Szeged Tisza-parti eklektikus városképének egyik leghangsúlyosabb épülete a kőszínház. A nagy árvíz katasztrófája után épült fel, hogy aztán egy újabb katasztrófa várjon rá…
A neobarokk stílusú épület tervezői a színházépítés elismert bécsi mesterei, Ferdinand Fellner és Hermann Helmer voltak. A nyitó előadást 1883. október 14-én tartották Ferenc József részvételével. Az ünnepi nyitány megírására Erkel Eleket kérték fel. Még két év sem telt el, amikor zsinórpadlásán tűz ütött ki, mely percek alatt továbbterjedt. A vasfüggöny bezuhant a nézőtérre, s mivel a színház vízvezetékei nem működtek, a nézőtér is teljesen megsemmisült.
Szerencse volt a szerencsétlenségben, hogy szinte főnixmadárként hamarosan újjászülethetett: korábbi építői, a Jiraszek és Krausz cég nyerte el a biztosítás összegéből fedezett újjáépítés kivitelezését, amit rövid idő alatt – kisebb változtatásokkal – véghez is vittek, így 1886 októberében újra megnyitotta kapuit.
1944-ben is súlyos károk érték. 1978-86 között, majd utoljára 2012-ben újították fel. Az elemi csapások azóta sem kerülték el teljesen: alig egy éve, hogy egy orkánerejű vihar letépte a tetőzetét, óriási károkat okozva…
A Szeged.hu oldalán több régi képeslapot is láthatunk az épületről.
Az épületen, illetve az épületbelsőben több muzsikusnak, zeneszerzőnek állítottak emléket, mellette természetesen a prózai, drámai színjátszásnak is.
A homlokzatot díszítő allegorikus szobrok balról jobbra: Színészi hivatás; Hősköltészet; Tragédia; Komédia; következik az Opera, melyet nőalak szimbolizál, lábánál hangszerek, mögötte lant, kezében kotta; végül a Színészi dicsőség.
Még mindig a homlokzatnál maradva: az első emeleti fülkékben, kétoldalt Katona József és Erkel Ferenc szobra áll (Tápai Antal alkotásai, 1956).
Most már beléphetünk! A belső tereket aranyozott stukkók, barokkos keretű tükrök, elegáns csillárok és sárgaréz korlátok díszítik.
Az előcsarnokban a színház két meghatározó egyéniségének mellszobra látható. 1910-ben avatták fel Makó Lajos színigazgató szobrát, Vigh Ferenc, 1986-ban pedig Vaszy Viktor bronz mellszobrát, Tóth Valéria alkotását.
Emléktáblákkal is találkozunk: Fricsay Ferenc karmester, Simándy József operaénekes, Imre Zoltán táncos és koreográfus, valamint Gregor József operaénekes, igazgató alakját idézik, akikről még lesz szó később.
A 700 ülőhelyes nézőtér Kern Ármin által festett mennyezeti pannói színházi ihletésű jeleneteket ábrázolnak (Udvari muzsika, Paraszttánc, Gyermekmaskara, Zenészek).
Mielőtt elkezdenénk a búvárkodást a színház – elsősorban zenei oldalról nézett – történetében, aki kevéssé ismeri az épületet, nézze meg ezt a pár percet:
A szegedi önálló színház eszméje 1719-re nyúlik vissza, amikor III. Károly Laxenburgban kiadott oklevelében (Szeged szabad és királyi város kiváltságai megerősítése és magyarázata) felhatalmazta a várost színház létesítésére. 1800-ban Kelemen László, az első magyar színigazgató tartott a városban előadásokat, majd az 1820-as években még lassan, de az 1840-es években egyre erőteljesebben beindult a színházi élet. Kezdetben a városházán folytak az előadások, a következő évtizedekben több, mára eltűnt játszóhely is létezett. Ezek közül a legjelentősebb az 1856-tól az 1870-es évek végéig működött „bódé” színház volt a mostani Kelemen László utcában.
A nemzetközi rangot elért szegedi zenés színjátszás már e színházépület felépülése előtt elkezdődött. Az 1850-es években például a közönség egyik kedvence Hegedűsné Bodenburg Lina, a széphangú népszínmű–énekesnő volt. Ekkoriban már korai Verdi-operákat is játszottak.
