Papageno Radio
- hirdetés -
Blogok Altalena „Hogy a művészet lényege megmaradjon” – Bemutatkozik az Altalena-csapat

„Hogy a művészet lényege megmaradjon” – Bemutatkozik az Altalena-csapat

Papageno Fanfár
Iratkozzon fel hírlevelünkre és hetente elküldjük Önnek a világ legfontosabb kulturális híreit!

Az „altalena” olasz szó azt jelenti: mérleghinta. Az alapító Balog Alexandra zongoraművész és fiatal kollégái számára azonban sokkal többet. Baráti, szakmai kapcsolatokat, nyitottságot, új ötleteket. Művészi körük ugyanis az Altalena nevet viseli. Idén Telkiben, egy nappali szobában rendezték meg a fesztivált, nem csak a járvány okozta kényszerűségből. Olyan eseményt álmodtak meg, amely egy nyitott műhelyhez hasonló. Augusztus 8-án az Altalena néhány tagjával beszélgethettem.

Miért Altalena? – szólt az első kérdésem. Balog Alexandra elmondta, ez a mérleghinta-szimbólum számos kérdésben felbukkant az életében, sok dologban meg kell találnia az egyensúlyt, például abban, hogy zongorázik, gyakorol, közben pedig fesztivált is szervez:

 „Amikor gyakorlok, az áldott állapot, de akkor meg nem lesz fesztivál.”

De éppúgy egyensúlyt kell találni a szakma és az élet, a művész és a közönség viszonyában is. A klasszikus zene ugyanis egyre nehezebben befogadható sokak számára, „egy szűk réteget leszámítva.”

A londoni Királyi Zeneakadémián, Ian Fountain növendékeként végezte tanulmányait, ahol rengeteg szokatlan és üdítő hatás érte: „Újdonság volt, hogy más kapcsolatban vagyunk a professzorokkal, akik sokkal inkább partnernek tekintenek minket.” Szerinte gyümölcsöző tud lenni, ha egy tanár úgy vesz részt a diák életében, mint egy mentor. Ezzel együtt úgy érezte, hogy miközben a britek nagyon nyitottak minden újdonságra, kevésbé eredményesen ápolják a hagyományokat. „Ez is egy libikóka. Muszáj a tradíciókból is táplálkozni.”

Toth Barbara hegedűművész a Kölni Zeneművészeti Egyetem után szintén Londonban folytatta a tanulmányait. „London igazi művészvilág, ahol támogatják az embert, bármire nyitottak, kíváncsiak.” Nem zenészcsaládból származik, nem is a szülei hathatós nyomására választotta ezt a foglalkozást. „Most már megesik, hogy megkérdezik, hogy megvolt-e a napi gyakorlás” – mondta, hozzátéve, hogy ez gyerekként nem volt jellemző. A kamarazene áll hozzá a legközelebb, és szeretné megtalálni azokat a művésztársakat, akikkel igazán megértik egymást a zenében is.

Amikor Berecz Mihály tizenhat évesen bemutatkozott szólistaként a Müpá-ban (a karmester nem más, mint Kocsis Zoltán volt!), a közönség és a szakma rögtön nagy lelkesedéssel üdvözölte. A nagy reményekhez persze mindig nagy elvárások is tartoznak. Nem megterhelő ez?

„Reményekről nem sokat tudok, a mércét mindig a zeneszerzők és a műveik jelentik. Ez a mérce olyan magas, hogy egy élet is nehéz, hogy ezen dolgozzak” – felelte.

A külső nyomás persze nem könnyíti meg a munkát, de neki ahhoz a zenéhez kell közelebb jutni, amit a zeneszerző megálmodott. „Visszatérnék ezzel az Altalenához és az egyensúly kérdéséhez: amit a zeneszerző elképzel, megír, az a legfontosabb, de az még csak kotta, még nem előadás. Ehhez adódik hozzá az előadó. Nehéz eltalálni, hogyan keverjük ki a zeneszerzőhöz való hűség és az egyéniség arányát.” Szerinte ez nem mellékes kérdés: ha megnézzük egy Mozart-zongoraverseny eredeti kéziratát, jól látszik belőle, hogy a zeneszerző minden apróságra, díszítésre figyelt.

Székely Kristóf tízéves kora óta zongorázik, de nem zeneművész lett. A Bartók konzervatórium elvégzése után az orvosi egyetemre iratkozott be, jelenleg a németországi Universität Witten/Herdecke ötödéves hallgatója. Azért döntött így, mert mint mondja: „A zenészség megmaradhat hobbiként, az viszont nem mutat jól, ha egy zenész hobbiból sebészkedik.” Számára a zenélés a libikóka másik fele, felüdülést jelent, amivel „kiegyensúlyozza” a többi teendőjét, és megvalósíthatja a művészénjét.

Ide kapcsolódik:
A kevesebb több – az Altalena házi koncertjei Telkiben

Orbán-Katona Ágnes fuvolaművész. „Kecskemétről indult a zenei pályám” – mesélte. A Miraculum Gyermekkórusban énekelt és a Kodály Általános Iskolába járt, nagy hatással volt rá ez a közeg. A Járdányi Pál Zeneiskola után, már a Zeneakadémia mellett tanítani is alkalma nyílt: „Hamar átkerültem a másik oldalra, és azt éreztem, nagyon feltölt a tanítás, és rengeteget tudok tanulni a gyerekektől.” Milyen tanár vagy? „Azt hiszem, túl kedves” – mondta nevetve. Az előadóművészeti formák közül a kamarazenében találja meg igazán magát, így ismerkedett meg Balog Alexandrával a konziban. A kamarázásban szerinte az a csodálatos, hogy a játékosok a zenén keresztül megélhetik, hogy hasonló gondolkodásmódot képviselnek. „Nem véletlenül, hogy én is a barátaimmal zenélek a legszívesebben.”

Wagner Sára média- és kommunikációt tanult az ELTE-n, jelenleg PhD-képzésben vesz részt, doktori munkáját a legendás Syrius együttes történetéről, mítoszáról írja. Azért vesz részt az Altalena munkájában, mert mint mondja, a zenekultúrát nem csak a zenészek működtetik, hanem a zenetudósok, az újságírók, az esztéták is: „Az Altalena keretein belül látom a lehetőséget arra, hogy a különböző területeket, művészeti ágakat össze lehessen kapcsolni egymással, feloldva például azt a hierarchiát, ami a tudomány és a művészet között feszül, pedig ezeknek egy egységben tudnak jól működni.”

Ide kapcsolódik:
Dukay Barnabás: „Bachot úgy tisztelem, mint a hinduk a tehenet”

Természetesen megkérdeztem, hogy az Altalena a múlttal szakító szövetség is, lázad-e valamilyen kulturális-művészeti status quo ellen is. Balog Alexandra szerint nem ez jellemző rájuk. Az Altalena inkább pozitív irányú összetartás. „Érezzük, látjuk, hogy a művészet és a kultúra nem mindig van abban a priorizált helyzetben, amiben kellene. A tömegtermelés ipari kereteket jelent, és ebben a világban a művészetet úgy kellene művelni, hogy a lényege megmaradjon.” Wagner Sára szerint minden művészi műfaj egyfajta reflexió a valóságra és a világra, és ezek – mármint a művészet és a világ – hatnak egymásra, még akkor is, ha ezt nehezen látni.

Promóció

- hirdetés -

Olvassa és hallgassa a Papagenót mobilon is!

- hirdetés -
X
X