte a balesetet, ám velük utazó barátnője szintén meghalt).
Pollock halála után Krasner „kiköltözött” a házból festeni a megüresedett fészerbe, és ettől kezdve ő is elkezdett monumentális képeket alkotni, amivel karrierje megint új szakaszba lépett. 1958-ban kiállított a Martha Jackson Galleryben, 1959-ben a Sigma Gallery retrospektív kiállítást szervezett neki, 1960-ban és 1962-ben Howard Wise Gallery amerikai absztrakt expresszionista kiállításain vett részt, 1965-ben eljutott az első nagy nemzetközi bemutatkozásig a londoni Whitechapel Galleryben, 1973-ban pedig a Whitney Museum of American Art szentelt neki nagy egyéni tárlatot. És miután 1972-ben ő is részt vett abban a tiltakozásban, amelyet női művészek indítottak a Museum of Modern Art kiállításpolitikája ellen, amelyik szerintük erősen diszkriminálta a női alkotók bemutatását, 1984 decemberében (1929-es megnyitása óta a negyedik önálló női festő-tárlatként) megnyílt nagy retrospektív kiállítása az intézményben – ám ezt ő már nem érhette meg. (Pollocknak addigra három nagy egyéni kiállítást rendeztek itt – 1956–57 fordulóján, 1967-ben, majd 1980-ban –; majd azóta még kettőt, miközben Krasnernek 1984 óta egyet sem.)
*
Lee Krasner 2019 májusában ért fel eddigi aukciós csúcsára, amikor a Sotheby’s árverésén a The Eye is The First Circle (A szem az első kör) című, 1960-ban festett nagyméretű, csaknem öt méteres (hja, a korábban „foglalt” tágas pajta adta új lehetőségek…) vásznáért 11.654.000 dollárt (3,399 milliárd forint) fizetett ki, mint utóbb kiderült, a marylandi Potomacban működő Glenstone Museumot üzemeltető Emily és Mitchell Rales házaspár. (Amikor 1990 decemberében ezt a képet ellopták a New York-i Robert Miller Galleryből, a nyomozás során az értékét egymillió dollárban adták meg.) De csak emlékeztetőül: Jackson Pollock legdrágább képéért 200 millió dollárt adtak…