Az új színházban folytatódtak a népszínmű- és operett-előadások, sőt, a közönség érdeklődésének következtében az 1880-as évek vége óta számban és minőségben gyarapodnak. Millöcker, Suppé, Johann Strauss mellett a műsorban megjelent az angol operett egy Sullivan mű előadásával. Az első időszak kitűnő primadonnája Vadnay Vilma volt. 1889-ben érdekes eset történt: az újonnan szerződtetett primadonna, H. Pauli Mariska férje, mivel Makó Lajos igazgató más primadonnákkal is tárgyalt, fel akarta bontani felesége szerződését, amit az igazgató csak párbajjal tudott megakadályozni. A kardpárbajban Makó könnyebben megsebesült – a primadonna pedig Szegeden maradt.
Az operával azonban még csak kísérletezgettek, a műfaj még nagy falatnak bizonyult a társulat számára, bár néhány kitűnő énekesnek köszönhetően azért akadtak jelentős előadások. Spányi Lenke például Offenbach: Hoffmann meséi című operájának hármas főszerepében aratott nagy sikert 1885-ben. A bevételt azonban az operett hozta. Palágyi Lajos színigazgató azért mondott le 1923-ban, mert a színház fenntartása érdekében kénytelen volt kevesebb operát bemutatni, amiért viszont a városvezetés megrótta. Utóda, Andor Zsigmond az operaelőadásokra fektetett nagyobb súlyt, ami nem véletlen, hiszen korábban karmesterként működött különböző vidéki társulatoknál. Saját költségén kibővíttette a zenekari árkot és megalapította a kottatárat. A számos eredmény és szép siker ellenére kiderült, hogy Szeged az 1920-as évek közepén még nem tud önálló operatársulatot eltartani: ez a műsorpolitika az adott gazdasági helyzetben csődbe vitte a színházat. Az operajátszás igazi felvirágzása csak jóval később következett be.
Az évtizedek során itt működött jelentősebb operaénekesek (közülük többen természetesen operettekben és népszínművekben is felléptek): Kocsis Etel, R. Réthy Laura, Anday Blanka, a fiatal, pályája kezdetén álló, még baritonszerepeket éneklő Környey Béla, Székely Irén, Ocskay Kornél, Hilbert Janka, Szász Edith, Demény Artúr, Neményi Lili, Lendvay Andor, Szász Edith, Németh Mária, Szedő Miklós. Karmesterként itt működött Znojemszky Ferdinánd, Orbán Árpád, Vincze Zsigmond, Kun Richárd, Ábrányi Emil (a költő Ábrányi Emil fia, akinek szentendrei villájában nemrég jártunk), Szenkár Dezső, Friedl Frigyes, Rubányi Vilmos.
Különös jelentőségű a szegedi operajátszás történetében az 1938–1944 közötti időszak, amikor a később világkarriert befutott, akkor pályakezdő Fricsay Ferenc vezényelt itt. Fricsay húszéves korában, 1934-ben került Szegedre mint katonakarmester, majd a szimfonikus zenekar karnagya lett, végül Sziklay Jenő színházigazgató megbízta a színház zenekarának vezetésével. Itt szerezte első színházi tapasztalatait, itt tanulta meg, hogyan működik az operai üzem. Elsősorban az olasz repertoár műveit vezényelte, az előadásokra gyakran hívott Budapestről neves vendégszereplőket. Vezetésével 1943. augusztus 1-jével hivatalosan is megalakult a szegedi színház önálló operatársulata. Első bemutatójuk a Bohémélet volt. A jeles kezdeményezés azonban félbemaradt az ismert történelmi körülmények miatt, Fricsay 1944. március 19-e után lemondott minden tisztségéről, s elhagyta a várost, majd az országot is.
Idézzük fel a legendás karmester életét néhány érdekes töredék-felvétellel. Már külföldön készültek, de remekül láttatják egyéniségét, habitusát; ilyennek láthatták néhány évvel korábban Szegeden is:
A történetet egy hét múlva folytatjuk!
Források:
Sándor János: A szegedi színjátszás krónikája. Szeged, Bába Kiadó, 2003
Fellner és Helmer csodapalotáját tűzvész sem tudta elpusztítani. = https://szeged.hu/hirek/32337
Tizenkét év kőben és ércben. Szeged, Önkormányzat, 2002
Tóth Attila: Szeged szobrai és muráliái. Szeged, Önkormányzat, Csongrád Megyei Levéltár, 1993
w.nemzetiszinhaz.szeged.hu
Csongor Győző: Hulló levél, sárga levél … Regényes emlékezés egy magyar dalköltőre. Szeged, Dankó Pista Emlékéért Alapítvány, 1997
Vaszy Viktor emlékezete. Szeged, Somogyi–könyvtár, 1993
Huszka Jenőné Arányi Mária: Szellő szárnyán… Huszka Jenő életének regénye. Bp. Zeneműkiadó, 1977
Simándy József: Bánk bán elmondja. Bp. Zeneműkiadó, 1983