Papageno Radio
- hirdetés -
Címlap Az 1945 utáni magyar művészet elevenedik meg a Nemzeti Galéria tárlatán

Az 1945 utáni magyar művészet elevenedik meg a Nemzeti Galéria tárlatán

Papageno Fanfár
Iratkozzon fel hírlevelünkre és hetente elküldjük Önnek a világ legfontosabb kulturális híreit!

A bor ugyanúgy kultúránk része, mint képzőművészetünk – keresve sem találhatnánk jobb párost náluk. A Magyar Nemzeti Galériában, szeptemberben szerdánként, Borok és korok címmel kerülnek megrendezésre a Borszerda estek, melyek a múzeum állandó kiállításait veszik górcső alá. Az idei utolsó, 30-i est a HosszúLépésváltás címet viseli, humorosan reflektálva a Magyar Nemzeti Galéria Lépésváltásra keresztelt kiállítására. Az esten a szokásos hangulatos élő zene és néhány pohár, ezúttal a Laposa pincészet által szervírozott bor társaságában élvezhetik a művészettörténeti csemegéket a résztvevők.

A Lépésváltás című állandó kiállítás a múzeum harmadik emeleti tereiben található. Az 1945 utáni magyar művészet története egymáshoz kapcsolódó generációk, művészcsoportok és egyéni utat kereső alkotók munkásságának a láncolatából áll. Érvényesülésükben nagy szerepet játszottak az állami nagy intézmények és a kisgalériák, illetve azok a kiállítások, amelyeken a művészek elveiket manifesztálták. A tárlat három szempontot igyekszik egymás mellé állítani: az egyik az irányzatok párhuzamos jelenléte, a másik a kiállításnak mint meghatározó eseménynek a történeti folyamatba való beemelése, a harmadik pedig az európai tendenciákhoz való viszonyíthatóság bemutatása mértékadó művek révén.

- hirdetés -

A ’45 utáni magyar művészet egyik sajátossága, hogy a különböző alkotói felfogások nem váltják, hanem kísérik egymást. Példa erre a korábbi generációkra építő absztrakt művészet vagy a kiállításon bemutatott posztszürreális tendenciák, amelyek az európai avantgárd, kísérletező alkotói módszert vették alapul, ugyanakkor a helyi művészeti hagyományokat követve jelentek meg a nyolcvanas évek elejéig, a hivatalos művészet ellenpontjaként. A párhuzamos jelenségek története az elmúlt évtizedekben szinte végig nyomon követhető.

A Galéria megalapítása óta gyűjti a kortárs műveket, de a szerzeményezés sokáig az állami kultúrpolitika értékrendjét tükrözte. A minisztériumi vásárlások helyett a nyolcvanas évektől az osztály munkatársai egyre inkább befolyásolhatták a gyűjtemény alakulását. A ma több mint 11 000 darabot számláló, csak ’45 utáni magyar művészettel foglalkozó részleg az elmúlt majd 70 év művészetének legszélesebb körű műtárgyállományát birtokolja.

A kiállítás címe, a Lépésváltás a művészeti szemlélet fordulatait, a piac átértékelő szerepét és az intézményi rendszer átalakulását hangsúlyozza.

A szeptember 30-án megrendezésre kerülő HoússzúLépésváltás című Borszerda esten mélyebben is megismerheti a közönség ezt a nagyszerű tárlatot és korszakot, mindezt mennyei borokkal, hangulatos élőzenével és a varázslatos, város felé nyúló panorámával megspékelve.

Lossonczy Tamás: Tisztító nagy vihar, 1961.

Lossonczy Tamás absztrakt-szürrealista kompozícióiról Kállai Ernő már az 1940-es évek elején igen elismerően szólt. A Kállai-féle terminológia, a „bioromantika” talán Lossonczy festészetét fedi a legpontosabban. 1945 és 1948 között az Európai Iskola, majd a Galéria a 4 Világtájhoz tartozó alkotók közösségében bontakozott ki művészete. Később a ciklusokra tagolódó életműben újra és újra hasonló felvetések, motívumok, megoldási módok bukkantak elő, melyek a kép és a valóság más-más viszonylatait tárták fel. Az 1958-ban elkezdett Tisztító nagy vihar a belső emigrációba kényszerített művész lelki feszültségét feloldó elementáris víziója. A nagyméretű képmezőt apró organikus és geometrikus formák spirálisan örvénylő szövevénye tölti ki. A közel egy évtizedes kihagyás után készült alkotás Lossonczy világképének szintézise, egyúttal az 1956-os forradalomnak szentelt „rejtett” hommáge. Bár a képet 1978-ig nem állították ki, a hatvanas évek elején induló kibontakozásnak, a művészeti élet magára találásának emblematikus alkotása és a 105 éves koráig aktívan dolgozó művész fő műve.

Pauer Gyula: Maya, 1978.

