Papageno Radio
- hirdetés -
Címlap Nagy Zoltán: „Az operaszínpadon előny a román nyelvtudás”

Nagy Zoltán: „Az operaszínpadon előny a román nyelvtudás”

Papageno Fanfár
Iratkozzon fel hírlevelünkre és hetente elküldjük Önnek a világ legfontosabb kulturális híreit!

Beszélgetés Nagy Zoltán aranyosgyéresi magánénekessel, aki 2013 óta az Operaház visszajáró vendége. A bariton az elmúlt hetekben Escamillót énekelt, jelenleg pedig az István, a király premierjére készül.

- hirdetés -

– Bár a 2013-as Háry János bemutatkozásod óta minden szezonban szerepelsz az Operaházban, a neved mégis mintha ismertebb lenne Bukarestben, mint Budapesten. Hogyan lehetséges ez?

– Karrierem első állomásai köze tartozik a Román Nemzeti Rádió és a bukaresti Román Állami Operaház. E két intézmény már diákkorom óta foglalkoztat. Sok tévhit kering, ezért hangsúlyozni szeretném, hogy számomra az, hogy magyar a nevem, sohasem okozott semmiféle hátrányt Romániában. Sok évvel ezelőtt a megnyertem a Nemzeti Dalversenyt – százötven román induló előtt. Az első fordulóban Bartók- és Kodály-dalokat énekeltem, a másodikban pedig román szerzők műveit interpretáltam. Idén februárban a nemzeti tévé élőben közvetítette a bukaresti szólóestemet, nem sokkal előtte elénekelhettem Bagó szerepét az Erkel Színházban. Ez a „kétlakiság” számomra szép és természetes. De mindenhol magyar vagyok, erdélyi magyar.

– Honnan indult a karriered? Miben voltak mások a lehetőségeid, mintha a pesti Zeneakadémián diplomáztál volna?

– A Kolozsvári Állami Magyar Opera színpadán államvizsgáztam Mozart Figarójával. Az akkori aligazgató egy fél énekkari státuszt ajánlott fel, amit nem fogadtam el. Kolozsvár egyik pozitívuma, hogy két önálló társulattal rendelkező operaháza van. A magyar után a román operában próbálkoztam, ahol többek között A sevillai borbély Don Basilióját kínálták fel. A színházzal a mai napig rendszeres és harmonikus a kapcsolatom. Még a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémia végzős növendékeként megnyertem a Hariclea Darclée Nemzetközi Énekversenyt, ahol Boris Bakow, a Mozarteum professzora felfigyelt rám és felajánlott egy ösztöndíjat. Így kerültem 2007 nyarán Salzburgba.

Nagy Zoltán – forrás: zoltanbaritone.com

– Karriered nem sokkal később Bécsben szökkent szárba. Mit tanul meg az ember a Staatsoper tagjaként?

– A Mozarteum ösztöndíjasaként ért a hír, hogy néhány nap múlva meg kell jelennem a Bécsben, hogy részt vegyek a Staatsoper meghallgatásán. Huszonhárom éves voltam. Nem is értettem, mit is keresnék ott… Aztán sikeres előéneklést követően szerződést kaptam. A vezetőségnek ugyanis szüksége volt egy olyan fiatal basszistára, aki gyorsan megtanul ötvenkét(!) szerepet, s abból nagyjából harmincat el is énekel havi tíz előadásban, a többit pedig coverolja – s mindezt igen kevés pénzért. Színpadi próbát szinte semmiből sem kaptam, a repertoárelőadások zömét csak lejártuk a háziszínpadon. Így dolgozni állandó kihívást és stresszt jelenet. Ezek voltak az inaséveim. A nehéz körülmények ellenére a mai napig nagyon hálás vagyok érte.  A legértékesebb művészektől, a világ vezető karmestereitől volt módom tanulni a szakmát. De hamar be kellett látnom, hogy egy ekkora „gyár“ nem való egy pályakezdőnek. Ma már másképpen csinálnám.

– Hogyan érintett, amikor nem újították meg a bécsi szerződésedet?

– Köztudott, hogy igazgatóváltáskor általában mindenkinek, vagy szinte mindenkinek távoznia kell a társulatból. Naivan úgy véltem, hogy az új francia direktor leendő együttesét a színpadról fogja megismerni. Nem így történt, hiába énekeltem épp egy Masetto-sorozatot, nem járt be előadásokat nézni, én pedig nem kilincseltem nála.  Óriási drámaként éltem meg, hogy mennem kellett. Ám a kétségbeesésem nem tartott sokáig. Huszonhat évesen új korszakot, új életet kezdtem – szabadúszóként. Azóta sokszor adok hálát, hogy nem hosszabbította meg a szerződésemet. Ma már látom, ez volt életem egyik legnagyobb szerencséje! Ráeszméltem ugyanis, hogy Bécsben sosem lesz Angelottiból Scarpia. Soha.

– Mik a szabadúszó lét előnyei és hátrányai?

– Szabadúszónak lenni akkor jó, ha az ember menedzsere aktív és a művész sok felkérést kap. Sajnos manapság a marketing túlságosan fontos szerepet játszik az énekesek karrierjében. Én már attól is nagyon boldog vagyok, hogy magam válogathatom meg a feladataimat, s igyekszem kizárólag olyan szerepet vállalni, amelyeket aktuálisan el is tudok énekelni. Nemrég összeszámoltam, hogy eddigi karrierem során Hamburgtól Szingapúrig tizenhét ország harmincöt operaházában leptem fel. Elégedett vagyok azzal, hogy harminchat évesen ennyi mindent tapasztalhattam. Az viszont nem lehet kérdés, hogy az aktuális járványhelyzet, a közalkalmazotti létnek kedvez. A társulati tagok havi fizetést kapnak akkor is, ha hónapokig nem kell fellépniük. Művészkollégáim nagy része nagyon megdolgozik évad közben, megérdemlik, hogy ilyen szituációban támogatva legyenek. Az osztrák szabadúszókról – akik köze magam is tartozom – eddig gondoskodott az állam.

Nagy Zoltán – forrás: zoltanbaritone.com

– Hány nyelven énekeltél eddig?

– Ha jól számolom, kilenc nyelven, a cseh és az orosz operák megtanulása több időt vett igénybe, mivel ezeket nem beszélem. Az olaszt már akadémista koromban elsajátítottam, és anyanyelvi szinten használom. A németet megtanultam Ausztriában, angolul pedig már általános iskolában kommunikáltam. Mára a franciával és a spanyollal is gondtalanul közlekedem. Állítom, hogy a román nyelv latin eredetének köszönhetően tanulhattam olyan egyszerűen a többit. Ezért általában minden fiatal erdélyi énekest arra intek, hogy tanuljanak románul, mert ebből csakis előnyük származhat, azon felül, hogy egy énekművésznek illik a nagyvilágban több nyelvet ismerni.

– Kikkel készülsz fel az új szerepeidre?

– Igyekszem mindig olyan korrepetitort felkeresni, aki az adott opera nyelvének képviselője. Olasz szerepeimet évek óta Alessandro Misciascivel tanulom, ő a salzburgi Mozarteum tanára és Riccardo Muti korrepetitora. Tavaly nyáron debütáltam a Pikk dáma Tomszkij grófjaként Stuttgartban. A felkészülésben Larissza Gergijeva, Valerij Gergijev húga segített. A francia művek megtanulására Franciaországba szoktam utazni. Énektechnikámat egészen tavalyig a jelenleg kilencvenhárom éves Virginia Zeani segítségével fejlesztettem, akit évente meglátogattam West Palm Beach-en.

– Van még szerep amire vágysz, illetve olyan operaház, ahol szeretnél énekelni?