A Maya a „pszeudo art” Pauer Gyula által a szobrászattal kapcsolatban rögzített, majd további műfajokra (festészet, fotó, színház, performansz) is kiterjesztett világmagyarázatának „kultikus tárgya” és „szemléltető eszköze”. A felismerés, amely szerint „a szobrászat (és művészet) egzisztenciális manipuláltsága”, az élét, az egzisztencia általános manipuláltságára utal, az adott társadalmi közegben önkéntelenül is kritikai jelleget ölt.

A Maya az egyetlen „tanúja” Pauer 1978-ban, a nagyatádi szobrász alkotótelepen végzett munkájának. Méretarányosra kifaragott tölgyfa testén – selyemre rögzített pszeudobevonatként – egy meztelen fiatal nő festékszóróval felvitt fény-árnyék kópiáját, testlenyomatát viseli. Alakja pszeudoelőadások „szertartásainak” szövet- és szövegrétegeket magára öltő, majd azoktól megszabaduló főszereplője. A köré szerveződő – magyarázatokat, használati és készítési útmutatót, PR-szöveget, szabadverset, fotódokumentációt, kronologikus áttekintést egyaránt tartalmazó –, állandóan „frissített” mitológiaépítésébe a test „meghasadásának” véletlene is bevonódik mint a valóság látszat voltát feltáró „Maya-élmény”.

Hajas Tibor: Felületkínzás III., 1978.

Hajas Tibor utolsó éveit meghatározó, saját testét a középpontba állító performanszainak fizikai, érzelmi és intellektuális tapasztalatait egy magánrítus-sorozat, majd tablókká szervezett „dokumentációjuk” is feldolgozza. A felvételeket Vető János készítette. A Felületkínzás III. egy háromrészes munka egyik táblája. Fotó-voodoo, az akcióiban is meghatározó saját-határ felszámolás „eszközeinek” (égésnyom, testfestés) mágikus megduplázása: kép- és testfelület együttes „kínzása” (emulzióroncsolás). Az „éneltörlés” gesztusaiba, történéseibe merevedett test „áldozata, vagy teremtője az eseményeknek”, rideg, egynemű, fehér vagy fekete térbe kivetve, meztelenül.

A triptichonszerű kompozícióban: balra: sebesülten, „elszenesedett”, csonkolt lábbal; középen: a saját árnyéka nyeli el feketelyukként, áll, torkához kap, mintha valami fojtogatná, az arca „parázsló” lyuk; jobbra: fejét fogó, elbukott, védekező gesztussal, miközben háta „lángra kapott”, ágyéka „kiégett” már. A sorozat tovább darabjainak alcímei – Érzékek, Pompeji – alapján folytatható az asszociációs sor: Hirosima, Prága 1968, a vietnami háború önégető buddhista szerzetese…

Bukta Imre: Hajnali szabad permetezés, 1985.

A hetvenes években az avantgárd művészet a totális szabadság irányába fordult. Átjárást biztosított a különböző művészeti ágak között, felszámolta a műfajok merev struktúráját, korlátlan eszközhasználatra törekedett, és eltörölte a művészet és nem művészet közötti határvonalat. Bukta Imre magától értetődő helyzetnek fogta fel ezt az állapotot, és kreatív módon érvényesítette tapasztalatait. „Agro art” (mezőgazdasági művészet) munkáiban – mint az 1985-ben készült Hajnali szabad permetezés című művében – a falusi élet banalitásokból építkező új értékrendjére reflektál. Akciói, triviális anyagokat (trágyát, hulladékot, mezőgazdasági eszközöket) felhasználó installációi ironikus megközelítésűek. Ez a munkája is a permetező embert állítja a középpontba, akinek megjelenítését munkaeszközökkel és tárgyakkal – ásóval és befőttesüveggel – egészíti ki. A Mezőszemerén élő és alkotó művész az élet realitását az alföldi falvak életének aspektusából vizsgálja és jeleníti meg.

Gulyás Kati: Mozdulatlan mozgás II., 1979.

Gulyás Kati az 1970-es évek óta meghatározó alakja a textilművészetnek, amely az 1970–1980-as évek avantgárdjának jelentős műfaja volt. Ezt az irányzatot elsősorban Gulyásnak a velemi textilművészeti alkotóműhelyben készült munkái képviselik.

Az itt látható Mozgás – Mozdulatlan mozgás II. című kép életnagyságúra nagyított vászonra applikált fotóján az alkotó szellemes választ ad az eredetiség, a látott valóság megsokszorozásának problémájára és a valóságnak, mint metafizikai dilemmának a megoldására.

A mozgásfázisokat ábrázoló munka nemcsak a térbeliségre, hanem az örökké változó időbeliség kérdésére is rávilágít, amelyről így vallott a művésznő: „Észleléseink és érzéseink a múlté, nemcsak a tegnapiak, de a pillanattal előbbiek is. Csak annyira maradnak fenn, amennyire emléknyomot hagynak bennünk, térbeli egyidejűségben állnak, befolyásolják egymást – és őket az újonnan jöttek –, és minden korábbi mozzanatot folyamatosan módosít az, ami utána következik.”

Promóció

- hirdetés -

Olvassa és hallgassa a Papagenót mobilon is!

X
X