– Természetesen sok olyan szerep van, amire vágyom. Pályafutásomat kisebb és közepes szerepekkel kezdtem. Akkori tanáraim rendre figyelmeztettek, hogy legyek türelmes és várjam ki azt, hogy a hangom érett, a technikám pedig fejlettebb legyen. Veszélyes a nagy drámai szerepek túl korai vállalása. Láttam már olyan énekest, akinek a harmincas évei közepére úgy tönkrement a hangja, hogy letett róla a világ. Egyik álomszerepem Scarpia. Ám erre még legalább tíz évet kell várnom. Ráérek. Sohasem a top operaházak meghódítása volt a célom. Az, hogy a moszkvai Nagyszínházban három egymás utáni évadban elénekelhettem a Figaro házassága Grófját nagy ajándék. A következő időszakban berlini Komische Operben a Három narancs szerelmesében, a párizsi Stade de France Roberto Alagna partnereként Escamillo szerepében, a londoni Covent Gardenben a Bohéméletben fogok debütálni. Ezek számomra igen fontos és megtisztelő lehetőségek. De emellett nagyon jól érzem magam a kisebb spanyol vagy olasz színházakban, ahol a munka és a hangulat mindig sokkal oldottabb. Palermóban, az éjfélkor végződő Carmen-próba után, még vásárolhattunk frissen sült, forró pisztáciával töltött kiflit, amit a gyönyörű Teatro Massimo lépcsőin fogyaszthattunk el, Szardinián kétnaponta csónakázhattunk a Bohémélet próbák között… Az ilyen feledhetetlen élményektől és pozitív lelki állapottól lesznek jók az előadások! Én élni szeretek és énekelni… Igyekszem elkerülni a feszültséget és a fölösleges konfliktusokat.

– Hol érzed magad otthon?

– Most már Pesten is itthon vagyok. Rengeteg emlék és élmény köt az Operaházhoz. Itt fejlődni tudtam. Tavaly sokkal jobb Háryt alakítottam, mint hét évvel ezelőtt, amikor debütáltam. Hálás vagyok minden szép feladatért, amivel az Operaház megbízott. Jó itt lenni – viszont nem szeretnék kizárólag Pesten énekelni. Szabadúszó művészként igen fontos a változatosság. Remek munkák várnak rám külföldön is, visszatérő vendég vagyok számos színházban. Ott vagyok otthon, ahol szeretnek, megbecsülnek és tisztelnek. Tizenhárom éve Bécsben élek, imádom a várost, lelki otthonom viszont mindig Kolozsvár marad.

– Erdélyi magyarként hogyan viszonyulsz a magyar szerzők műveihez?

– Gyerekkoromban gyakran hallgattam Bánk bánt. Utánoztam Simándyt és arról álmodoztam, hogy egyszer talán én is elénekelhetem a Hazám, hazámat színpadon. Nemrég megadatott ez az élmény. A bécsi magyar református gyülekezet aktív tagjaként Karvansky Mónika lelkész felkérésére elénekeltem az áriát a Nemzeti Összetartozás Évének megemlékezésén Nagy Andor nagykövet úr jelenlétében. A teljes szerepet azonban sohasem fogom megcsinálni. Nem vagyok tenor és az én fülemben Bánk bán mindig tenor szerep marad. Peturt szívesen elénekelném, sőt, a Bordalt 2013-ban a bécsi Staatsoper színpadán megszólaltattam, amikor egy nagyszabású gála vendégeként olyan művészek mellett léphettem fel, mint Jonas Kaufmann, Ramon Vargas, Juan Diego Flórez vagy Carlos Alvarez. A magyar repertoárból gyakran énekeltem Liszt Petrarca szonettjeit. Ha egyszer úgy érzem, hogy eléggé érett vagyok hozzá, s a hangom is megengedi, szívesen megtanulnám A kékszakállú herceg vára főszerepét. Addigis koncertjeim végen rendre meglepem a közönséget a Hej, cigánnyal!

Promóció

- hirdetés -

Olvassa és hallgassa a Papagenót mobilon is!

X
X